Csütörtökön dől el mit kap Szabó Szabolcs az LMP-ben

Csepel.info

Az Együtt kicsit elárvult, de politikusaiknak van hová menniük – csak pénz és pozíció kérdése

Csütörtökön dönt a a frakciótisztségekről az LMP, gyaníthatóan az is akkor dől el, hogy Szabó Szabolcsot beveszik-e és ha igen, milyen tisztséggel a frakcióba.

Közben olyan hírek is megjelentek, hogy Tenk András, az LMP csepeli jelöltje a pártvezetés megkérdezése és engedélye nélkül döntött a visszalépésről, és ezért eljárás indul ellene.

Szél Bernadett az InfoRádió Aréna adásában beszélt Szabó Szabolcs esetleges frakciótagságáról. “Én azt gondolom, hogy mindkét oldalról van nyitottság, tehát…főleg, hogy kiszivárogtak információk, de nem szeretném egyelőre se megerősíteni, sem cáfolni ezt a hírt.” – mondta erről szűkszavúan.

A balliberális Zoom.hu eközben fegyelmi eljárásokról ír, a lap szerint ugyanis nem pártdöntés alapján léptek vissza az LMP egyes jelöltjei. A visszalépésekkel a párt elveszítette azt az imázst, amely a függetlenségéről építettek fel az alapítók, miközben a visszalépésekkel nem tudták megakadályozni a fideszes kétharmadot.

“Erős az a hangulat a pártban, hogy meg kell büntetni”

azokat, akik az április 8-i választást megelőzően szembefordultak az LMP önálló indulását előíró hivatalos döntéssel, és vagy visszaléptek más, esélyesebb ellenzéki jelölt javára, vagy éppen ezeket a lépéseket koordinálták, elősegítették. Erről egy a lap LMP-s forrása beszélt, aki maga is érintett, mert emiatt ellene is fegyelmi eljárás folyik.

Források: InfoRádió, Zoom.hu

16 hozzászólás “Csütörtökön dől el mit kap Szabó Szabolcs az LMP-ben” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Remélem SzSz azt kapja az elempében amit én gondolok, de nem szeletelve !

  2. TenkA szerint:

    Salutem lectori,

    “Közben olyan hírek is megjelentek, hogy Tenk András, az LMP csepeli jelöltje a pártvezetés megkérdezése és engedélye nélkül döntött a visszalépésről, és ezért eljárás indul ellene.”

    Ez olyan, mint a jereváni rádió hírei! (persze nem mindenki tudja, mit is jelent ez)

    Tehát:

    1. Eljárás, van. Ez igaz.

    2. Nem én léptem önhatalmúan, hanem pont a pártvezetés prominensei nyomására. És amit valamelyik média megír, az már úgy van. És onnan no way back. 😉

    3. Pontosabban: Csepelért cserébe az LMP megkapta a Belvárost, ahol Csárdi Antal egyéniben be is jutott. Tehát ez egy helycserés deal volt. Nem rossz biznisz, ugye?

    4. Fura egy helyzet, nemde?

    Hirtelen ennyi. De most érezze magát megtisztelve a csepel.info, mert ezt eddig sehol nem mondtam el ezeket, pedig még a “Demokrata” nevű sajtóorgánum is hívott ez ügyben. 🙂

    Maradok tisztelettel!

  3. Jobban szerint:

    Tehát az LMP-nek is adok, veszek kategória a választás. Ön, Dr. Tenk András képviselő jelölt úr, meghirdet egy programot, majd “enged” a nyomásnak és visszalép más javára…volt, nincs program, mert már mást kap a választó. Nem egy gerinces megnyilvánulás. “Nem rossz biznisz, úgy-e?” A szavahihetőségét lehet, hogy jó lett volna megtartani a jövőre nézve is. De úgy látszik, ez önt nem nagyon zavarja. Hiszen “nem rossz biznisz…” ez az adok, veszek kategória…
    “Furcsa ember a hazúg,

    Nyelve csípős, mint a lúg,

    Egyszer így, egyszer úgy,

    Hogy igazat sose tudj.”

    Weöres Sándor – Így meg úgy

  4. TenkA szerint:

    Jobban

    Ez politika. Csárdi esélyesebb volt, mint kiderült. Ennek Csepel volt az ára. Ha nem jut be, akkor rossz biznisz született volna. Nem tudok jobb szót mondani. Lehet kiforgatni a szavakat, a gondolatokat, de minek. És ebben a sztoriban nem én voltam a főszereplő. Ennyi.

    Egyébként meg a választók nagyon jól reagáltak, mert sokkal nagyobb volt így is az LMP listás szavazatainak aránya, mint 2014-ben.

    De úgy gondolom ettől függetlenül is simán összejött a 2/3. Minden mehet tovább úgy, ahogy eddig. Sőt még jobban is! Nemde?

  5. Jobban szerint:

    Dr. Tenk András képviselőjelölt úr, amennyiben ön szerint jól van ez így, lelke rajta. Biznisz? Nem lehet még a kérdésüket sem komolyan venni. Szél Bernadett “miniszterelnök jelölt” azt hangoztatta, hogy ha Orbán Viktor miniszterelnök győz, őt börtönbe záratja. Várjuk ezt az igazmondó fejleményt. Ezt komolyan mondta, vagy csak úgy bizniszből ekkora valótlanságot? Önnek is, “Csepel volt az ára…” Mit remél és mire számít még kerületi politikusként ekkora “manőver” után? Lehet még hinni önnek bármiben? Vagy ez önnek említésre sem méltó körülmény? Hiszen Dr. Szabó Szabolcs hamarosan “baloldaliként” a “nem baloldali” LMP-ben lesz képviselő, és miután egy cikluson keresztül semmit sem tett a csepeliekért, újra (az ön segítségével is) megszerezte a szavazatok többségét, most sem fog gondot okozni, ha továbbra sem tesz semmit a kerületért. Köszönjük az erkölcsileg “kifinomult” politizálást. Viszont szemünk előtt hullott le a lepel az eddig jól álcázott valóságról.
    Furcsa ember a hazúg,

    Nyelve csípős, mint a lúg,

    Egyszer így, egyszer úgy,

    Hogy igazat sose tudj.
    Weöres Sándor – Így meg úgy

  6. TenkA szerint:

    Kedves Jobban,

    Elbeszélünk egymás mellet. Ellentétesek a nézeteink és a politikai érdekeink, ezért süketek párbeszéde zajlik.

    És még egy. Nem kéne hazugozni, mert nincs miért és nincs mire. Persze egy névtelenül kommentelgető embertől, ez annyira nem kell felvenni. Majd ha vállal egy nevet, akkor beszélgethetünk komolyabban. De hát, ugye névtelenül mocskolódni és ítélkezni igen kényelmes és igazán jellemes vonás. Ugye? “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” Ismerős valahonnan?

    További szép napot és jó munkát kívánok!

  7. nemlehetmas szerint:

    “Ez politika.” “Üzlet”. Bizony. A NemLehetMás. Csereszabatos párt, csereszabatos jelölt. Beváltható tetszőleges pártra, tetszőleges jelöltre. Aki nem ember, hanem politikus. Nem dönt, nem ítél, nem választ, hanem csencsel. Következésképp nem is számonkérhető. És a választóját is olyannak nézi, amilyen ő maga. Gyűrött koszos bankó. Vagy akár friss, ropogós. Puszta papír és rányomtatott számjegyek. Nem pénz. Nincs értéke. (Hamarosan bebizonyul – ha majd megint söpörjük az utcán, mint a hullott levelet.)

  8. Nagyapó szerint:

    Eltűnődöm a csepeli szavazókon. A Fidesz-KDNP szövetségre szavazók tudták mire szavaznak, a migráció ellen és az eddigi politika folytatására.
    Mire szavazott az ellenzék? Gondolom megismerte az Együtt programját (megismerte? Migránssimogatás, füvezés, szivárvány szín.) és nagy többséggel arra szavazott. Arra szavazott – jelölt hiányában – a szocialista és az LMP hívő is. No de ezután jött a fordulat, Szabó képviselő beül az LMP frakcióba. Átverte szavazóit, mint a …..t a kerítésen!
    A llibsik leparasztozták az ország nagy részét, de mit mondjak az átvert prolikra?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. nemlehetmás szerint:

    Az átvert LMP szavazók egy része valószínűleg bevett egy marék Dedalont, és a Fidesznek hozott két szavazatot… (Nem mindenki vágyik migrácsot meg Sorosot simogatni, Nagyapó, ez a ti eszement rögeszmétek – hogy gyűlölködhessetek és ellenséget gyártsatok magatoknak).

  10. Hozzászóló szerint:

    Marha jó ez a kép. Az LMP formációja úgy gondolom, szavatartó politikusokból áll. Sallai is ígért mosolygó Hadházy társának valamit, amit korrektül be is tartott. Ritka őszinte politikus az ellenzék soraiban.

  11. Jobban szerint:

    Kedves Dr. Tenk András!

    Valóban más beállítottságúak vagyunk. Azt gondolom, hogy a demokrácia mégsem arról szól, hogy nem mondunk igazat. Hogy lehet Szél Bernadett kijelentését értékelni miszerint, hogy ha Orbán Viktor győz akkor Szél Bernadettet börtönbe zárja? Ennyire nem lehet beteg a miniszterelnök jelölt asszony, hogy ilyet gondolt? Vagy hazudott? Más opció?
    Ön viszont biznisznek nyilvánítja a választási “manővert”. Lelke rajta. Szerintem ez sem fair.
    “Bizniszelni” a választók felett. Egy meghirdetett programon túllépve, átadni a szavazókat egy egész más mederbe. És ez ön szerint rendben van. Az LMP baloldali párt? Dr. Szabó Szabolcs baloldali lesz még az LMP-ben is. Érdekes. A fent említett, megtörtént manőverek, ha tetszik önnek, ha nem, nem az igazságról, nem az egyenességről és nem a következetességről tanúskodnak. Csak visszatükröztem néhány megtörtént eseményt.
    Ha figyeli a kommenteket valljuk be, hogy a hozzászólásaim bőven a light-os kategóriába tartoznak. Legyen őszinte.
    Valóban nem gondolom, hogy a kerület valós érdekeit képviselte visszalépésével kedves Dr. Tenk András LMP-s képviselőjelölt úr.

  12. Jobban szerint:

    Pontosan így van: nemlehetmás: az ilyen LMP-ből indultam Együtt jelöltre szavazzanak, most belép majd a ?-be…tehát NEM SZÁMONKÉRHETŐ….az eredeti program után x manőver után, ki tudja hol kötnek ki. Ez fair? Ez korrekt? Csak kérdezem. Ez így rendben van?!?

  13. nemlehetmás szerint:

    Hát igen… Az LMP-nek eredetileg volt egy programja. Azt hiszem, még most is fönn van a honlapjukon, csak senki nem olvasta, aki nyilatkozik róla. Ők sem. Határozottan nem rózsaszín. Se nem a szivárvány összes színe. Nem is lágybarna.
    Sallainak alighanem jó a memóriája…

  14. Jobban szerint:

    Dr. Tenk András képviselőjelölt úr, ön közszereplő, én viszont magánemberként kommentelek. OK? Tehát ha nem teljes névvel, akkor csak azt teszem mint más is, ezen az oldalon. Hogy ön közszereplő? Ön döntött így. Kommentelőként viszont leírhatom a véleményem az ön “bizniszéről”. A jövőben is.

  15. Jobban szerint:

    Valóban az LMP programjára óhajtó szavazók az Együttnél kötöttek ki…amely párt az 1%-ot sem érte el így képviselője most befogadó pártot keres. A program ezek szerint nem is fontos. Akkor miért írták? Akkor fontos volt? Most már nem? Hogy van ez?

  16. nemlehetmás szerint:

    Úgy kell annak, aki beszopta a lépegetős elmebajt meg az Együttet. Volt szeme, nem?
    Attól még, hogy elege van valakinek a Fideszből, nem kell fejest ugrania egy álarcosbál totális anarchiájába. Megteheti, hogy nem megy el szavazni. Vagy mégis elmegy – és szavaz az őrület ellen.

Itt lehet hozzászólni !