Németh Szilárd: „A választás tétje, hogy megmaradunk-e magyaroknak”

Pesti Srácok

Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével beszélgetett Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója kedden a Polgárok Házában. Az este folyamán szó volt a kötelező betelepítési kvótáról, az ellenzékről, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának munkájáról és arról is, mi a tétje az áprilisi választásnak.

Nincs más út, mint a Fidesz-KDNP – ezzel indított Stefka István kedden a Polgárok Házában, ahol Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével beszélgetett.

A PestiSrácok.hu lapigazgatója a belga miniszterelnök kijelentésével kapcsolatban mondta ezt, mely szerint rövid időn belül mindenképpen át akarják alakítani az unió bevándorlási rendszerét, ha kell, akkor kihagyják a döntésből a V4-eket. (Emlékezetes, Charles Michel egy lapinterjúban azt mondta, ha a V4-ek megtagadják a szolidaritást és a menedékkérők befogadását, akkor többségi döntéssel leszavazzák őket, és bevezetik a kötelező szétosztást.) Erre a Fidesz alelnöke úgy reagált: nem lepte meg a belga miniszterelnök migránsokkal kapcsolatos kijelentése, a magabiztosság, amellyel megtette azonban igen. Mint fogalmazott:

Meg merte tenni azt, hogy az európai politika színpadán simán megfenyegetett négy országot, ráadásul a demokrácia nevében.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Hozzátette, a politikus elfeledkezett az EU működési rendjéről, és olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket már Soros György is felvetett. A Fidesz alelnökének véleménye szerint az egész nem jogszerű, hiszen nem dönthet az EU olyan kérdésben, amely nem közösségi, hanem tagállami hatáskörbe tartozik.

Megértem a belgákat, akik hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkeztek, és ezen a gyarmatbirodalmon még azt is megengedték maguknak, amit Kongóban tettek, hogy több millió embert pusztítottak el. Teljesen megértem a lelkiismeret-furdalást, azt viszont nem tudom elképzelni, hogy azzal, hogy teljesíti a Soros-tervnek azt a részét, hogy Afrikából és Ázsiából szabadítsunk rá milliókat Európára, azzal ők helyre tudják majd tenni a lelkiismeret-furdalásukat

– fejtette ki a Fidesz alelnöke. Ezután Stefka István leszögezte, a magyar emberek már nem vágynak a régóta áhított Nyugatra, amelynek megnyitását annak idején annyira szerették volna, hiszen kezd ott kialakulni egy káosz, és Magyarország egy mentsvár, ahova egyre több turista érkezik, ami nem véletlen. Emlékeztetett, 1938-tól 1944. március 19-ig is a béke szigetének számított az ország, hiszen mindenki ide menekült az üldöztetés elöl.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Németh Szilárd erre reagálva hangsúlyozta, a választás tétje az, hogy tudjuk-e folytatni a kormány bevándorláspolitikáját és az erőforrások, illetve a technikai akadályok (kerítés) segítségével meg tudjuk-e a továbbiakban is akadályozni, hogy újra átéljük a 2015-ös borzalmakat. 

Ez a választás tétje. Erről nem tudunk lemondani, és nem csak azért nem tudunk lemondani, mert a magyar miniszterelnök a leghatározottabban képviseli ezt az álláspontot, nem csak azért, mert az egész kormány ezt az álláspontot képviseli, hanem mert az elmúlt három évben legalább négy olyan esemény történt, aminek alapján mi ezt nyugodtan képviselhetjük. Ez három nemzeti konzultáció, illetve egy népszavazás. Az emberek világossá tették, hogy nem akarnak együtt élni azokkal, akik átrohannak az országunkon.

– magyarázta a Fidesz alelnöke. Véleménye szerint az emberek jól döntöttek a nemzeti konzultáción és a kormány is jól döntött, amikor kikérte az emberek véleményét. 

A MAGYAR EMBEREK VÉLEMÉNYE NÉLKÜL NEM LEHET SEMMIFÉLE KVÓTÁT ÁTERŐLTETNI.

Németh Szilárd úgy vélte a belga miniszterelnöknek kellene a legjobban látni, hogy probléma van, hiszen voltak terrorcselekmények is, olyanok, amelyek a V4-eknél, a béke szigetén nem fordultak elő. Stefka István szerint az is probléma, hogy Nyugaton a választópolgárok nem kérik számon a kormányokat az ilyen döntésekkel kapcsolatban. Erre Németh Szilárd nyomatékosította, a magyar parlamentben magyar érdekeket kell szolgálni, és szerinte ez az, ami nem történik meg az ellenzék részéről. Kifejtette, a baloldalhoz most az „álnemzeti Jobbik” is csatlakozott. 

Fotó: Horváth Péter Gyula

Szóba került az a nemrég kiadott ENSZ-dokumentum is, amely szerint a migráció jó dolog, és ez a feltétele a fenntartható fejlődésnek.

Én nem tudom, mit jelent a fenntartható fejlődés, önmagában problematikus számomra ez a szóösszetétel

– fejtette ki a fideszes politikus. Hozzátette, a dokumentum ugyanazt mondja, amit Soros György, és a magyar ellenzék is ebből a kottából játszik. Kiemelte:

Szerintem az ellenállás, amit el akarnak takarítani nem más, mint a magyar kormány, amely az emberek érdekeit nézi. 

Németh Szilárd arról is beszélt, hogy ez az egész nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen semmilyen intézkedést nem támogat az ellenzék, ami védi az ország szuverenitását. Természetesen itt szóba került Szél Bernadett afgán származású tanácsadója is, akit Németh Szilárd nemzetbiztonsági kockázatnak tart.

Kinek jut az eszébe, hogy egy afgán nemzetbiztonsági szakértő lesz a magyar nemzetbiztonsági bizottságban? Ez önmagában nonszensz, és egyre inkább derülnek ki a dolgok, hogy itt nem csak egy szellemi-lelki társaságról van szó, hanem ezek hálózatilag összetartoznak, amit ez a Soros nevű figura rángat a háttérből

– mondta a politikus. Hozzátette, az is kérdés, hogy kik állnak Soros György mögött.Németh Szilárd elmagyarázta, nem tiltotta ki Szél Bernadettet a bizottságból, ezt csak a média terjeszti. Kifejtette:

A nemzetbiztonsági bizottságot balhéra és vircsaftra akarják használni annak ellenére, hogy a bizottság nem egy liberális kávéház, hanem az Országgyűlés egyik legfontosabb bizottsága, amelynek meghatározott a működési rendje. 

Stefka István erre reagálva kijelentette, itt nem politikai ellenállásról van szó, hiszen azzal nem lenne baj, hanem haza elleni szembenállásról kell beszélni. Németh Szilárd elmondta, egyre több szövetségesünk van, akik azt mondják, a migrációs problémát nem itthon kell megoldani, hanem ott kell segíteni, ahol a baj van, és már az osztrák kancellár is így gondolja. Úgy véli, ezért van az, hogy Angela Merkel 140 napja nem kancellár annak ellenére, hogy megnyerte a választásokat. 

Fotó: Horváth Péter Gyula

Stefka István kifejtette: az idei választásoknak nagy tétje van, hiszen meghatározza majd az elkövetkezendő évek eseményeit. Németh Szilárd ezzel kapcsolatban elmagyarázta, nem lefutott dolog még a választás, nem szabad borítékolni semmit, ezért nagyon fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni április 8-án. 

Egyfordulós a választás, amit kihirdetnek 8-án, az lesz a vége. Még egyszer mondom mindenkinek, aki világosan látja, hogy mi a tétje a 2018-as választásnak, vagyis hogy bevándorló ország leszünk, vagy megmaradunk-e magyaroknak, annak el kell menni szavazni reggel 6 és este 7 óra között

– mondta Németh Szilárd. Hozzátette: az ellenzék mindenre képes, ezért oda kell rájuk figyelni. Elmondta azt is, 2010-ben kiderült, hogy kétharmados többséggel akár az egész világot a feje tetejére lehet állítani a magyar emberek érdekében.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Forrás: Pesti Srácok

Egy hozzászólás “Németh Szilárd: „A választás tétje, hogy megmaradunk-e magyaroknak”” bejegyzésre

  1. Hova parkoljunk? szerint:

    Csepel HÉV Végállomásnál a Baross utcai Street Pubnál az odaparkolókat vegzálják, hogy áruszállításra fenntartott hely, oda nem lehet parkolni. Kicsit lejjebb a közterületesek bejáratánál természetesen ez fel is van festve, oda nem is parkol senki.

    Vajon a kocsmának van területfoglalási engedélye, fizetett a hely fenntartásáért, vagy csak ki akarja sajátítani? Mi lesz, ha az első, szélvédőn hagyott üzenet után is odaparkol valaki? Jön a kerék kiszurkálás, autó megrongálás?

    Ha a kocsma igényli azt a helyet az áruszállításhoz, akkor fizessen és legeyen kitáblázva, felfestve.

    Jó lenne, ha az illetékesek leellenőriznék, hogy milyen jogon vegzálják az autósokat és milyen jogon jelentik ki, hogy az a hely fenntartott.

    Köszi

Itt lehet hozzászólni !