Hamarosan kijavítják az aradi vértanúk tábláját

Csepel.info

Elnézést kér az önkormányzat az emléktábla elírásai miatt, amit javítani fognak. Elszomorító oka van annak, hogy az aradi vértanúk emléktábláját le kellett cserélni, és a sietség miatt csúszott be a hiba – mondta el Ábel Attila alpolgármester a Csepel.info-nak.

Az aradi vértanúk csepeli emléktábláját a helyszűke miatt eredetileg egy magánház kerítésén helyezték el az Aradi vértanúk útja és a Szentmiklósi út kereszteződésénél még az MSZP-s önkormányzat idején. Az emléktáblával semmi gond nem volt. Szomorú, de korunkra jellemző, hogy a ház tulajdonosa pénzkereseti lehetőséget látott benne. Nem elégedett meg azzal, hogy az önkormányzat a kerítésének a táblával érintett részét is rendben tartotta. Éves bérleti díjat követelt, nem keveset. Olyan összeget, melynek megfizetésénél már érdemesebb volt más megoldást keresni. És még tovább is emelhette volna a tétet – mondta el megkeresésünkre az alpolgármester arról, hogy miért kellett a korábbi emlékhelyet egy kevéssel odébb tenni, és ehhez külön egy emlékoszlopot állítani.

A kerület vezetése határozott úgy, hogy ilyen körülmények között inkább egy emlékoszlop lesz az emléktábla helyett, méghozzá az eredeti helyen. Minden normális önkormányzat számára fontos a folytonosság, ha pozitív dolgokról van szó. Ezért nem került szóba komolyabban az emlékhely áthelyezése például a temetőbe. Az idő rövidsége és a már említett helyszűke miatt azonban már nem ment át az új emléktábla szövege a szokásos ellenőrzésen. Ezért került bele hiba. A hibát elkövető kollégát felelősségre vontuk, és hamarosan kijavítják az emléktáblát is. A problémát az átadás előtt észrevettük, ezért nem került sor az emléktábla avatására. De a koszorúzást illett így is megtartani, hiszen nem betűkről, számokról, hanem a nemzeti gyásznapról volt szó – emelte ki az alpolgármester.

Annak azért örülünk, hogy hasonló elírások töltik ki az önkormányzattal kapcsolatos “botrányok” zömét. Eközben ugyanis javában zajlik az óvodák felújításától a Daru domb, a Kis-Duna part vagy a Szent Imre tér megújításán, a strand vagy az ÁMK felújításán, a nyugdíjasok programjain keresztül a legújabb városrehabilitációkig vagy a napközis tábor újraépítéséig számos más, főképp városfejlesztő program, amelyek a lakosság többségének teljes támogatását élvezik. Még a Daru dombnál is az volt a legkomolyabb kritika, hogy nem elég gyorsan nő ki az új fű, a Duna parti kavicsos sétány pedig nem tömörödik olyan gyorsan, hogy babakocsival és kerékpárral néhány héten belül járható legyen. Az sem utolsó, hogy amíg 2010-ig nem voltak fejlesztések, de mégis eladósodott Csepel, most a temérdek fejlesztés mellett is kétmilliárdos a tartalék – emelte ki az alpolgármester.

Csepel.info

25 hozzászólás “Hamarosan kijavítják az aradi vértanúk tábláját” bejegyzésre

  1. Strici szerint:

    Szomoru hogy meg kell magyarazni a bizonyitvanyt.
    A koszoruzaskor meg kellett volna emliteni az ido szuke miatt hiba tortent de ez ne befolyasolja az emlekezes meltosagat, es masnap javittatni.
    Helyette hatalmas hallgatas es az orszagos sajto 3 nappal kesobbi hire utan gyors intezkedes.
    Ki log a lolab.
    Es a vegen az unalomig ismetelt szoveg de mi megcsinaltuk az ovodakat a daru dombot a duna partot.
    Ezt hallotuk egesz evben es tavaly is talan 2eve is.
    Az onkormanyzatnak fontos a folytonossag…
    Ezert kell a lakossag tiltakozasa ellenere utcat atnevezni es iskolat keresztelni.
    Ezzel felylodik igazan a kerulet.

  2. Strici szerint:

    Az utolso mondatban a fejlodik j-vel nem ly-vel

  3. liberalbolsevik szerint:

    Szokásos fideszes “gumicsimmás” arrogáns cinikus ömlengés, persze megint mindenki hibás csak “mi nem”……szégyelljétek magatokat…esetleg szerényebben nem lehetne, hogy bocsi hibáztunk és kijavítjuk ennél nem kell több, tudom ez a narancészjárásba nem fér bele… 🙁

  4. Erdei Éva szerint:

    Érdekes, hogy az óvodafelújítások unalmasak… No komment!!!

  5. admin szerint:

    Kedves Strici, ha már mást bírált két elütés miatt, sorsszerű volt kapitális helyesírási hibával befejezni az üzenetet 😉

    Legközelebb írhatna magyarul is. Nem olyan drága a magyar billentyűzet, ennyivel megtisztelheti a nyelvünket.

  6. Érdekes, hogy az óvodafelújítások unalmasak… No komment!!!

  7. Werthan szerint:

    Ezt nem igazán értem, koszorúzás igen, átadás nem… ezt egyszerűen elszúrták, a magyarázat sántít!!

  8. Strici szerint:

    Kedves draga adminom!
    A hibat szandekosan vetettem hogy utana ironikusan megmagyarazzam az esettel kapcsolatban.
    De nem jott eszrevetel (maskor percek alatt van) ezert javitottam.
    Megsem varhattam 3 napot…
    Ha a nyelvunket felted huzzal bele: a kamionos gazolas nem a hev vegallomason hanem vegallomasnal volt.
    A masik eset nem csepel kozpontjaban (szent imre ter) hanem a viztoronynal volt. Az update nem udate bar mar javitva van.

    Erdei eva erdei eva erdei eva!
    Szepen elkeszul 50 ovoda nem unalmas de 5 ovodat 3evig reklamozni az mar uncsi.
    Es semmit nem mondok 2x mondok 2x

  9. genovéva szerint:

    “Még a Daru dombnál is az volt a legkomolyabb kritika, hogy nem elég gyorsan nő ki az új fű,”
    Az idő megszépíti a múltat, na de ilyen gyorsan?

  10. Nagyapó szerint:

    Strici. liberalbolsevik és a többi eetás – miután a megemlékezésen nem vettek részt – 3 nap után a sajtót olvasva leesett a tantusz és elkezdtek trollkodni. Ilyenek az eetásak, ezért süllyed a bal!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. liberalbolsevik szerint:

    Végre megjelent munkásőr nagypopó is 🙂 már féltem, hogy elvitte végre az ördög Rubovszky nerbajelvtársa mellé, szokás szerint hazudozik, milyen csendbe volt eddig, megmondták végre az eligazításon mit szabad mondania mi?
    Egyébként olvasd el vén hülye az eredeti cikk alatti kommenteket, ostoba talpnyaló…… 🙂

  12. Nagyapó szerint:

    liberalbolsevik eetás! Olvassa el az eredeti cikk alatti kommentek időpontját is. Sikerült észrevennie a tévedést, miután vasárnap felhívták rá a figyelmet. Bravó!! Erre mondják, hogy más kezével szedi…!
    Különben a tegezést visszautasítom, mert nem vagyok eetás!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Strici szerint:

    Nagyapo!
    Miert kellett volna ott lennem?
    Akik hivatalbol voltak narancsos eetarsak is 3nap utan tudtak meg. Upsz!
    Amig a kerekasztal lovagjai nem irtak egy meset addig illegalitas volt?
    Most jon a helyesles?

  14. liberalbolsevik szerint:

    Ezek szerint az ostoba talpnyaló maradhat, jól illik rád, még rímel is a nagyapóra vén alja köpönyegforgató 🙂 , egyébként kár terelni, elbasztátok és megint mindenki hibás csak ti nem igazán szánalmasok vagytok……főleg, hogy ti vagytok állítólag a főkereszténynagymagyarok….muhaha 🙂

  15. Nagyapó szerint:

    Strici és a stb.! Nem voltak ott, miért? Csak a Fidesz emlékezik?? Tudom a többi párt is részt vett, koszorúzott, de ők nem trollkodnak.
    Azért jó lenne, ha a liberalbolsevik féle okostojás, meg a többi – akiknek nem ünnep okt. 6. – megtalálná a többi hibát is a táblán, amit javítani fognak (Matula ne súgjon!)
    Apropó! Mi a véleményük a “nagy hazafi” háztulajdonosról? Gondolom semmi, mert liberalbolsevik, Strici hasonlóan cselekednének.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Strici szerint:

    Oreg!
    Nem voltam ott es miert nem? A kerdes jogos.
    A valasz viszont kerdes. Miert kotelezo ott lennem? Tobb tizezer csepeli miert nem volt ott?
    Ha draga nagyapo ott volt miert nem szolt a tablarol?
    Nem lehet ugy atmenni csepelen hogy epp ne lenne koszoruzas avatas.
    A sema 1orszaggyulesi kepviselo 1polgarmester alpolgarmesterek 1jegyzo egy-ket szervezo es 5-10 megemlekezo.
    Miert nincsenek soha sehol tomegek?
    Akiknek nem unnep okt.6???
    Unnepli a nemzeti gyasznapot? Unnepli az aradiak kivegzeset? A szabadsagharc levereset? Unnep??? Ennyit a nagy magyarsagrol!

  17. vérnyúl szerint:

    Hátha olvassa valaki az önkormányzattól:
    – Drága uraim, ha már így is, úgy is javítani kell a táblát, engedtessék meg, hogy megjegyezzem, hogy Kazinczy Lajos pedig nem volt tábornok.
    Ezredes volt.
    Csak a miheztartás végett, meg hogy tudatosuljon, hogy fityiszék még hülyének is hülyék.

  18. […] Elnézést kér a csepeli önkormányzat az aradi vértanúk új emléktábláján található hibák miatt, javítják azokat – ígérte Ábel Attila alpolgármester a Csepel.infónak. […]

  19. Ábel Attila szerint:

    Kedves Vérnyúl, még azon kívül is két hiba volt az eredeti táblán, amit 17 évig koszorúztunk. Azt is megtalálja?

    Most már nagyjából tudjuk, hogy mi történt. Három hiba volt az eredeti, 17 évvel ezelőtt kihelyezett táblán, aminek a másolatát ki akartuk tenni. Időhiány miatt nem ment át a szöveg az ilyenkor szokásos ellenőrzésen. Akkor láthattuk volna, hogy öt hiba van rajta. Ebből 2 elírás, amit mi követtünk el, és három szakmai hiba, amit az akkori önkormányzat rontott el.

    De, hogy még tovább cifrázzuk: kiderült, hogy többen is szóltak Tóth Mihályéknak, hogy rossz a tábla. Évekig szóltak, hogy rossz, az volt a válaszuk, hogy ez jelentéktelen semmiség.

  20. Strici szerint:

    Jaja evekig szoltak toth mihalyeknak de az utobbi het evben senki a mostaniaknak. Teljesen eletszeru.

    Vagy a jelenlegi vezetes is azt mondta ez jelentektelen semmiseg?
    A sajat marhasagukat megint a masra mutogatassal mossak.

  21. Ábel Attila szerint:

    Pontosan. 17 évig volt kint a tábla, ebből az első pár évben szóltak, hogy rossz, aztán megunták.

  22. Brumi szerint:

    Strici!

    Ezeket a 70-80 éves szavazókat (nagyapókat) nem nehéz elsöpörni. Indulj el a választáson és rád szavazok. Az ország teljesen megzavarodott, bennfentes kereskedője már Navracsics és Lázár barátaival is totális ellentmondásba (igaz Lázár azóta helyesbített) került. Ezt a tábla dolgot nem érzem akkora problémának, mint az utána történt vicces kommenteket! Természetesen Ábel Attilára gondolok, aki szerint Németh Szilárd észlelte a hibákat!

  23. liberalbolsevik szerint:

    Elmúlt nyolc év………. 😉

  24. […] az emléktábla egy magánház kerítésére került, amelynek tulajdonosa – az alpolgármester szerint – elkezdett bérleti díjat követelni. Így aztán egy méterrel kijjebb rakták a táblát, […]

Itt lehet hozzászólni !