Felmosás miatt ölt a welness-vendég

Bors Online

Őrjöngő vendég verte agyon a szigetszentmiklósi Oázis Wellness takarítónőjét. A férfi a puszta öklével csépelte halálra a szerencsétlen asszonyt.

A férfit tegnap elfogták és őrizetbe is vették, a rendőrség által nyilvánosságra hozott fotón jól látható, hogy öklei bekékültek és feldagadtak a brutális verés után. A helyiek még mindig képtelenek felfogni a történteket.

– Úgy tudjuk, vidékről jött fel az asszony, nagyon becsületesen, tisztességgel végezte a munkáját, a munkatársai szerették őt, egyáltalán nem volt kötekedős. Érthetetlen, amit az a férfi tett – mondta el egy helybeli.

Információink szerint a begőzölt Lóránd három embernek is nekirontott. Az egyik portást egy széklábbal támadta meg, de szerencsére ő horzsolásokkal megúszta az esetet:

– Mindig jártak ide furcsa alakok, azonban most már félünk. Ki tudja, mi lett volna, ha ez az egész nappal történik, és ez az őrült kijut az épületből, ugyanis alig száz méterre innen egy iskola van – mondta egy aggódó édesanya.

A hotel tegnap ki sem nyitott. „Szeretett kolléganőnk tragikus elvesztése miatt a mai napon az Oázis Wellness és Sporthotel zárva tart” – írták a közösségi oldalukra.

Forrás: Bors Online

Itt lehet hozzászólni !