Felkészültek a magyarországi hatóságok, szolgálatok

A terroristákhoz köthető hamis szír útlevelekről, az úgynevezett azeri ügyről, az adatkezelésről, valamint az állítólagosan őszre tervezett utcai zavargásokról tárgyalt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén.

Németh Szilárd az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, a legfontosabb téma az Európa, és benne Magyarország biztonságát érintő, illegális bevándorlással összekapcsolható bűncselekményhullám, és terrorizmus volt.

Napirendre került az is, hogy a német szövetségi bűnügyi hivatal adatai szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet több mint 11 ezer hamis szíriai útlevéllel rendelkezik. Sajnos igazak a sajtóhírek; az országos rendőrfőkapitány ezt megerősítette – emelte ki a fideszes politikus. Németh Szilárd közölte, a korábbi 9 ezer gyanús útlevél mellett ez a további 11 ezer hamis útlevél is felkerült a schengeni listára.

A bizottság alelnöke arról is beszélt, hogy a magyar titkosszolgálatok úgy látják, hogy nagyon nagy kockázatot jelentenek azok a külföldről pénzelt emberek, szervezetek, melyek aktívan részt kívánnak venni Magyarország belső rendjének szétzilálásában.

Emlékeztetett arra, hogy néhányan a sajtónak nyilatkozva arról beszéltek, hogy ha nem az lesz, amit ők szeretnének, akkor balhé lesz az utcákon, botrányok lesznek a hivatalokban, területeket foglalnak el, ülősztrájkot folytatnak. A képviselő szerint nem tudható, hogy ősztől lesznek-e ilyen botrányok, de az biztos, hogy a magyarországi hatóságok, szolgálatok erre felkészültek.

Kitért arra, hogy szóba került az úgynevezett azeri ügy is. Hozzátette: az örmény nemzetiségi szószóló is részt vett a bizottság ülésén, és egyértelművé tette, hogy a sajtóhírekben megjelent számláknak, offshore-ügyeknek, valamint a korábbi kiadatásnak nincs köze egymáshoz. Az offshore-ügyek kapcsán Németh Szilárd elmondta, a szolgálatok még információkat gyűjtenek, és az ügy lezárása után – vélhetően a következő ülésen – beszámolnak a bizottságnak. Az alelnök aláhúzta, ezért nem támogatták az ellenzék azon javaslatát, hogy vizsgálóbizottság alakuljon az üggyel kapcsolatban.

Németh Szilárd az úgynevezett YANDEX-ügyről is beszélt, mely a legutóbbi nemzeti konzultáció kapcsán került szóba. Sok hűhó semmiért – jegyezte meg. A politikus idézett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jelentéséből, mely arról ír, hogy a nemzeti konzultáció honlapján konkrét személy beazonosítására alkalmas adatok nem is kerültek megadásra; a másik megállapítás pedig arról szól, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem követett el jogsértést. Nem került ki semmiféle adat senkihez, és jogsértést sem állapítottak meg – szögezte le. Az ordibál, akinek a háza ég – jelentette ki a képviselő az LMP és a Magyar Liberális Párt aláírásgyűjtése, adattárolása kapcsán.

Portálunknak Németh Szilárd elmondta, a nemzetbiztonsági bizottság tájékoztatást kapott arról is, hogy az eddig használt YANDEX és Google Analytics programok helyett egy új, magyar fejlesztésű szoftver kerül fejlesztésre, amelyet a NISZ Zrt. fog kialakítani. Alkalmazására természetesen csak a szükséges sérülékenységi vizsgálatok elvégzése után fog sor kerülni.

Forrás: Fidesz.hu

Egy hozzászólás “Felkészültek a magyarországi hatóságok, szolgálatok” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !