460 tonna műtrágya

POLICe, MR.Gabee, Csepel.info

A budapesti rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be annak a csepeli férfinak és társainak az ügyét, akik értékesítés céljából 69,2 millió forint értékben loptak műtrágyát. A bűncselekmény elkövetésében mindenkinek le volt osztva a szerepe.

A nyomozás adatai szerint a 39 éves budapesti U. Zoltán és a 29 éves budapesti B. Tímea 2016. január 7-én azért vásárolt egy kamiont, hogy azzal egy csepeli telephelyről műtrágyát lopjanak továbbértékesítés céljából. A telephely őrzését ekkor U. Zoltán és B. Tímea cégei látták el, ezért a bűncselekmény elkövetésének napjain és éjszakáin úgy szervezték az őrszolgálatot, hogy társuk a 23 éves budapesti J. Tamás legyen szolgálatban.

J. Tamás 2016. január 1-je és 2016. április 1-je között három alkalommal, összesen 460 tonna műtrágyát pakolt fel a kamionra, majd azt a telephelyről kiengedte. Az ellopott anyagot U. Zoltán és a 33 éves székesfehérvári P. Krisztián a cégük számláival értékesítette, majd a cég számlájáról a 69,2 millió forintot B. Tímea vette fel.

A budapesti nyomozók a négy elkövetőt lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

5 hozzászólás “460 tonna műtrágya” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Három alkalommal “összesen 460 tonna műtrágyát” felpakolni egy kamionra, azért nem semmi !
    Igaz, a hírek etetéséhez nem is kell számolni tudni ! Szegény kamion, biztos beszart a túlsúlytól !!!

  2. kajakos szerint:

    A Badacsonyi u.-i Vidám McDonalds, legutóbb arról írtatok, hogy bordélyházat működtettek. Egyre jobb hely ez a Csepel… 🙁

  3. propaganda szerint:

    Hát a rendőrség sem áll a helyzet magaslatán! Még a legnagyobb kamion sem bír el 40 tonnánál többet, ugyan hogy a fenébe lehetne 3 fordulóval 460 tonnát elszállítani? Valakinek a rendőrségnél elgurult a gyógyszere. Az elkövető ügyvédje persze biztos örül most, hogy rámutathat, mekkora baromság áll a vádban.

  4. Johnny szerint:

    Egy pótra 24t fér fel, ez 24 db big-bag. Szerény számításaim szerint, ez legalább 19 forduló. Az ár meg relatív, hogy mennyit érhetett ez, 64-129e Ft közt mozog tonnája. Az EKÁER-en meg nem akadtak fent?

  5. Csepeli szerint:

    Szép banda U. Zoltán és kedves felesége B. Tímea.
    Vagy kupit üzemeltetnek, vagy lopnak csalnak.
    Mégis miért vannak még szabadlábon?

Itt lehet hozzászólni !