Minden idők legjobb birkózó vb-jét rendezhetjük

Csepel.hu

A belvárosi Hotel Boscoloban tartották a 2018-as budapesti birkózó-világbajnokság első sajtótájékoztatóját, amellyel hivatalosan is kezdetét vette a világeseményre való felkészülés.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség és a verseny szervezőbizottságának elnöke kijelentette: az, hogy 2005 és 2013 után újra világbajnokságot rendezhet hazánk, jól mutatja, hogy a magyar birkózás milyen helyet foglal el a világban, illetve a birkózás milyen helyet foglal el a magyar sportéletben. Szerinte a világesemény megrendezése a magyar birkózók teljesítményén és a kormány támogatásán nyugszik. – 2010 óta olyan kormánya van az országnak, amelyik a sportot, a birkózók életét stratégiai célként, nemzeti ügyként kezeli – fogalmazott. A szervezőbizottság több mint 100 országból 2000 vendéget vár és legalább 800 versenyzőre számít. – Nem Budapest központú versenyt szeretnének rendezni, hanem olyat, amely a teljes magyar birkózó társadalmat, a birkózás minden rajongóját megmozgatja – mondta Németh Szilárd.

Nenad Lajovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke elismerően beszélt a magyar birkózósportról, majd kijelentette, biztos abban, hogy a budapesti világbajnokság lesz minden idők legjobb birkózó vb-je.

Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy nemcsak sikeres sportnemzetként vagyunk jelen a világ sporttérképén, hanem a nemzetközi versenyek házigazdájaként. – A kormányzat felismerte a sport jelentőségét, amely az egyik legdinamikusabban fejlődő terület – jelentette ki.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke elmondta, a birkózás, mint az egyik legsikeresebb magyar sportág kiemelt helyet foglal el a magyar olimpiai mozgalom életében, ezért a MOB minden szakmai segítséget megad a világbajnokság sikeres lebonyolításához.

A vb-t október 20-28 között rendezik a Papp László Sportarénában, a jegyértékesítés február elsején indul. Az esemény hivatalos honlapja: www.budapestwrestling2018.com.

 

LG

Fotó: Vermes Tibor

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !