Szabó Szabolcs szerint a Hallgatói Önkormányzati rendszer megbukott

Az Együtt nem tűr el más véleményt

Csepel.info

Aki nem ért vele egyet, jobb ha csendben marad

Megbukott a Hallgatói Önkormányzatok rendszere, mivel Körösparti Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviselet elnöke nem osztja Szabó Szabolcs és az Együtt véleményét. A Soros György által támogatott liberális párt elfogadja ugyan a vélemény és a szólás szabadságát, de csak abban az esetben, ha az megegyezik saját pártjuk véleményével. Most pedig nem ezt történt.

Az Együtt nevében Szabó Szabolcs ezért deklarálta, hogy amennyiben végre hatalomhoz jutnak, a diákok jelenlegi érdekképviseletét teljesen megszüntetik, felszámolják. Helyette olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel a saját elképzeléseiknek – amit szeptemberben részletesen ismertetnek majd.

Szabó Szabolcs közleményben adott hangot felháborodásának amiatt, mert Körösparti Péter a HVG-nek adott interjújában az Együtt álláspontjától eltérő véleményt mert ismertetni. Sőt. Azt is ki merte jelenteni, hogy megszavazta Putyinnak a Debreceni Egyetem díszpolgári címét. Körösparti ráadásul nem lát kivetni valót a kitüntetésben – emeli ki Szabó. Arra pedig, hogy Putyin annektálta a Krím-félszigetet, a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviselet elnöke úgy reagált, hogy az mindig az oroszoké volt, nem csoda, ha visszakérték az ukránoktól.

Bár a Krím-félsziget valóban Oroszország része volt, és csak Hruscsov csatolta át az orosz nemzetiségű területet Ukrajnához 1954-ben, ráadásul népszavazáson döntöttek arról, hogy ismét Oroszországhoz tartozzanak, ezt egy igazi demokrata az Együtt szerint nem mondhatja el. Aki ugyanis a valóságról beszél, az szerintük most a szélsőségesek malmára hajtja a vizet. Ezért Szabó Szabolcs a közleményben deklarálta, hogy a debreceni elnök miatt az országban

“a HÖK-ök mára a politikai szélsőségesek és a gátlástalan politikusok keltetőjévé váltak. Ezt Körösparti Péter megszólalása is bizonyítja.”

Szabó Szabolcs ezek után arra utasította Körösparti Pétert, hogy mondjon le elnöki pozíciójáról és gyakoroljon önkritikát. Vagyis lemondásával egy időben kezdeményezze Putyin díszpolgári címének visszavonását. Szabó Szabolcs és az Együtt közleménye szerint a párt szeptember 16-án hozza nyilvánosságra, milyen megoldást kínálnak “az oktatási rendszer rendbetételére”, vagyis arra, hogy többet ne fordulhassanak elő tőlük eltérő vélemények.

Csepel.info

5 hozzászólás “Szabó Szabolcs szerint a Hallgatói Önkormányzati rendszer megbukott” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Az egyetemi autonómia az egyik legrégebbi hagyomány. Ezt egy egyetemi tanár akarja megszüntetni, aki magát demokratának tartja? Elgurult a gyógyszer, ki tudja hol áll meg.

  2. névkötelez szerint:

    Te tök hülye vagy, Balos. A hallgatói önkormányzatoknak semmi köze nincs az egyetemi autonómiához, kevered a szezont a fazonnal. Az egyetemi autonómia az egyetemnek az államtól való függetlenségét, működési szabadságát jelenti. Ebben Magyarország nagyon rosszul áll, köszönhetően a Fidesz-kormányzatnak, amely alaposan megnyirbálta.

  3. Lovas szerint:

    “Az egyetemi autonómia az egyetemnek az államtól való függetlenségét, működési szabadságát jelenti. ” – mondod, majd azt állítod, hogy Szabó nem ezt akarja lerombolni az egyetemi hallgatók jogainak megszüntetésével.

    Anyukádnak meg ebben az esetben nyilván hozzád nincs semmi köze “névkötelez”.

  4. névkötelez szerint:

    Lovas, látom, neked is gyenge a felfogásod. Abszolút semmi köze nincs a hallgatók jogainak az egyetemi autonómiához. Mellesleg Szabó semmi olyat nem mondott, hogy a hallgatók jogait meg akarná szüntetni, éppen ellenkezőleg, valóban demokratikus érdekérvényesítést akar számukra kialakítani.

  5. Lovas szerint:

    “Mellesleg Szabó semmi olyat nem mondott, hogy a hallgatók jogait meg akarná szüntetni, éppen ellenkezőleg, valóban demokratikus érdekérvényesítést akar számukra kialakítani.”

    Ez a demokrácia lenne az, hogy aki nem azt mondja, amit Szabó elvár, azt előbb megszégyenítik és önkritikára utasítják, aztán kirúgják.

Itt lehet hozzászólni !