Újabb részletek az új budapesti Duna-hídról

Inforadio.hu

2_IH dec nagyvasut_2.indd

A Galvani út vonalában és a Csepel-sziget északi részén tervezett új fővárosi Duna-híd tehermentesítheti a belvárosi átkelőket – mondta az InfoRádiónak Budapest korábbi főépítésze. Schneller István szerint egy híd megépítése mellett jelentős költsége lehet az oda vezető úthálózatnak is.

Múlt pénteken jelentette be a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja, hogy új híd épül Budapesten, amelynek már megjelent a nemzetközi, meghívásos tervpályázata. A híd Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél-Pesttel, a Jászberényi útig.

Schneller István urbanista szerint evidens, déli Duna-híd épül, hiszen legutóbb a Megyeri híddal a fővárosi északi részén közlekedőknek segítettek.

Két fejlesztési terv létezett délen, a Galvani út mellett a Budafokot Csepellel összekötő útvonalon épülhetne híd. Előbbi mellett szól, hogy

  • olyan területeket értékel fel, amelyek a főváros távlati fejlesztési terveiben benne vannak,
  • tehermentesíti a belvárosi hidakat, hiszen ezt könnyebb egy a városközponthoz közeli híddal elérni

– vélekedett a főváros korábbi főépítésze.

Utóbbi előnye lehetne, hogy a már meglévő budafoki városközpont és csepeli városközpont között teremtene kapcsolatot.

Ez a híd Budapest déli kapuja lehet, ha jól sikerül

– emelte ki.

A híd kétszer háromsávos lesz, de Schneller István szerint hasznos lenne, ha villamos is közlekedne rajta.

A hivatalos tájékoztatás szerint az átkelő kiépülésével naponta 42 ezer gépjárművel csökken a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma.

Az urbanista szerint a híd építését 5-6 éves előkészítés előzi meg. A város történelméből az látszik, hogy 20-25 évente épülhet új híd – tette hozzá.

Schneller István arról is beszélt, hogy komoly költségekkel kell számolni. Emlékeztetett arra, hogy a Lágymányosi híd esetében a hídszerkezet csak az összeg felét jelentette.

Forrás: Inforadio.hu

16 hozzászólás “Újabb részletek az új budapesti Duna-hídról” bejegyzésre

  1. Ehte szerint:

    Értem én, megint le vagyuk szarva.

  2. xy szerint:

    Csepelen lesz lehajtó?

  3. Betke szerint:

    Értjük, tehát Csepel a főváros távlati fejlesztési tervében sincs! Mit szólnak ehhez kerületünk vezetői?

  4. mind_the_gap szerint:

    5-6 év előkészítés, 3 év építés. Azaz ha minden jól megy, akkor tíz év múlva el is készül..

  5. dwadaw szerint:

    @Betke örülj neki h Csepel nem veszti el kisvárosi jellegét… ha annyira city feelingben akarsz élni akkor sipirc a belvárosba 🙂

  6. Dr. Bubó szerint:

    Meg kell akadályozni, népszavazást kell kezdeményezni, hogy az albertfalvi híd elkészülte, valamint a 3-as és a 18-as villamosok csepelre hozása előtt ne épülhessen meg a galvani úti híd.
    Csepelnek az albertfalvi hídra, és a meglévő vonalakkal való villamoskapcsolatokra van szüksége, nem erre a szarra. Milyen villamost akarnának áthozni ezen, és hova? Kik szállnának fel rá ott? A patkányok, vagy a szennyvíziszap?

    dwadaw: milyen kisvárosi jelleg? tegnap is mi volt a csepeli úton és a rákóczin te ü.h.?

    Betke: deee, csepel benne van a távlati fejlesztési tervben. 2030-ig meghosszabítják a csepeli hévet egészen az erdősor utcáig.

    komcsimisi, csőrmester vagy fodrászlénárd egykutya: egyik sem tett semmit csepelért.

  7. Betke szerint:

    Dr.Bubo az egy nagy fejlesztés lenne, a kerületben közlekedő buszok talán 4 kivételével mind érinti az Erdősor utat!
    Jó lenne egy komolyabb közvélemény kutatás az albetrfalvai híd szükségességéről, melynek az eredményét az önkormányzat is “magáévá” tenne! Kiemelné a kerületet az elszigetelésből és talán az előítéleteket is sikerülne megváltoztatni! Mert a közvéleményben még mindig a “vöröscsepel” “komcsikerület” él, ezt a mostani kerületi vezetésnek sem sikerül/t feledtetni!
    Egyébként Csepelre is ráférne ezen útvonalnak a megújítása!(Gubacsi híd, Ady E. út és ennek folytatása a nagy Dunáig) Lehet, hogy talán még az ingatlan árak is emelkednének? A statisztikák szerint a fővárosban a 23 kerület közül az utolsó 3-ban vagyunk! Ami valljuk be, szomorú!

  8. Ehte szerint:

    Betke: jártál már te Csepelen? Az erdősor uton 1azaz egy busz közlekedik. 35/36 meg keresztezi, de az jóval lejjebb, ugyhogy az is kiesik.

  9. Ehte szerint:

    Ja mwg a 38… 138 az az egy megállo ott holtmindegy

  10. Betke szerint:

    Ehte, nem hogy jártam, 25 évig az Erdősor-Nyuszi sarkán laktam, azt hiszem tudom miről beszélek! Télen előfordult, hogy gyalog mentünk a hév végállomásig, mert a havazás miatt nem járt a busz! De ezek a területek busszal mind elérhetőek, fölösleges az az 1 megállóhosszabbitás! Nem járna jobban a kerület egy sokak által támogatott híddal?

  11. Ehte szerint:

    Betke: dehogynem, akkor félreértettelek, bocs.
    Én is azt gondolom hogy a 200 méteres hosszabtíásnak semmi értelme.

  12. TenkA szerint:

    Ha jól értem, a tervezett hídon nem lesz közösségi közlekedés (villamos? busz?). Emiatt meg az autóforgalomból eredő környezeti hatások Észak-Csepelt terhelik. Továbbá elértékteleníthetik a területet, így az sem zöldterületként, sem lakóterületként nem lesz értékes.

    Ha meg lenne busz, villamos stb. akkor meg ki lehetne egy nagy P+R parkolót alakítani, ami valóban tehermentesít a belvárost, de az meg É-Csepelnek megint nem tenne jót.

    És ha belegondolunk, hogy a Szabadkikötő vasúti forgalmát is rá lehetne vezetni az új hídra, amivel tehermentesíteni lehetne a Gubacsi hidat. De ez utóbbit meg ugye most fogják felújítani.

    Érdemes lenne a terveket látni és az azokban lévő elemzéseket részletesebben megismerni.

    Egyébként van/volt/lesz ennek a fejlesztésnek társadalmi vitája?

  13. névkötelez szerint:

    Lófaszt, minek volt utoljára társadalmi vitája?
    Kormány eldöntötte, így lesz, kész, neked egyetértési jogod van, így működik a NER.

  14. v39endre szerint:

    Kedves NÉPSZAVAZÁST óhajtó kommentelők ! A sóhajtozás és ábrándozás nem vezet sehova. Amennyiben komoly lenne az elhatározás, kellően alátámasztott érvekkel lehetne elindulni. Tessék szervezkedni és a lakosság figyelmét felhívni a helyzetre és a lehetőségekre.
    A sok “LENNE” nem vezet sehova !

  15. Jeniszej szerint:

    Igaza van Dr. Bubónak.
    Meg kell akadályozni, népszavazást kell kezdeményezni, hogy az albertfalvi híd elkészülte, valamint a 3-as és a 18-as villamosok csepelre hozása előtt ne épülhessen meg a galvani úti híd.
    Csepelnek az albertfalvi hídra, és a meglévő vonalakkal való villamoskapcsolatokra van szüksége, nem erre a szarra. ))) :E (((

  16. Jeniszej szerint:

    ))) 😀 (((

Itt lehet hozzászólni !