Három bajnoki cím a Csepeli DAC-nak

Csepel.hu

Három bajnoki címet szereztek a Csepeli Diák Atlétikai Club versenyzői az Országos Újonc Fedettpályás Bajnokságon, s ezzel az UTE szakosztályával együtt a legtöbb aranyérmet nyerték meg. A kétnapos verseny során 22 versenyszám szerepelt a programban, s a ezek aranyérmein 15 szakosztály osztozott, két-két aranyérmet csupán a KSI SE, az FTC és a Tapolcai SE tudhatott magáénak.

A versenyt a tavalyinál nagyobb létszámmal, 396 egyéni induló és 23 csapat részvételével rendezték meg Budapesten a nemrég felújított BOK Csarnokban.

A versenykiírás értelmében Újonc/13 éves/ korú versenyző a váltófutással együtt összesen maximum három versenyszámban állhatott rajthoz, de egy nap csak két számban volt lehetséges az indulása. Amennyiben a versenyző 300 m vagy annál hosszabb futószámban indult, más versenyszámban – a váltót is beleértve – aznap már nem állhatott rajthoz, így a Csepeli DAC legtehetségesebb és legeredményesebb futója Babinyecz Anna, aki 2000 m és 600 m síkfutásban is elsőként ért célba, nem erősíthette a csapatot 4 x 200 m váltófutásban, így a csapat másodikként érkezett célba.

Hét fős csapatunk nagyon kitett magáért, sorra javították meg egyéni rekordjaikat, s tisztességesen helyt álltak a népes mezőnyben.

 

Részletes eredményeik:

fiú 2000 m síkfutás (18 induló): 6. Veres-Nagy Soma,

magasugrás: 7. Kothencz Márkó,

leány 60 m síkfutás: 1. Kenyeres Jázmin, 3. HevesiFlóra Katinka,

600 m síkfutás (23 induló): 1. Babinyecz Anna

2000 m síkfutás (25 induló): 1. Babinyecz Anna

60 m gátfutás: 9. Molnár Viola (B döntő 1. hely)

ötösugrás helyből: 7. Fekete Boglárka

4 x 200 m váltófutás: 2. Csepeli DAC, (Hevesi Flóra Katinka, Fekete Boglárka, Molnár Viola, Kenyeres Jázmin Ágnes)

 

Az országos bajnoksággal párhuzamosan megrendezett MASZ fedettpályás nyílt versenyén is indult Csepeli DAC versenyző, ahol a férfi 60 m síkfutás „B” döntőjében 5. helyezett lett Szűcs Richard, míg az ifjúsági 60 m gátfutásban új egyéni rekorddal 2. helyezett Maróthy Péter lett.

Gratulálunk a nagyszerű eredményeket elérő sportolóknak és edzőiknek (Füredi Zsuzsanna, Fehér Gábor, Babinyecz-TusaiBrigitta, Tari Tibor, Damm József).

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !