A polgármesterek nem kérnek a migránsáradatból és az őket segítő irodákból

Az önkormányzatok visszautasítják Brüsszel és Soros György tervét, hogy felső korlát nélkül engedjenek be migránsokat Európába, ráadásul bevándorlást szervező irodákat hozzanak létre – jelentette ki Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke Csepelen, az Ady Endre út 25. szám alatt minap felszentelt kőkeresztnél december 5-én.

Borbély Lénárd polgármester csatlakozott Szita Károly kezdeményezéséhez, mert a budapesti kormánypárti polgármesterek sem szeretnék, ha migránsok lepnék el a főváros kerületeit.

Szita Károly közölte, hogy aggodalommal figyeli azokat a híreket, amelyek Brüsszelből és Soros György környezetéből érkeznek. A brüsszeli vezetés ugyanis korlátok nélkül akar betelepíteni migránsokat Európába. A célországok főként azok lennének, ahol jelenleg kevés a betelepülő vagy egyáltalán nincsenek bevándorlók. Brüsszel ezzel egyértelműen elsősorban Magyarországra utalt. Az MJVSZ elnöke ezért találkozót kezdeményez a többi település polgármesterével, hogy világossá tegyék véleményüket, miszerint nem kérnek a migránsáradatból és a bevándorlást szervező irodákból. Úgy vélte: látható az is, hogy Soros György érdekelt a magyar országgyűlési választások befolyásolásában. A bevándorlásellenes kormány leváltását akarja, hogy a migrációt támogató ellenzéket juttassa hatalomra. Szita Károly szerint Soros György több százezer dollárral támogatja a bevándorlást és az azt szervező irodák létrehozását.  Két helyszínen – Pécsett és Debrecenben – már meg is nyíltak ezek az irodák. A polgármesterek azonban nem akarják a településeik nyugalmát feladni, mert akkor megszűnne a biztonságuk.

Szita Károly emlékeztetett rá, hogy egy éve mintegy 2500 település vezetőjével levelet írtak Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének. Ebben azt kérték, hogy tegyen le a kötelező betelepítési kvóta iránti szándékáról, de ez nem történt meg. Ellenkezőleg: még nagyobb erővel akarják érvényre juttatni a bevándorláspárti politikát.

Borbély Lénárd közölte, a fővárosi kerületek sem szeretnék, ha a bevándorlást segítő irodák nyílnának.2016 januárjában a csepeli képviselő-testület is elutasította a kötelező kvótát, mert nem kérnek azokból az illegális bevándorlókból, akiket Brüsszel ide akar telepíteni. „Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest az egyik legbiztonságosabb európai város, büszkék vagyunk a kultúránkra, és arra is, hogy karácsony közeledtével a családjainkat biztonságban tudhatjuk.” Magyarország nem akar úgy járni, mint Németország vagy Olaszország, ahol a migránsok ellepték a nagyvárosokat. „Mi szeretnénk megőrizni a magyar kultúránkat” – mondta a polgármester.

Borbély Lénárd hozzátette: Csepel szempontjából ennek azért is különös jelentősége van, mert 2014-ben Szabó Szabolcs személyében olyan képviselőt választottak, aki teljesen szembemegy a kerületben élők akaratával. „Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa személyesen és pártján keresztül is azt támogatja, hogy 15 ezer embert betelepítsenek Magyarországra, Budapestre, és ha már ő itt helyben képviselő, akkor akár Csepelre is”.

Az Ady Endre úti sajtótájékoztató helyszíne azért is lényeges, mert a környéken sok önkormányzati lakás van, amelyeket rászorulók kapták meg. Nem szeretnék, ha a betelepülő migránsok miatt – a nyugat-európai országokhoz hasonlóan – magyar családokat kelljen kiköltöztetni otthonaikból.

 

Cs. A.

Fotó: Tóth Beáta

6 hozzászólás “A polgármesterek nem kérnek a migránsáradatból és az őket segítő irodákból” bejegyzésre

  1. Strici szerint:

    A tegnapelott honositottak nem migransok mert nem telepednek le csepelen csak segelyek es adomanyok elleneben szavaznak majd az eletemrol.
    De nem baj ok draga magyar testvereink.
    Es most nagy magyarkodas nelkul valaki mondja meg:
    Mi a kulombseg az afrikai migrans aki itt eloskodne es az europai migrans kozott akik kinntrol eloskodnek.

  2. bagoly szerint:

    T:
    Strici !
    Semmim különbség nincs, mind a kettő – féle, fajta – felesleges !!!

  3. Nagyapó szerint:

    A Strici, bagoly komcsi páros ismét bizonyította a zellenzék azon elvét, hogy ami rossz az országnak az jó nekik. Szemét komcsik, akik a tolvaj Gyurcsány(i)t és bandáját követve utálják a magyarságot, de mi még jobban utáljuk őket!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Tündér Ilona szerint:

    ,,Szemét komcsik, akik a tolvaj Gyurcsány(i)t és bandáját követve utálják a magyarságot, de mi még jobban utáljuk őket!!!”

    Ezért jó itt élni!!!!

  5. Strici szerint:

    Igen oreg ti meg jobban utaljatok a magyarsagot.
    Ezt itt most nyiltan leirta. Nem kell megmagyarazni.
    Szomoru ha valaki “csak magyar” becsuletes embernek kell lenni. Tiszteletbeli allampolgarsagot is kaphatnanak.Nem itt el nem is elt soha es NEM IS SZERETNE ITT ELNI (tobbel beszeltem) nem adozk nem dolgozik itt miert szavaz rolam rolunk?

  6. bagoly szerint:

    T:
    Nagyapó !

    Nem vagy Te hülye, csak nincs mindig szerencséd, amikor gondolkozol !

Itt lehet hozzászólni !