Összefogás Csepelen: “Szarrá vertük a DK-t”

Így nyírják egymást a “demokraták”

Csepel.info

mszp_dk_egyutt_2014_csepel

Mindenki mindenki ellen

Szarrá vertük a DK-t – mondta Szenteczky János pártelnök 2014 októberében, az önkormányzati választás estéjén. Akkor derült ki, hogy a Fidesz-KDNP kényelmes többséget szerzett az önkormányzat testületében. Az abszolút esélyesként számon tartott DK-s polgármester-jelölt még durvább vereséget szenvedett. Szenteczky János kijelentése így csak azért kelthet feltűnést, mert ő nem a Fidesz helyi elnökeként, hanem az MSZP elnökeként szólalt meg.

Csepel az első olyan választókerület, ahol ismertté vált a 2018-as választások közös balliberális jelöltjének neve. Egy nappal az után, hogy lapunk nyilvánosságra hozta Szabó Szabolcs jelölését valamint azt, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a csepeli MSZP ki fog majd hátrálni a megállapodás mögül, kiborult a bili. A vita Dobák István MSZP-s politikus Facebook oldalán kezdődött, és biztosan nem ér véget még egy darabig.

A beszélgetés cenzúra előtt (Dobák István cikkünk megjelenése után törölte majd a képernyőmentés megjelentetése után ismét elérhetővé tette az idézett hozzászólásokat)

A heves szócsata MSZP-s és DK-s párttagok, aktivisták és választási delegáltak között zajlik. Arról szól, hogy a csepeli MSZP besegített a Fidesznek azért, hogy Horváth Gyula közös balliberális polgármester-jelölt – aki a Demokratikus Koalíció politikusa – ne nyerhesse meg a választást.

“Az “ünnepi” esten hallottam Szenteczkitől: szarrá vertük a dk-t. Én azt hittem összefogtunk és a fideszt küdjük el a francba. Győztetek! háromszoros hurrá”

mondja az egyik hozzászóló, mire a másik hozzáteszi:

“ezt én is hallottam a saját fülemmel – de az önkormányzati választáson hangzott el ! – de elhangzott. Éppen akkor, amikor Dobák Pistinek mentem oda gratulálni !!!”

A kijelentéseket eddig erősen árnyalná, hogy információink szerint mindkét hozzászóló a DK aktivistája. Csakhogy ekkor hozzászól Dobák István MSZP-s politikus is, aki az elhangzottak alapján szintén szem- és fültanúja az esetnek.

“Sajnos többen is mondták, hogy elhangzott!”

írja a politikus.

Ezek után további érdekes konkrétumok is szóba kerülnek, többek között az, hogy a DK-sok listázták az MSZP szavazóit:

A területemen szinte minden mszp-s szavazót ismertem. Ott voltam a választási bizottságban mind a három alkalommal egyedüli ellenzékiként….meg Csepel “kis falu”, mindenki ismer mindenkit….Szóval: mikor az önkormányzati választás volt, az ismert mszp-s arcok nem jöttek szavazni a dk-s jelöltre…..Rossz érzés volt, valami nem stimmel, mondtam. Ezt az érzésem megosztottam a másik szavazókörben lévő VB taggal, aki ugyanezt érezte….Nem jöttek a várt arcok, pedig nem sok kellett volna, hogy bejusson az Önkormányzatba a jelöltünk……szóval:…ezért “győztek”…..meg az “alkunak”….

írja a már említett egyik DK-s aktivista, mire a másik tromfol:

“nálunk az Együtt “küldte” a jelöltet, el is jöttek a szavazók szépen…és nyert ! Szomorú történet, amit vázoltál… :(“

A második DK-s aktivista tehát arra utal, hogy olyan helyen, ahol nem DK-s jelölt volt, az MSZP-sek is elmentek szavazni. Ebben csak az hibádzik, hogy Csepelen sehol nem nyert az önkormányzati választáson egyéniben az Együtt-PM jelöltje.

A valóságban mind fúrták egymást

Még mielőtt bárki kiborulna a csepeli MSZP elnökének elszólásán, muszáj felidéznünk azokat az időket, amikor a csepeli baloldali ellenzék egy táborban egyesült a Fidesz-KDNP legyőzése érdekében. Legalábbis szavakban.

A valóságban ugyanis Szabó Szabolcsot, az Együtt politikusát a helyi pártvezetők kezdettől fogva alkalmatlannak tartották. Aktivistáit, akik között mozgássérült is volt, a szocialisták egyszerűen “nyomiknak” hívták. Természetesen a nyomorékok rövidítése a nyomi (a DK-sok se voltak jobbak, ők sokáig egyáltalán nem segítettek Szabóéknak).

“Odaállt mellénk az MSZP-ből néhány aktivista. Adtam nekik szórólapot, de ők nem osztották. Csak annyi volt a hozzáfűzni valójuk, hogy ők most nem hoztak saját szórólapot. Szóval, úgy álltak a munkához, hogy más is hozzáférjen. Szóval, ez ilyen összefogás!”

írta erről a nehéz kezdetről Szabó Szabolcs egyik aktivistája. Hozzá kell tenni, hogy Szabó egészen a képviselő-jelöltségéig semmit sem csinált Csepelen. Protekció, politikai hátszél röpítette az egyik legerősebb baloldali kerület élére, így nem csoda, hogy a sok éve ott dolgozó MSZP-sek rossz szemmel néztek rá.

De az MSZP és a DK között sokkal nagyobb ellentét feszült. Horváth Gyulát, a csepeli DK elnökét az MSZP-sek ugyanis árulónak tartották. Az egymást kurvázós, mutyizós és tolvajozós MSZP-DK-s viszony kialakulásában a 2009-es kettős gyilkosság után az MSZP-ben kialakult hatalmi harc, más források szerint emellett egy párton belül eltusolt botrány, a helyi pártkassza ellopása is állt.

Ez a viszony rendeződhetett volna 2014 őszén, amikor az MSZP-s Szenteczky visszalépett Horváth javára a polgármester-jelöltségtől. Csakhogy Horváth a visszalépésben nem a békülés, hanem a bosszú lehetőségét látta. Polgármesterré választását a tavaszi győzelem után kikerülhetetlennek tartotta, és úgy ítélte meg, hogy a Fidesz elleni kampány árnyékában – grátiszként – kicsinálhatja régi ellenfelét is. Szenteczky a büntetőügyei és a rossz megítélése miatt csak listán indult a választáson.

Horváth ezért azt kezdte terjeszteni, hogy ha mindenhol nyernek, nem jut be listáról senki. Vagyis Szenteczkytől megszabadulnak. A szocialisták sem a fáról estek le. Ők abban voltak érdekeltek, hogy Horváth ne nyerje túl magát. Ezért sokan nem szavaztak rá. 

írtuk korábban a történtekről. Hozzá kell tenni, hogy Szenteczkynek először élet-halál kérdés volt a választás. Győzelem esetén kirúgathatta volna a csepeli önkormányzat ügyvédeit, akik a hűtlen kezelés miatt ellene indult büntetőügyekben számára óriási veszélyt jelentenek. Csakhogy Horváth ebben is ellenérdekelt volt, és ezt Szenteczky felismerte.

A választásokon végül a 14 csepeli önkormányzati körzetből 4 körzetben nyert a balliberális összefogás, de egyetlen körzetben sem nyert polgármesterként Horváth Gyula. Sőt, a DK-s politikus nagyon durván bukott. Háromezer szavazattal kapott kevesebbet, mint fiatal, fideszes ellenfele.

Vagyis a Csepelen ezer szavazatos tavaszi balliberális előny négyezer szavazattal csökkent.

Ez hatalmas szám, túl nagy a véletlenhez. Ebből ugyanis az következik, hogy sok balliberális szavazó hiányzott a választáson, de még több döntött úgy, hogy a polgármesteri voksot nem Horváth Gyulára, hanem a fideszes ellenfelére adják.

Azt, hogy e mögött a rengeteg egyéni döntés mögött Szenteczky János útmutatása vagy az állt, hogy a fideszes jelöltet tartották jobbnak, nem tudhatjuk. Az viszont nagyon valószínű, hogy az MSZP elnöke az előzmények miatt az esti “bulin” már egy percet sem búsult Horváth bukásán.

Az 1%-os pártot képviselő Szabó Szabolcsnak is aranyat ért, hogy kioltotta egymást a két nagy baloldali párt. Így ő most a Csepel.info forrása szerint ismét közös baloldali jelölt lett Csepelen. A választási megállapodás általunk megismert tervezete megint Horváth Gyulának adna esélyt a polgármester-jelöltségre. De forrásunk arról számolt be, hogy a csepeli MSZP most már eleve úgy áll az önkormányzati választáshoz, hogy ki fog hátrálni Horváth mögül. Helyette “civil jelöltként” Takács Mónikát szeretnék indítani, aki természetesen nem civil, hanem a csepeli MSZP önkormányzati politikusa.

Csepel.info

8 hozzászólás “Összefogás Csepelen: “Szarrá vertük a DK-t”” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Ebben most annyi az újdonság, hogy a DK-sok megint a sebeiket nyalogatják, de szokás szerint az MSZP-t fúrják. Dobákot jól megszivatták 🙂

  2. mandaf szerint:

    Azt hiszem fogalom zavarban van a cikk író, ez a bakoldali csürhe “demokratikus” mint az NDK.
    Semmi közük a demokratákhoz.

  3. […] De az MSZP-n belül sem nagy az öröm. Az erősen balliberális többségű Csepelen például a helyi pártszervezet megalázásaként élik meg, hogy sem az országgyűlési, sem az önkormányzati választásokon nem ők adják a közös jelöltet (2014-ben egyszer már megalázták őket ezzel). Ezért informátoraink már azt is jelezték, hogy hiába ajánlották fel a DK-nak a polgármester-jelölés jogát, a csepeli MSZP 2019-ben vissza fog lépni a megállapodás mögül. A csepeli szocialistáknak saját tervük van a helyhatósági választásokra. Nem csoda, hogy Szenteczky János pártelnök már 2014 őszén is a DK bukását ünnepelte a választások éjszakáján. […]

  4. […] Összefogás Csepelen: “Szarrá vertük a DK-t” […]

  5. […] a pozícióharc jellemzi a baloldali pártokat. Szenteczky János MSZP-s pártelnök már 2014-ben Horváth Gyula DK-elnök vereségét ünnepelte, de most ismét hátba szúrta a Gyurcsány-párti politikust. Szabó Szabolcs támogatását […]

  6. […] A politikus máig nem költözött hivatalosan Csepelre, csak albérletet bérelnek itt neki – természetesen közpénzből. Viszont ismét elvárja a helyi szocialisták támogatását. Azt már sejtheti, hogy ha nem ül le velük tárgyalni, nem is fogják úgy segíteni, mint négy éve. Ezért hivatalos levélben fordult választóihoz, melyben Németh Szilárdot szapulja, és támogatásért könyörög. Félelmeiben lehet valami: Szenteczkyről pár hete derült ki, hogy amikor sikertelenségbe fulladt 2014 őszén szövetségesének, Horváth Gyulának a polgármesteri kampánya, ő a Fidesz győzelmére koccintott. […]

  7. […] van a hátba szúrásban. A közelmúltban derült ki például, hogy Szenteczky János pártelnök “Szarrá vertük a DK-t!” felkiáltással koccintott Horváth Gyula közös polgármester-jelölt vereségére a 2014-es őszi választások estéjén. […]

  8. […] lenne, és biztos lehetne abban is, hogy az MSZP nem áll majd ki mögüle olyan sunyi módon, ahogy ezt a DK-s jelöltnél tették. Amennyiben Szabó nyerni tud tavasszal, információink szerint Takács Mónika MSZP-s politikus […]

Itt lehet hozzászólni !