Budapest valaha volt legnagyobb egészségügyi fejlesztése indul el

A fővárosi egészségügyi ellátórendszer fejlesztésén belül centrumkórházi szerepet szánnak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) és Rendelőintézetnek – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az intézményben tartott sajtótájékoztatón kedden.

Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette, Budapest “valaha volt legnagyobb egészségügyi fejlesztése indul el” az Egészséges Budapest Programmal. Emlékeztetett arra, az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint jutott a központi régión kívül egészségügyi fejlesztésekre, azonban a következő években a kormányzat a fővárosra koncentrál.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta, az Egészséges Budapest Program keretében az intézmény 190 ezer négyzetméteres területen, 188 milliárd forintból újul meg. A beruházásoknak 2025-ig kell befejeződniük, 2019-ig a felkészülés, a logisztikai tervezés időszaka zajlik, utána kezdődhet az építkezés – ismertette. Németh Szilárd utalt arra, hogy a jelenlegi régi, elavult, pavilonos rendszerű kórházból kialakítandó 21. századi intézmény lesz az új dél-pesti centrumkórház a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel és az Országos Baleseti Intézettel közösen.

A politikus jelezte, hogy nemcsak építészetileg újul meg a kórház, hanem szakmai, orvostechnológiai megújulásra is lesz lehetősége. Mint mondta, az Egészséges Budapest Program keretében 3 centrumkórház, 25 társkórház és 7 szakrendelő újul meg, 700 milliárd forintból. Ha maradt volna a 2010 előtti időszak, akkor most nem tartanának itt a fejlesztések – mondta a szocialista kormányok alatti kórházbezárásokra (Schöpf-Merei Ágost Kórház, OPNI, Weisz Manfréd Kórház) utalva a kormánypárti politikus. “Mi fejleszteni akarunk, és most ennek a megvalósulását látjuk” – tette hozzá Németh Szilárd.

Vályi-Nagy István, az ESZSZK főigazgatója elmondta, az intézmény “telekszomszédja” a kardiológiai intézet, így annak épülete és a kórház főépülete között épül meg a 190 ezer négyzetméteres tömbkórház. A tervek szerint az új intézmény “okoskórház” lesz, tehát nagy része informatikavezérelt, valamint hatékony energiafelhasználásúra is tervezik. A főigazgató felelevenítette, hogy a kórház az előző években is jelentős forrásokat tudott fejlesztésre fordítani, azonban a pavilonrendszerű működés sem a gazdálkodást, sem a betegellátást nem szolgálja maximálisan.

Vályi-Nagy István elmondta, hogy az 1600 ágyas kórház 1,146 millió forintból képalkotó diagnosztikai berendezéseket vásárolt, 516 millió forintból pedig egy nagyteljesítményű MR-készüléket vettek.  Ezenkívül több száz millió forintból a kórház területén és a telephelyeken épületgépészeti, energetikai felújítások történtek, 404 millió forintból megújult a kórház onkológiai részlege is, valamint 3,5 milliárd forintból jött létre a nemzeti innovációs onkogenomikai és precíziós onkoterápiás program.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet évente ötvenezer fekvőbeteget és csaknem ötszázezer járóbeteget lát el. Több szakmában a közép-magyarországi régió legmagasabb szintű ellátását nyújtja, így a fertőző betegségek, az égésplasztika, a gyermek- és felnőtt-őssejttranszplantáció, valamint az onkológia területén.

Forrás: Fidesz.hu

25 hozzászólás “Budapest valaha volt legnagyobb egészségügyi fejlesztése indul el” bejegyzésre

  1. liberalbolsevik szerint:

    Milyen jó kép! szilukának se volt gyerekszobája….. 🙂

  2. Gandalf szerint:

    Ez az ötlet nem a Fidesztől, hanem az egészségügyi szakmától származik! A Fideszben egyetlen olyan ész sincs, mint amilyen az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban számosan van!

    A budai szuperkórházból viszont semmi sem lesz, mert a Fidesz 2018-ban megbukik! Ott az ingatlanspekuláció a lényeg (Dobogó), meg hogy a haverok óriási építési megrendeléshez jussanak! Az egészségügyi szakma a Szent Imre Kórház fejlesztését preferálja, azt az is meg tudja közelíteni, akinek nincs autója!

    A Honvédkórházat sem a Fidesz találta ki, az már akkor építés alatt volt, amikor a fideszeseket még pelenkázták!

  3. Nagyapó szerint:

    Jellemző ellenzéki mentalitás. Seggüket a földhöz verik örömükben, hogy ha a Fidesz megbukik, nem lesz semmi a szuper kórházból!! Nem fog megbukni!
    Az ellenzék rágalmazza a Fideszt korrupcióval, miközben mindig szoclib 4-es metró, bécsi szoci aranyrudak, jobbikos plakátcsalás és egyéb zsiványságok derülnek ki.
    Hülyének nézik az embereket??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Gandalf szerint:

    A Dobogó nevű helyen levő, megközelíthetetlen kórházból nem lesz semmi! A másik kettő rendben! A Fidesz pedig megbukik 2018-ban!

  5. Dzsinácska szerint:

    Gandalfka, nem fog megbukni mert nincs nagyon ellenfele, akik meg vannak azok azt sem tudják hanyadikán van elseje.

  6. Strici szerint:

    Dzsinuci!
    Ez most pont idoszeru poen azt sem tudjak hanyadikan van elseje.
    A masik fel azt sem tudja ha valakit kivegeznek egy evre ra nem harcolhat.
    Valaki ezredes vagy tabornok a b c d stb… Irja a nevet.
    Utana lehet nezni kutatni leveltarban.
    Alt. Iskolasok tdjak az evszamot.
    Osszegezve: mindket oldalra melyik ev hanyadikan van elseje

  7. Gandalf szerint:

    Dzsinácska! Az MSZMP-nek hány ellenfele volt 1989-ben? Mégis megbukott 1990-ben, mert a nép az akarta! A Fidesszel is így lesz, mert elegünk van a Fidesz tolvajlásából!

  8. Dzsinácska szerint:

    Gandalfka, neked lehet eleged van, de a sok nyugíjas meg amúgy az emberek félnek és ez tény, 1989-ben pedig egy egész politikai rendszer bukott meg nem csak Magyarországon, úgyhogy ez rossz példa volt. Remélem elmész jövőre szavazni és a csikicsuki pártra szavazol majd 😉

  9. Dzsinácska szerint:

    Ja és még valami Gandalfka, amikor majd jön a postás hozzád és hozza a Bözsi utalványt meg a nyugdíj emelést akkor mondd meg hogy neked nem kell a pénz se az utalvány mert utálod a Fideszt és te amúgy is a csikicsuki pártra szavazol jövőre 😀

  10. genovéva szerint:

    Csak nem le akarják bontani az István kórház fantasztikus épületeit? Korszerűsíteni nem lehet? A részletekről szívesen olvasnék még, meg arról is, hogy akkor miért nem bontják le a dél-tepsit is, az talán korszerű?

  11. Szabó Ákos szerint:

    2010-ben Németh Szilárdék azzal kampányoltak, hogy lesz újra Csepelen kórház. Az se lett …
    Az egyik bezárja, a másik meg elfelejti mit ígért.

  12. Nagyapó szerint:

    genovéva! Hol van az István kórház?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Gandalf szerint:

    Genovéva, világosan le van írva, a Szent István Kórház igazgatási épülete (amiben a főbejárat van) és a Gottsegen Kardiológiai Kórház között a teljes területet ledózerolják, s helyette egy hatalmas tömbkórházat építenek! Mert így éri meg a kivitelező Mészáros vagy Garancsi-klánnak! Pont olyan lesz mint a déltepsi, csak még nagyobb!

  14. Nagyapó szerint:

    Szabó Ákos! Mi van a 1211 Budapest, Déli u. 11. címen?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Gandalf szerint:

    Elfekvő, ami Önre is vár!

  16. Szabó Ákos szerint:

    Kedves Nagyapó! Emlékeim szerint a Csepelen működő kórház önálló kórházként működött és nem a Jahn Ferenc Kórház fekvőbeteg ellátását látta csupán el, de javítson ki ha tévednék.
    http://www.delpestikorhaz.hu/fekvobeteg-osztalyok/
    Kívánom, hogy ne legyen semmi komolyabb baja, amivel oda szállítanák.
    Személy szerint én fontosnak tartom, hogy legyen Csepelen egy kórház, mivel a szigetről kivezető utakkal elég rosszul állunk és egy dugóban töltött perceken, életek múlhatnak a mentőautóban. Nem utolsó sorban ne felejtsük el, hogy az agglomerációban élőknek is elég fontos lehet ez.

  17. genovéva szerint:

    Nagyapó, minek azt már neked tudni, amikor a Déli u. közelebb van…

  18. genovéva szerint:

    Gandalf, köszönöm, csak rá szerettem volna irányítani a figyelmet a tragikus valóságra, mert úgy láttam, hogy itt ennek ürügyén (is) csak kumonyistázni tudnak. Így is el lehet bagatellizálni egy ilyen hírt:( Vagy ami még szomorúbb, sikersztoriként tálalni:(

  19. Jeniszej szerint:

    http://24.hu/belfold/2017/10/14/olykor-szo-szerint-kolbaszok-usztak-a-duna-felszinen/ D:)))
    24.hu/Fülöp Dániel MátyásSzmötyi, tampon, kulahegyek – egy eső, és ilyen állapotban van a Duna (RSD)

  20. Nagyapó szerint:

    Szabó Ákos! Nem értek egyet Önnel, mert október elején “vendég voltam” a Jáhn F. kórházban. Meggyógyítottak. A kórház semmivel sem volt rosszabb, mint más kórhát, ahol voltam betegként, pl. Semmelweis sebészet, Irgalmasok. (Az igaz, hogy a látogatók által használt WC-k időnként zárva voltak, vajon miért?)
    Remélem nem tud olyan esetet, amikor dugó miatt életveszély volt, de elképzelhető.
    Az agglomeráció csak Csepelre korlátozódik, mert a Szigetszentmiklóson és attól délre lakók az M0-t vehetik igénybe.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. Szabó Ákos szerint:

    Tudtommal nem történt ilyen eset, de lássuk be, hogy egy délutáni csúcs alatt súlyos perceket vesztegelhet a Gubacsi-hídnál a rohamkocsi. Örülök, hogy Önnek pozitív tapasztalatai vannak, ugyanakkor tartom a véleményem, hogy Csepel szegényebb lett a kórháza nélkül.

  22. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    A Fidesz az utolsó 4évre fog még kormányozni. És nekilódulnak a nemzeti patikának, Mivel új stratégiát építettek a háttérben, lásd média felvásárlás és népkábítás. esélye nincs senkinek, és ne is próbálkozzatok. Mindenhova a saját embereiket ültetik. de nem fogja tudni befejezni a 4évét, csakúgy mint Merkel asszonyság. Várjátok 2020-at. Majd láttok ti olyat, amitől tényleg becsináltok és szaladnátok a vakvilágnak. És a “gáz” Ukrajnából fog jönni.

    NINCS ÉRTELME EGÉSZSÉGRŐL BESZÉLNI EGY ALAPJAIBAN BETEG VILÁGTÁRSADALOMBAN.

  23. Gandalf szerint:

    Az utolsó mondattal teljesen egyetértek. Viszont szerintem meg lehet nyerni a választást 2018-ban, nem a pártoknak kell összefogni, hanem a választóknak! A 8 millió választóból 2 millióra számíthat a Fidesz. Ennyi, majd egyszer kifejtem, de nem itt.

  24. […] Budapest valaha volt legnagyobb egészségügyi fejlesztése indul el […]

Itt lehet hozzászólni !