Morvai: “Gyomorforgató volt látni a Jobbik vezetőit együtt vonulni a szemkilövető vezérekkel”

888

Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselője vasárnap közleményt adott ki, reagálva a szombati kormányellenes tüntetésekre.

“Mi maradjunk a Magyar és a Székely Himnusznál, zászlónál! Avagy: miért ne hallgassuk állva az EU “himnuszát”? (Gondolatok a szombati tüntetés kapcsán)” című közleményében a politikus a következőket írta:

“Gyomorforgató volt látni a Jobbik vezetőit és az új-jobbikosokat együtt vonulni a szemkilövető vezérekkel s a DK, az MSZP illetve az SZDSZ utódpártok tömegeivel az egyesült ellenzék szombati tüntetésén – azokon a budapesti utcákon, ahol a mostani pajtások (Gyurcsány, Bajnai) könnygázát szívtuk nyolc éven át a nemzeti ellenállásban.”

“Szánalmas volt  hallgatni, hogy a demokráciát követelők nem ismerik el vereségüket, nem néznek magukba, hanem alig egy héttel csúfos kudarcuk után új választást követelnek. Számukra a demokrácia nyilván azt jelenti, hogy addig kell ismételni a választásokat, amíg nem ők nyernek. Sajátos demokrácia felfogás!”

– írta az EP-képviselő.

Morvai közleményében megjegyzi: a Jobbik 2009 évi és 2014 évi európai parlamenti választási programjának egyik fő eleme volt az “Európai Egyesült Államok helyett Nemzetek Európáját!” jelszó és elv.  Morvai számára ezért is volt megdöbbentő a párt demonstratív jelenléte egy olyan tömegrendezvényen, ahol a színpadon és a tömegben is EU zászlókat lengettek s az eseményt az Európai Unió “himnuszának” eléneklésével zárták.

Morvai Krisztina a következőkben ezt írta:

“Felidéztem egy emléket. A véres 2006. október 23 után pár nappal az Országgyűlés női tagjai meghallgatást tartottak az ötvenedik évfordulón történtekről. Amikor ott tartottam beszámolómban, hogy “…és akkor elénekeltük a Székely Himnuszt…” , az SZDSZ képviselőnője undorral húzta el a száját. Rákérdeztem: “Miért, talán a szovjet himnuszt kellett volna énekelnünk? Vagy az Internacionálét ?” “Az Európai Unió himnuszát!” hangzott az “öntudatos” és ellentmondást nem tűrő válasz. Akkor szembesültem vele, hogy milyen meghatározó szerepük van a szimbólumoknak az egymással ellentétes értékrendek – nemzeti illetve internacionalista – kifejezésében.”

Az EP-képviselő szerint ülve lehet maradni az EU himnusz hallatán. “Lássunk világosan: az EU zászlaja és “himnusza” az Európai Egyesült Államok jelképei. “Himnuszról” a szó valódi értelmében nem is beszélhetünk, hiszen “himnusza” egy nemzetnek, egy országnak van. Éppen ezért természetes számomra, hogy ülve maradok minden olyan alkalommal, amikor ezt a “himnuszt” játsszák vagy éneklik. Amikor a szocializmus/kommunizmus alatt a Magyar Himnuszt követően állva kellett énekelnünk illetve hallgatnunk az Internacionálét és a szovjet himnuszt, nem tehettük meg, hogy tiltakozásképpen leüljünk. Most, amikor sajnos kezd elterjedni, hogy a legkülönbözőbb magyarországi rendezvényeket is az “Európai Unió himnuszával” zárják, megtehetjük, hogy ülve maradunk.”

Morvai közleményében megjegyzi: “Én ezzel eddig sajnos mindig egyedül maradtam (például konferenciákon, diplomaosztáson, más ünnepélyes alkalmakon), de remélem egyre többen teszünk majd hasonlóan – még mielőtt természetessé válik, hogy vigyázzba merevedünk az “új Internacionálé” hallatán, nagy örömöt szerezve ezzel a nemzeti függetlenségünk gyengítésére törekvőknek, az Európai Egyesült Államok híveinek.”

“Az olyan utcai tömegrendezvényeken pedig, mint a szombati volt, ahol meghatározóak az EU zászlók, s előre tudható, hogy a Magyar Himnusz után nem a Székely Himnusz, hanem az úgynevezett “Európai Uniós himnusz” következik ne is jelenjünk meg, ha  nemzeti érzelmű magyarnak valljuk magunkat. Ezek nem a mi helyeink. Mi maradjunk a Magyar Himnusznál, a Székely Himnusznál és a mi zászlóinknál – ideértve természetesen a történelmi magyar zászlókat is”

– írja Morvai Krisztina.

Forrás: 888

Egy hozzászólás “Morvai: “Gyomorforgató volt látni a Jobbik vezetőit együtt vonulni a szemkilövető vezérekkel”” bejegyzésre

  1. breki szerint:

    Ferkó egyenlőre újra számol ez ér utándekes lesz a primszámok

Itt lehet hozzászólni !