Ide süllyedtünk

Vélemény – Novák Előd

Ide süllyedtünk: a CEU alapítója és korábbi rektorhelyettese, George Soros helytartója az Alfahíren is hirdetheti, a pártlap által is büszkén kiemelve, hogy „a radikalizmusától (és radikálisaitól) megszabadult Jobbik” mennyivel jobb lenne a magukfajták számára kormányon, mint a Fidesz, hiszen a Jobbik pl. “teljesen megváltoztatta Brüsszellel kapcsolatos álláspontját”, s legutóbb Soros embereként már ő maga moderálhatta a béruniós Jobbik-konferenciát.

Bizony, már a saját, nemzeti pénzpolitikát is feladná a párt az euró – korábban ellenzett – bevezetésével, de hát eggyel több vagy kevesebb köpönyegforgatás, korábbi választási ígéret megszegése, nem számít…

Kitartást kívánok a Jobbikban a magunkfajtáknak (hiszen sokan vannak, néhányan még a frakcióban is, várva egy alkalmasabb pillanatot), hogy innen még vissza tudjuk majd egyszer fordítani a szekeret, lehetőleg dr. Morvai Krisztinával karöltve, akivel 2014-ben 21%-os választási eredményig már eljutottunk az elvek feladása nélkül.

Forrás: Facebook

 

Itt lehet hozzászólni !