Kőkeresztet állítanak fel Csepelen, a LIDL áruházzal szemben

Csepel.hu

 

Az utak mellett felállított kereszteknek nagy hagyományuk van Európában – ennek megfelelően Magyarországon is. A feszület azt szolgálja, hogy aki nem tud eljutni az Isten házába, elhaladva előtte út közben is mondhasson egy fohászt.

Csepel két nagy becsben tartott kőkeresztjét tavaly újíttatta fel az önkormányzat. Advent első vasárnapján egy harmadik átadására is sor kerül. Talán ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. A csepeli 10 emeletes panelházak között, a LIDL áruházzal szemben.

Ezen a környéken régóta nincs már feszület, a LIDL áruházlánc pedig szeptemberben keltett nagy botrányt azzal, hogy egyik termékükön leretusálták a csomagoláson látható templom kőkeresztjét. A fehér műkő kereszt a talapzattal együtt 3 méter magas lesz, és kovácsoltvas kerítés fogja körbe.

A kőkereszt átadásának időpontja december 3. 16.30 óra, helyszíne pedig Csepelen az Ady Endre út 25. szám előtti közterület lesz. A rendezvényt követően lobban fel az első gyertyaláng Csepel adventi koszorúján. Ennek időpontja 17.30 óra, helyszíne pedig a Szent Imre téri Országzászló előtti tér lesz.

Csepel.hu

 

15 hozzászólás “Kőkeresztet állítanak fel Csepelen, a LIDL áruházzal szemben” bejegyzésre

  1. Dzsinácska szerint:

    Biztos jó helyen van ott a kereszt? Én nem oda tettem volna, mert ott sok az ómigráns és rongálás veszélyének van kitéve :/

  2. Jolly Joker szerint:

    Csak azért, mert fiatalabb vagyok, még nem fogok megfohászkodni (a Fidesznek)! – a klasszikus után szabadon. 😀

  3. Gabor szerint:

    Jó látni, hogy Csepel legégetőbb problémáit oldják meg!

  4. Bigu szerint:

    Nem olyan nagyon messze ettől volt az egyik kereszt régen, ahol bejön a HÉV. Jól tudom?

  5. v39endre szerint:

    Bigu !
    Jól tudod ! Valóban állt egy kereszt a Budafoki út elején. Ez egy 1900 körüli levelezőlapon látható. Minderről bővebben írtam honlapomon : http://www.v39endre.hu címen a HT-3 fejezetben a “Faluhatároló keresztek címen. Ott látható a nevezett képeslap is.

  6. Bóbita szerint:

    Nagyon helyes!

  7. Tündér Ilona szerint:

    Örülök neki mert szinte naponta járok arra, fohászkodni fogok, hogy aszfaltozzák le az utcánkat.
    Talán segít.

  8. csak úgy ... szerint:

    Nyilván szükség volt a Keresztre (vagy a kivitelezőnek megbízásra), de mit kapnak a Koppány hívők?

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Kopp%C3%A1ny_vez%C3%A9r

    Egy lovász szobor tetszene. Vagy már az sem igaz?!

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Csepel-sziget

    Gerincút folytatása? Kamionok terelő úton, mikorra várható?

  9. NAY szerint:

    Ettől nem lesz több vallásos ember! Miért pont a LIDL? Környékről nem is beszélve! 🙂

  10. Nagyapó szerint:

    Igazuk van az eetásaknak. Inkább lélegeztetőgépre van szükségük!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  11. Tündér Ilona szerint:

    Nagyapó!

    Én tényleg örülök a kereszt felállításának, tegnap fohászkodtam mikor elmentem előtte, igaz akkor még fólia takarta, és az utcánkban ma reggelre befagytak a pocsolyák így átmenetileg megszűnt a sár.

    A javaslatom pedig az lenne magának, ha kórházba kerül, esetleg nem a legjobb állapotban akkor utasítsa vissza a lélegeztetést és csak feszületet kérjen.

  12. Nagyapó szerint:

    Tündér Ilona! Sajnos nem értette, eetáskról írtam, a minoritásról. Ki hová sorolja magát.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  13. Szabó Imre szerint:

    Még több kőkeresztet, még több stadiont, még több Pénztáros Lőrincet!
    Cirkuszt és cirkuszt a népnek!

  14. Strici szerint:

    Minden aruhaz, kozert es kisbolt ele kerul majd.
    Gondolnunk kell az olyan melyen hivokre akik koruknal egezsegi allapotuknal fogva a templomba nem tudnak elmenni csak bevasarolni.

  15. csak úgy ... szerint:

    Ja, 3 méter. Tokkal vonóval.
    Mint ahogy a nyugdíjasok só bérlete, 5 ezer Ft értékben.
    Tudom, hogy nem helyes a hozzászólásom, de muszáj volt.

Itt lehet hozzászólni !