Orbán Viktor Kötcsén: „Aki nem feszül meg a győzelemért, nem érdemli meg azt!”

Pesti Srácok

Zsúfolásig megtelt vendégekkel Kötcsén, a Dobozy-kúriánál fölállított óriássátor, ahol Orbán Viktor mondott beszédet a hagyományos Polgári Pikniken. A miniszterelnök legfontosabb üzenete az volt: a jövő évi választást el is veszítheti a jobboldal, és a győzelemért meg kell feszülni. Magyarország az elmúlt hét év eredményeinek köszönhetően Trianon óta nem volt olyan erős, mint most, ám ha kormányváltás lesz, minden eredmény elvész. A kormányfő többek között arról is beszélt: Európa iszlamizációja reális veszély.

A jövő évi választást el lehet veszíteni, de az esélyesség terhe mégis a jobboldalt nyomja – mondta beszédje elején Orbán Viktor. Hangsúlyozta:

A teljesítmény harc nélkül semmit sem ér a politikában. Tehát harcolni kell!

Bár a mondás szerint a jó bornak nem kell cégér – ám a jobboldal megtanulta, hogy a politikában ez súlyos tévedés, a teljesítmény önmagában nem elegendő a sikerhez. Igenis, a 2018-as választásra úgy kell tekinteni, hogy az nincs lefutva – hívta föl rá a figyelmet a kormányfő. Szerinte nincs különbség kis és nagy győzelem között, ám mindkettőhöz nagy erőfeszítés kell. És a legfontosabb: „Győzni kell!”. Mint fogalmazott:

A politikában aki nem feszül meg a győzelemért, az nem érdemli meg azt!

KÜLFÖLDRŐL MEGBUKTATHATÓ A KORMÁNY ÉS AZ ORSZÁG

Orbán Viktor szerint ki kell mondani, hogy hol találhatók a mostani kormány igazi ellenfelei. Kiemelte: nem a magyar ellenzék a legkomolyabb ellenfél, azt külföldön kell keresni. Hozzáfűzte:

A magyar kormányt és Magyarországot Washingtonból, Berlinből és Brüsszelből lehet megbuktatni.

Fölidézte, a korábbi választásokon a posztkommunistáknak utcahossznyi előnye volt, ám mára a magyar jobboldal társadalmi beágyazottsága sokat erősödött. A beágyazottság összefügg azzal, hogy a nemzeti kormányzat az elmúlt hét évben mindent elkövetett, hogy az egész társadalmat maga mögé állítsa. A miniszterelnök példaként említette a munkahelyteremtést, a családpolitikát vagy például a gazdaság rendbetételét. Megjegyezte: az emberek 80 százaléka támogatja a kormány migráns- és családpolitikáját, illetve a munkahelyteremtést. Ennek is köszönhető, hogy a társadalom nemzet iránti elkötelezettsége  is sokat erősödött. Orbán ebbe a körbe sorolta, hogy nagyon céltudatos migránspolitikát folytatnak az ország biztonsága érdekében. Arra is kitért: míg 2010-ben a médiarendszer 70 százaléka német tulajdonban volt, mára 50 százalékban hazai kézbe került. Itt a napilappiacot említette, mint a legkedvezőbb példát.

TRIANON ÓTA NEM OLYAN ERŐS AZ ORSZÁG, MINT MOST

Ma Magyarországon fontos a megfontoltság, a kiegyensúlyozottság és a tiszta beszéd – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki ehhez kapcsolódóan kiemelte:

az iszlamizáció komoly veszélyt jelent.

Kitért arra is: a kommunista örökséget és a rendszerváltás körüli nehézségeket ez a kormány maga mögött hagyta azzal, hogy megteremtették a gazdasági stabilizációt, és konszolidálták az országot. Magyarország töretlenül erősödik, nagy erkölcsi, politikai és anyagi erőt halmoztak fel az elmúlt hét évben. Azért is kell megnyerni a választást, hogy ezeket az eredményeket megőrizzék – kormányváltás esetén ugyanis minden eredmény elvész. Fölvázolta: az elmúlt hét év erősödésével a kormány a nemzet egyesítésének új, történelmi távlatát nyitotta meg, és Trianon óta soha nem volt olyan erős az ország, mint most. 1920 óta nem volt lehetőség, hogy befolyásoljuk a Kárpát-medence sorsát. Hozzátette: Magyarország a Kárpát-medencében „középállami státuszt” ért el.

Orbán Viktor és Balog Zoltán Kötcsén; Fotó: MTI/Varga György

VAN JAVÍTANIVALÓ

Orbán Viktor négy területet sorolt föl, ahol jelentős javítanivalója van az országnak és a kormánynak:

  • demográfia – lehangoló és bíztató statisztikai adatok is vannak; a magyar nemzet részét alkotó cigányságot Orbán erőtartaléknak nevezte
  • hadsereg felépítését el kell kezdeni, amely Magyarország védelmét is szolgálja
  • innováció
  • nemzetszervezés

EURÓPA ISZLAMIZÁCIÓJA REÁLIS

Nemzetközi vizekre evezve a miniszterelnök arról is beszélt: új világrend van kialakulóban. Hosszan ecsetelte, hogy az iszlám újjáéledőben van. Föltette a kérdést: Van-e esélye az iszlám világ offenzívájának? Majd meg is válaszolta a kérdést: igen, van. Mint fogalmazott:

Európa iszlamizációja reális. Szemben Kínával és az Egyesült Államokkal, ahol ez esélytelen.

Azt is megemlítette, hogy Oroszországban is veszélyt jelent az iszlamizáció, és előrejelzések szerint harminc év múlva az ország egyharmada iszlám lehet. Azzal is számolni kell, hogy az iszlám népesség aránya Nyugat-Európában 2030-ra 20 százalékra emelkedik, és kevert népesség alakul ki. Szakértők szerint 20 év alatt 60 millió népvándorló indul el Afrikából Európa irányába – mutatott rá a miniszterelnök.

Forrás: Pesti Srácok

2 hozzászólás “Orbán Viktor Kötcsén: „Aki nem feszül meg a győzelemért, nem érdemli meg azt!”” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Brüsszel, Soros, Simicska Gyurcsány…
    A legkönnyebb dolga a habonyi agymosásnak, a legnehezebb dolga a józan szónak van.

  2. Nagyapó szerint:

    kispajtás! “Értelmes ” hozzászólása rövid, hiányolom a Putyin, Lukasenka, Kim Dzsongun neveket, bár így sem értelmesebb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !