Október 12. Kolumbusz Kristóf elérte Amerika partjait

StartlapWiki, Mr.Gabee

1492 október 12 Amerika felfedezésének emléknapja. Kolumbusz 1476-ban kihajózott a Földközi tengerről az Atlanti óceánra. 1477-től 1485-ig kereskedőként bejárta az Atlanti óceán akkor ismert területeit. Ekkor fogalmazódott meg benne az a terv, hogy hajón eléri Indiát. 1492-ben és 1493-ban utazása során új gyümölcsöket, a kukoricát, valamint a burgonyát is megismerte. Amerika első földjeiről 1493-ban tehát tőle kapták az európaiak az első információkat. Felfedezései segítségével már kétszer akkora lakott területről volt tudomása Európa népének, mint korábban.

Az új ismeretek mellett, bizonyítékokkal alátámaszthatóan, Kristóf és legénységének tagjai a szifiliszt vagy legalábbis annak ősét is becipelte az Óvilágba. A vérbaj vagyis szifilisz az egyik legjelentősebb nemi betegség. 1495-ben jegyezték fel az első európai szifilisz járványt. Azonban egy 2008-as szegedi lelet pedig arra utal, hogy a 15. században már létezett a betegség Magyarországon. A szegedi középkori vártemplom és temető ásatásán egy örömlány koponyájára bukkantak, aki gyors lefolyású szifiliszben halhatott meg 1420 és 1470 között. Így arra jutottak a tudósok, hogy Kolumbuszék egy másik, vírusos fajtát hozhattak magukkal.

Itt lehet hozzászólni !