Aranyország – előadás Wass Albert emlékére

Csepel.hu

Wass Albert író születésének 110. évfordulóján Aranyország címmel egyedülálló előadást hallgathatott meg a közönség január 8-án a Szabó Magda Közösségi Térben.

Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznő Wass Albert műveiből és szívhez szóló mezőségi népdalokból állította össze különleges műsorát. Az előadáson részt vett Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila alpolgármester és Tóth János tankerületi vezető.

A Mezőség Wass Albert műveinek tükrében

Kilyén Ilka színművésznő 12 évvel ezelőtt lépett színpadra először Wass Albert estjével.

Ahogy fogalmaz: „Wass Albert művei rendkívül olvasmányosak, gazdag nyelvezetűek, írásai közel állnak az emberek érzésvilágához, érdeklődési köréhez, gondolkodásmódjához. Az olvasók magukra találhatnak ezekben a művekben, fontos életkérdésekre kaphatnak választ, amelyek leírva még inkább megerősítést nyernek”.

Az előadás a Mezőség ezer esztendejét mutatja be az író műveinek tükrében, ez kicsiben Erdély ezer esztendejéről szól –mondja a művész. Majd hozzátette: „A mezőségi magyarok sorsát Wass Albert elsősorban a családja történetén keresztül írja meg a Kard és Kasza című regényben, ez adja az előadás gerincét. Az egyes prózai részeket egy-egy gyönyörű mezőségi népdal zárja.

Aranyország – a természet ősszel

Az előadás címét egy Wass Albert költemény, az Aranyország adta. „Elképzelésem szerint ez a vers teljes egészében a Mezőségről szól, hiszen a Mezőségben a táj és az idő minden évszakban rendkívül varázslatos tud lenni. Például télen, a nagy havak idején, és ősszel is, amikor olyan a természet, mint az Aranyország – mondja Kilyén Ilka. Majd hozzáteszi: „Wass Albert ebben a versében az őszről beszél, ami egyszer tavaszba fordul. Ott, ahol temetés van, ahol fájdalom van, ott öröm és újjászületés következik”.

Végezetül a műsor sikere kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, a közönség szeretettel fogadja az előadást, sok információ meglepetésként hat számukra. Majd hozzáfűzte, szép feladatnak tekinti, hogy a lélekre, a gondolatokra és az érzelmekre ható művészi eszközökkel megmutathatja e művekben rejlő igazságot.

Az előadás végén Borbély Lénárd polgármester virágcsokrot adott át a művésznek, majd a Csepp Csepel Együttes népdalokat énekelt.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !