Teltházas hajókirándulás – ismét óriási siker

Csepel.hu

Jó hangulat, zene, tánc – a nyugdíjas hajókirándulás sikeréről kérdezve legtöbben e három dolgot említik. Tagadhatatlan, a városnéző sétahajózás évek óta a legnépszerűbb kerületi programok egyike. Május 10-én, az idei második turnus is remek hangulatban zárult.

A kirándulás a belvárosi Petőfi téri kikötőből indult, ahová külön buszokkal érkeztek az idősek. A csepeli önkormányzat ezúttal is közel háromszáz nyugdíjast látott vendégül a Zsófia főhercegné sétahajó fedélzetén. 

A programon részt vett Borbély Lénárd polgármester is, aki köszöntőjében kiemelte: a csepeli önkormányzat 2014-ben, az Idősek Világnapján szervezte az első sétahajózást, ami az elmúlt öt évben közkedvelt programmá vált. Így az idei második, immár a 18. alkalom.

A polgármester hangsúlyozta: a kerület számára kiemelten fontosak az idősek, az önkormányzat ingyenes strandbelépőt, és öt alkalmas sóterápia bérletet biztosít számukra. Ám a jól megszokott programokon túl, érdemes figyelemmel kísérni a Csepel Művek egykori dolgozóinak találkozóját is, melyre június 2-án kerül sor.

A sétahajó fedélzetén ezúttal is élő zene szórakoztatta a vendégeket, a nosztalgikus slágereket hallva sokan táncoltak, énekeltek. A hajóúton bőséges étel-ital kínálat állt a vendégek rendelkezésére. A nyárias, napsütéses időben sokan gyönyörködtek a budapesti panorámában. A városnéző hajó a már jól megszokott útvonalon haladva, a Margitsziget és a Rákóczi híd között közlekedett. A mintegy három órás programot az önkormányzat támogatásával ezúttal is a Csepeli Városkép Kft. munkatársai szervezték. Idén még két hajókirándulás lesz, a legközelebbire június 6-án kerül sor.

Hadrik Anikó és barátnője Szilvia első alkalommal vettek részt a kiránduláson.

„A sétahajózás remek kikapcsolódást nyújt, csodálatos az idő és a panoráma is. A Duna a szívünk csücske, ezért nagyon szívesen jöttünk, a vendéglátás is nagyszerű. Amíg dolgoztunk nem volt lehetőségünk ilyen rendezvényeken részt venni. Három éve vagyunk nyugdíjban, most talán kicsit több idő jut magunkra.”

Vígné Erdei Etelka, Pappné Paczári Mária, Benczéné Erdei Mária, Cselik Józsefné Anikó: „Évek óta szervezünk közös programokat, nagyon aktív életet élünk, rengeteget túrázunk, táncolni járunk, strandolunk és heti egy-két nap rendszeresen kerékpározunk is. Anikó barátnőnk beszélt rá a hajókirándulásra és nem bántuk meg, mert nagyon jól éreztük magunkat. Élvezzük a kedves kiszolgálást, a jó időt, a csodás kilátást. Jól eső érzés, hogy a kerület így foglakozik az idősekkel.

Balázsné Misky Éva és barátai Erika, Éva, Magdi, Anna és Mara már többször részt vettek a hajókiránduláson. Ahogy Éva fogalmaz: minden évben nagyon várják ezt a programot. „Szeretettel fogadnak bennünket, az ellátás kitűnő. Az énekesnő remek hangulatot teremt, sokat táncolunk, jól érezzük magunkat. Szeretünk együtt lenni, sok programot szervezünk, nemrég Egerbe és Visegrádra kirándultunk.

Nagy Józsefné, Fitos Jánosné, Kozma Andrásné, Kaszásné Füle Ildikó: A Nyugdíjas Házban hallottunk a kirándulásról, most jöttünk első alkalommal. Nagyon kellemes a program, jó a zene, bőséges az ellátás, szép a kilátás. Jövőre is szívesen csatlakoznánk!

Teljes galériánkat megtekinthetik IDE kattintva.

Itt lehet hozzászólni !