Athen’s Challenge 2018, Athén (GRE)

Csepel.hu

A WAKO versenynaptárában a legfontosabb februári verseny a Görögországi Athen’s Challenge.

A Halker KirályTeam Kick-box Akadémia több mint egy évtizede rendszeres résztvevője a sok résztvevőt vonzó nyílt Görög versenynek, ami idén 14 ország, 124 klubjából fogadta az 1212 harcost. Csepelről egy kisebb, 3 fős versenyző és Jároszkievicz Krisztián Mester által alkotott csapat vágott neki a trófeagyűjtésnek.

Veres Rolandnak feltett célja, hogy az összes nagy nemzetközi tornán megnyeri saját súlycsoportját, hiszen szeretné megvédeni a tavalyi évben elért rekordját, azaz a legtöbb pontot gyűjteni az Európai versenyek és versenyzők között! Rolandnak most sem okozott csalódást, behúzta a súlycsoportgyőzelmet, valamint harcba szállt és megnyerte minden verseny legnagyobb trófeáját, a súlycsoport megkötés nélküli nyílt kategóriát, az Open-t.

Roland bátyja, Richárd is jó formában küzdött, ő a dobogó harmadik fokára állt fel az Open-en.

Mivel az Athen’s Challenge-n 4 férfi + 1 nő felállású csapatok nevezhettek, így a mieink több nemzetközileg jegyzett, külhoni sporttársukkal álltak össze. A csapat végül a dobogó harmadik helyén végzett.

A három fős csapat végül 2 arany, 1 ezüst és 2 bronzéremmel végzett.

Gratulálunk!

 

Aranyérmesek:

Veres Roland, senior Open, pointfighting

Veres Roland, senior -57 kg, pointfighting

 

Ezüstérmesek:

Nagy Henrietta, senior +70 kg, pointfighting

 

Bronzérmesek:

Veres Richárd, senior Open, pointfighting

Férfi senior Pointfighting csapat (Veres Roland, Veres Richárd, az Olasz Davide Colla és Davide Pintore, valamint a Belga Evelyn Neyens alkotta nemzetközi vegyes csapat)

 

Balázs Jácint

Képek: EMS Photos UK / Emily Aston

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !