Közlekedés Budapesten az év végi ünnepek idején és 2018 első napjain

BKK, Csepel.info, Mr. Gabee

A BKK az év végi ünnepek idején az elmúlt években megszokott módon, ugyanakkor több vonalon kedvezőbb menetrenddel biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást.

December 24-én a szokásos módon 15-16 óra után az éjszakai járatokkal lehet utazni a fővárosban, továbbá közlekedik a repülőteret kiszolgáló 100E és 200E autóbusz is. Az ünnepnapokon a közösségi közlekedési járatok munkaszüneti, illetve ünnepnapokon érvényes, a két ünnep között pedig az év végi menetrendjük szerint közlekednek. Szilveszter éjjel nemcsak a jelentősen sűrűbben közlekedő éjszakai járatokkal lehet utazni: az elmúlt évekhez képest változásként az M2-es, az M3-as és az M4-es metró üzemidejét meghosszabbítják, a szerelvények éjjel 1 órakor indulnak utoljára a végállomásokról.

Ezáltal mindenki kényelmesen eljuthat úti céljához. Az M3-as metró, ahogy a BKK korábban közölte, december 23-tól január 2-ig minden nap a teljes üzemidőben a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között viszi az utasokat; január 3-tól azonban a metrópótlás korábbi rendje áll vissza.

A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy szenteste indulás előtt tervezzék meg utazásukat a BKK FUTÁR utazástervezőjével, vagy használják a BKK honlapjának menetrendi oldalát. Ahogy az elmúlt években is, december 22-én 20 órától január 2-án 8 óráig díjmentesen lehet parkolni Budapest közterületi várakozási övezeteiben. A BKK minden ügyfelének békés, boldog ünnepeket kíván.

Közlekedés december 18-tól 23-ig: a tanítási időszak menetrendje szerint

Az év végi ünnepek előtti időszakban, 2017. december 18-tól (hétfőtől) 22-ig (péntekig) nem lesz változás a fővárosi közösségi közlekedési járatok forgalmában, azok a megszokott, tanítási időszakban érvényes hétköznapi menetrendjük szerint járnak.

December 23-án (szombaton) a BKK több nagy forgalmú villamos-, autóbusz- és trolibuszvonalon biztosít sűrűbb, illetve kényelmesebb eljutási lehetőséget, hogy az ünnepi bevásárlás miatt ebben az időszakban megnövekedő utazási igényeket kielégítse. (Ezzel kapcsolatban részletes tájékoztatás korábbi közleményünkbenolvasható.) December 23-tól egészen január 2-ig minden nap Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között jár az M3-as metró, azaz nem kell pótlóbusszal utazni a teljes vonalon.

A december 23-ától 24-ére (szombatról vasárnapra) virradó éjjel az éjszakai járatokkal utazóknak a szombati menetrendet kell figyelniük.

Közlekedés december 24-én: 16 órától már az éjszakai járatokkal

Reggel és napközben

December 24-én (vasárnap) a közösségi közlekedési járatok reggel és napközben a vasárnapi menetrendjük szerint közlekednek, egészen 15-16 óráig. Ezután a legtöbb vonalon – ahogy az elmúlt években is – az éjszakai hálózat járataival lehet közlekedni Budapesten. Kivételt jelentenek a reptéri buszjáratok: a Deák Ferenc tér M végállomásról induló 100E és a Határ út M végállomásról induló 200E busszal 0:30-ig utazhatnak a reptérre tartók, illetve a reptérről érkezők.

Az utolsó metrószerelvények indulási időpontjai december 24-én:

  • M1-es metró:
    • Az utolsó metró a Mexikói úttól 15:29-kor, a Deák Ferenc térről 15:40-kor indul a Vörösmarty tér felé.
    • Az utolsó metró a Vörösmarty térről 15:44-kor, a Deák Ferenc térről 15:45-kor indul a Mexikói út felé.
  • M2-es metró:
    • Az utolsó metró a Déli pályaudvarról 15:33-kor, a Deák Ferenc térről 15:40-kor indul az Örs vezér tere felé.
    • Az utolsó metró az Örs vezér tere végállomásról 15:27-kor, a Deák Ferenc térről 15:40-kor indul a Déli pályaudvar felé.
  • M3-as metró:
    • Az utolsó metró Kőbánya-Kispesttől 15:28-kor, a Kálvin térről 15:42-kor, a Deák Ferenc térről 15:45-kor indul a Lehel tér felé.
    • Az utolsó metró a Lehel térről 15:30-kor, a Deák Ferenc térről 15:35-kor, a Kálvin térről 15:37-kor indul Kőbánya-Kispest felé.
  • M3-as pótlóbusz:
    • Az utolsó metrópótló busz az Árpád üzletháztól 15:08-kor indul a Lehel tér felé.
    • Az utolsó metrópótló busz a Lehel tértől 15:54-kor indul az Árpád üzletház felé.
  • M4-es metró:
    • Az utolsó metró a Keleti pályaudvarról 15:43-kor, a Kálvin térről 15:48-kor indul Kelenföld vasútállomás felé.
    • Az utolsó metró Kelenföld vasútállomástól 15:28-kor, a Kálvin térről 15:37-kor indul a Keleti pályaudvar felé.

Az utolsó metróinduláshoz igazodik a nappali felszíni járatok 15-16 óra körüli utolsó indulása is. A metróhoz csatlakozó legtöbb busz-, troli-, és villamosjárat megvárja az utolsó metrószerelvény utasait.

A BKK kéri az utasokat, hogy szenteste ne megszokásból közlekedjenek. A közösségi közlekedési járatok december 24-i, változó menetrendje járatonkénti bontásban a BKK honlapján található meg. Utazását megtervezheti a BKK FUTÁR utazástervezővel is, amely valós idejű információk alapján tervezi meg az optimális útvonalat.

Délután és este

Ahogyan az elmúlt években is, a nappali járatok 15-16 óra körüli utolsó indulása után idén is az éjszakai hálózat járataival lehet közlekedni Budapesten. Az éjszakai közlekedéskor megszokott csatlakozási, átszállási lehetőségek ebben az időszakban is biztosítottak.

A 6-os villamos 16 és 20 óra között 10 percenként, 20 óra után pedig 15 percenként közlekedik. Az éjszakai buszjáratok délután és este jellemzően az éjszakaiéhoz hasonló gyakorisággal indulnak, kivéve egyes nagyobb forgalmú járatokat: 16 és 18 óra között az éjszaka megszokottnál sűrűbben közlekedik a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 916-os, a 923-as, a 931-es, a 950-es, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A autóbusz.

A közösségi közlekedési járatok december 24-i, változó menetrendje járatonkénti bontásban a BKK honlapján található meg. Utazását megtervezheti a BKK FUTÁR utazástervezővel is.

Éjjel

A december 24-éről 25-ére (vasárnapról hétfőre) virradó éjjel, nagyjából 23:00 után az éjszakai járatok a munkanapokon érvényes menetrend szerint közlekednek. Néhány éjszakai járat egy-egy indulási időpontja változik, illetve elmarad.

A közösségi közlekedési járatok december 24-ről 25-ére virradó éjszaka érvényes menetrendje járatonkénti bontásban a BKK honlapján található meg. Utazását megtervezheti a BKK FUTÁR utazástervezővel is.

Közlekedés december 25-én és 26-án: vasárnapi/ünnepnapi menetrend szerint

Karácsony napjain, december 25-én (hétfőn) és 26-án (kedden) az ünnepnapi/munkaszüneti napi indulásokat kell figyelni a menetrendben.

Az éjszakai buszjáratok

  • december 25-éről 26-ára (hétfőről keddre) virradóra a szombati menetrendjük szerint,
  • december 26-áról 27-ére (keddről szerdára) virradóra a munkanapi menetrendjük szerint közlekednek.

Közlekedés december 27-én, 28-án, 29-én és 30-án: az év végi menetrend szerint

December 27-én (szerdán), 28-án (csütörtökön), 29-én (pénteken) az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrend szerint, 30-án (szombaton) pedig a szombati menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok. Számos vonalon – ahol ez a menetrendben is látszik – az ebben az időszakban jellemző utazási szokásokhoz igazodó év végi menetrend lesz érvényben ezeken a napokon.

December 27-én, 28-án és 29-én az ezeken a napokon jellemző kisebb utasforgalom miatt nem közlekedik a D11-es hajó, valamint a 10-es, a 142-es és 261E autóbusz.

A december 27-ről 28-ra (szerdáról csütörtökre) és 28-ról 29-re (csütörtökről péntekre) virradó éjjel az éjszakai járatok munkanapi menetrendjük szerint indulnak. December 29-ről 30-ra (péntekről szombatra) virradóra a pénteki, 30-ról 31-re (szombatról vasárnapra) virradóra a szombati menetrendet kell figyelni.

Közlekedés december 31-én napközben: vasárnapi menetrend szerint

December 31-én (vasárnap) napközben a vasárnapi menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok. A bevásárlóközpontokat is érintő autóbuszok többsége jellemzően 17-18 óra után már nem érinti bevásárlóközponti megállóját. A nappali üzemzárás után a szokásosnál lényegesen sűrűbb éjszakai járatokkal lehet utazni.

Közlekedés szilveszter éjszaka: éjjel 1 óráig a metrókkal, valamint a sűrített éjszakai járatokkal

December 31-én, szilveszter éjjelén lényegesen nagyobb kapacitással, illetve sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. A korábbi években megszokottaktól eltérően, egy hónapos előkészítő munkának köszönhetően az M2-es, az M3-as és az M4-es metróvonal üzemidejét meghosszabbítják: a szerelvények a végállomásokról éjjel 1 órakor indulnak utoljára, azaz a belvárosi megállókban körülbelül negyed 2-kor lehet még felszállni rájuk.

Egész éjjel közlekedik a 4-es és a 6-os villamos, az éjszakai üzemkezdettől hajnali 2 óráig közösen 3-4 perces járatsűrűséget biztosítva, majd 2 órától az újév hajnali üzemkezdetig 5 percenkénti követéssel.

Az éjszakai buszok vonalán – néhány kivétellel – egész éjszaka sűrűbben induló vagy nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek, több járat pedig meghosszabbított üzemidővel közlekedik.

  • A szokásosnál háromszor sűrűbben jár majd a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 922-es, a 931-es, a 950-950A, a 956-os, a 973-as, a 979-979A és a 990-es éjszakai busz, továbbá
  • a szokásosnál kétszer sűrűbben jár majd a 914A, a 923-as, az egész éjszaka közlekedő 934-es, a 941-es és a 960-as éjszakai busz.
  • Meghosszabbított üzemidővel jár a 916-os és a 940- es éjszakai autóbusz,
  • a 901-es és a 918-as éjszakai busz vonalán pedig a szokásosnál nagyobb befogadóképességű csuklós autóbusszal lehet majd utazni.

A közösségi közlekedési járatok december 31-ről január 1-re virradó éjszaka érvényes menetrendje járatonkénti bontásban a BKK honlapján található meg. Utazását megtervezheti a BKK FUTÁR utazástervezővel is.

Közlekedés január 1-jén: vasárnapi menetrend szerint

2018. január 1-jén (hétfőn) a közösségi közlekedési járatok az ünnepnapi/munkaszüneti menetrend szerint közlekednek.

Közlekedés január 2-ától

Január 2-án (kedden) az iskolaszüneti menetrend lesz érvényben. Január 3-tól a járatok a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek, az M3-as metróval pedig ettől a naptól ismét a vonal felújításának idején érvényes forgalmi rend szerint lehet utazni: a szerelvények munkanapokon az első hajnali indulástól 20:30-ig a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között közlekednek, esténként 20:30-tól üzemzárásig, valamint szombaton és vasárnap egész nap a teljes metróvonalon pótlóbusz jár.

Folyamatos jegy- és bérletvásárlási lehetőség az ünnepek alatt

Budapesten és az agglomerációban több mint 350 jegy- és bérletkiadó automata működik, amelyek a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. 2017. december 24-e és 2018. január 1-je között a BKK ügyfélközpontjai, valamint a jegy- és bérletpénztárak speciális, ünnepi nyitvatartással várják a vásárlókat, valamint azokat az ügyfeleket, akik közlekedéssel kapcsolatos ügyeiket szeretnék intézni. Az ünnepi nyitvatartás megismerhető a BKK honlapjának értékesítésipont-keresőjében – ahol akár helyszínre, akár nyitvatartási időre is keresve megtalálható a legközelebbi ügyfélközpont, pénztár vagy jegy- és bérletkiadó automata.

Vásárolja meg időben jövő évi bérletét!

Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bérletvásárlást, hiszen várhatóan sokan akarják majd bérletüket megváltani január első munkanapjain, ezért valószínűleg a BKK több értékesítési pontjánál is megnövekedhet a sorban állás ideje. Célszerű a vásárlást inkább korábbra, a csúcsidőszakon kívüli időszakra időzíteni, hiszen már most is kaphatók a 2018. évre szóló éves, havi és egyéb bérletek. További információkat a honlapunkon található tájékoztatóbanolvashatnak. Az éves bérletek a BKK díjszabásban meghatározott érvényességi időn belül érvényesek. (A 2017. évi éves bérletek 2018. január 6-án 2:00 óráig érvényesek.)

Parkolás

Budapest területén a közterületi várakozási övezetekben 2017. december 22-én (pénteken) 20 órától 2018. január 2-án (kedden) reggel 8 óráig díjmentesen lehet parkolni. Ez alól kivételt jelentenek az alábbi várakozóhelyek, ahol ebben az időszakban is a szokásos rend szerint kell fizetni:

  • az I. kerület, Várban lévő és a Citadella alatti,
  • a III. kerület, Flórián üzletközpont melletti,
  • a XIII. kerület, Margitsziget északi részén található parkoló,
  • a VIII. kerület, Rákóczi tér alatti mélygarázsban,
  • valamint az őrzött, fizetős P+R parkolók és garázsok, amelyek
    • a II. kerület, Hűvösvölgy végállomásnál,
    • a X. kerület, Pillangó utcai metróállomás mellett, és az Örs vezér tere metróvégállomás mellett,
    • a XIII. kerület, Újpest-Városkapu metróállomásnál,
    • a XIX. kerület, Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti, valamint a KÖKI Terminálnál találhatók.

A BKK minden ügyfelének boldog, békés ünnepeket kíván.
Budapesti Közlekedési Központ

Itt lehet hozzászólni !