Aggódhatnak a szocialisták a bejutás miatt

Mandiner

Optimista kampánynyitó után máris reszkethetnek a szocialisták: ha nem érik el a 10%-ot, épp úgy a Fidesz kapja meg a szavazataik többségét, ahogy az Együtt esetében

A biztos pártválasztók 10 százaléka szavazna az MSZP-Párbeszédre, ez két százalékos visszaesés az előző hónaphoz képest. A pártszövetség számára 10 százalék a bejutási küszöb.

Nincs érdemi változás a pártok támogatottságában az IDEA Intézet felmérése szerint, amelyet az ATV ismertetett. A Fidesz-KDNP a teljes lakosság esetében 33 százalékon, a biztos pártválasztóknál 40 százalékon áll, ami 2 százalékos, hibahatáron belüli növekedést jelent az utóbbi hónaphoz képest. A Jobbikot januárban a teljes népesség 14 százaléka, a biztos pártválasztók 17 százaléka támogatta.

A DK meg tudta őrizni a támogatottságát mindkét szavazói körben: a teljes lakosság 8, míg a biztos szavazók 12 százaléka támogatná őket a választásokon. Az MSZP is hasonló támogatottságot tudhat a magáénak, ám a Párbeszéddel kötött közös lista miatt az ő esetükben 10 százalékos a bejutási küszöb. A biztos pártválasztók 10 százaléka szavazna rájuk, ez kétpontos csökkenés az előző hónaphoz képest. Az LMP és az Együtt támogatottsága nem változott érdemben (előbbire teljes lakosság 5, a biztos szavazók 6 százaléka voksolna, utóbbinál 2 és 3 százalék az aránypár). A Momentum (1 és 2 százalék) 1-1 százalékos veszteséget könyvelhet el az előző hónap óta.

Az IDEA Intézet felméréséből az is kiderül: a baloldali pártválasztók 45 százaléka támogatná saját jelöltje visszalépését a Jobbik javára, ha ezzel legyőzhető a kormánypárti jelölt, míg 40 százaléka a „nem” mellett foglalt állást. A baloldali pártválasztók 34 százaléka kész lenne voksával is támogatni a Jobbik indulóját, ha az esélyesebb a fideszes jelölttel szemben, 50 százalékuk elutasította ezt. Fordítva sokkal kisebb ez az arány: saját jelöltjük visszalépését az esélyesebb baloldali jelölt javára 32 százalék támogatja, 58 százalék elutasítja, és a jobbikosok csupán 30 százaléka szavazna a baloldalt jelöltjére.

Forrás: Mandiner

8 hozzászólás “Aggódhatnak a szocialisták a bejutás miatt” bejegyzésre

  1. Vazul néni szerint szerint:

    Személy szerint nagyon örvendtem volna ha a “változás” érdekében az MSZP együtt indulna nem csak a Párbeszéd-del hanem a liberálisokkal is a 15 % választási küszöb eléréséért 😉

  2. robi szerint:

    Hál’ istennek, vidéken teljesen elégedettek a sorsukkal az emberek.

    Pesten még kiegyenlítettek lennének az erőviszonyok, de hiába ugrálnak, a parasztság a 80-90 %-os támogatásával eldönti a választások végeredményét.
    Csak így tovább!

  3. királyerdei szerint:

    FRigyuzz haver!
    Nincs “munkásosztály!”
    Nincs “Dolgozó paraszti osztály!
    Lófüle van!
    Miért is?
    Merta “kommunisták” szétverték.
    Ez van!!!

  4. Qqriq szerint:

    Reméljük, hogy az MDF-SZDSZ választási érdekszövetség sorsára jutnak, onnan pedig egyenesen a történelem szemétdombjára…

  5. csak úgy ... szerint:

    Jó lenne megegyezni, és csak 1 főt indítani nsz ellen. Csak úgy van esély. Aki ezzel nem ért egyet, az fidesz párti!

  6. Tóth kati szerint:

    Nekem nem fognak hiányozni.

  7. Qqriq szerint:

    Na jó, Ágika egy kissé hiányozna…

  8. Kaschauer szerint:

    Egyre szórakoztatóbb az álbaloldal vergődése.
    De ezen nincsen mit csodálkozni, hiszen a hatalom megragadásán kívül semmi egyéb nem érdekli őket.
    Kiagyaltak vagy fél tucat álproblémát, kreáltak ugyanannyi rágalmat, és azt csócsálják már 3-4 hete.
    Ezzel akarnak szimpátiát kelteni maguk iránt? Nem fog menni. Ez csak még jobban elriasztja az értelmes embereket.
    Csepel munkássága és munkásértelmisége pedig pontosan és jól érzékeli, hogy mennyire veszélyes ez a “rendszerváltó”, gyűlöletkeltő ballib politizálás.

Itt lehet hozzászólni !