Közös sport, közös játék – Integrált játszótér és kondipark nyílt Csepelen

168 óra

Új fejezetébe lépett az utcai kondizás: integrált tornaparkot nyitottak Csepelen. A parkot a Hard Body Hang csapata két év előkészítés után valósította meg. A tervezésben Fenyvesi Zoltán és Kanyó Zsolt parasportolók is segítettek.

Az átadóünnepségen Kanyó Zsolt bemutatta az eszközök használatát. Az egyik, többek közt fekvőtámaszokhoz kialakított eszköz leginkább speciális ágyra hasonlít, amelyre könnyen fel tudnak mászni a kerekesszékesek. A mászóegységek oldalaira rudakat szereltek, és két kötél is segíti a sportolókat.

Egy régi fitneszparkot is átköltöztettek ide, hogy épek és sérültek együtt tudjanak edzeni. Ugyanígy a közeli, nemrég felújított játszóteret is kibővítették sérült gyerekeknek épült eszközökkel. Többek közt olyan „bucka” is került ide, amely a homokozóban lehetővé teszi a sérült gyerekeknek is, hogy együtt játsszanak az épekkel. A játékokat a MagikMe fejlesztette ki; a cég már több játszótéren is telepített fogyatékos gyerekeknek szánt eszközöket. Vallják: gyerekkorban különösen fontos az integráció, hiszen a kerekesszékes gyerekeket a felnőtteknél is jóval érzékenyebben érinti, ha kirekesztve érzik magukat.

A komplex park megvalósítását segítette a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Főkert Kft. is.

Forrás: 168 óra

Itt lehet hozzászólni !