Egy Szabó mind fölött: nagyképűen reagált az Együtt politikusa

Csepel.info

2017 szeptemberében adott ki a csepeli MSZP egy közleményt, amelyben elfogadták és támogatták Szabó Szabolcsnak, az Együtt politikusának országgyűlési jelöltségét. Egyetlen kérésük volt, akkor már sokadjára: az Együtt és politikusa álljon szóba velük, tárgyaljon a csepeli ügyekről.

Négy hónap telt el azóta, de Szabó nem volt hajlandó fehér asztalhoz ülni saját szövetségeseivel. (Információink szerint az MSZP mellett a helyi DK-val sem.) A csepeli MSZP pár nappal ezelőtt egy utolsó, kétségbeesett közleményt adott ki, hogy az önmaga zsenialitásától elalélt politikussal szóba állhassanak. Ismét hiába.

A magyar sajtó simán elsiklott a történtek mellett. Senki nem vette észre, hogy ez már a végső kétségbeesés jele. Az MSZP-nél csak ez után vetették be Bangónét, mint csepeli-soroksári jelöltet. Az Együtt politikusa most végre reagált, de most is csak a Facebook oldalán üzent: ő a “gyűrűk ura”, mind fölött az egyetlen esélyes jelölt Csepelen. Úgyhogy – lehet hozzátenni -, mindeki húzza meg magát, mert ő érinthetetlen.

Megszólaltak Szabó támogatói is, akiknek csak most, négy év után tűnt fel, hogy a csepeli MSZP és DK valójában egy maffiózó bűnbanda, tele egykori kommunistával és jogerősen elítélt bűnözővel.

“Sajnos a komcsik mindent megtesznek hogy a csöcsön lóghassanak.Remélem orban tesó sorsára jutnak.A nép kihányja őket magából.”

– írta például megjegyzésként Szabó Szabolcs egyik rajongója a politikus nagyképű bejegyzésére. Most ismét az MSZP térfelén pattog a labda.

Csepel.info

A csepeli balliberális “cicaharc” újévi állomásai:

Ilyen a csepeli összefogás: ütik vágják egymást

Bangónével zsarolják Szabó Szabolcsot

Juhász Péter is beszállt a hisztériarohamba

Ez a baj az MSZP álláspontja szerint – és a valóságban

Döntöttek: Szabónak megint ki kell nyalnia Szenteczky fenekét

Egy hozzászólás “Egy Szabó mind fölött: nagyképűen reagált az Együtt politikusa” bejegyzésre

  1. rezsidémonűző szerint:

    a fidesz vajon miért indítja újra a takonyhalképű rezsidémont, aki már egyszer kiszopott a szopottgombócfejű szabolcstól? aki még ettől is kikapott, az miért nem tud rendesen megbukni és elhúzni? van még mit ellopni…

Itt lehet hozzászólni !