Feledy Balázs kapta a 2017. évi Prokop Péter-díjat

Csepel.hu

Dr. Feledy Balázs művészeti írónak ítélte idén a Prokop Péter-díjat a róla elnevezett alapítvány kuratóriuma. Az emlékplakettet és az oklevelet Borbély Lénárd polgármester, a díj egyik védnöke és támogatója adta át a polgármesteri hivatal nagytanácstermében június 29-én. A díjat alapítása óta Csepel önkormányzata tartja fent.

A vendégeket Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész, a Prokop Péter-díj alapító kurátora köszöntötte. Először Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, dr. Varga Lajos váci püspök, az alapítvány fővédnöke, valamint a képzőművészek sokasága jókívánságait tolmácsolta. Beszédében megköszönte a csepeli önkormányzatnak, hogy 12. éve élteti ezt a kezdeményezést és segíti a Prokop kultusz fennmaradását a kerületben.

Ahogy a képzőművész beszédében fogalmazott: Feledy Balázs bátran kiállt Prokop Péter művészi nagysága mellett a kommunizmus éveiben is, s élvezte nagyrabecsülését.

Ezután dr. Prokopp Mária művészettörténész, az alapítvány elnöke az országos hírű íróra, festőművészre, katolikus papra emlékezett. Elmondta: az állami díjas festőművész a magyarság szolgálatába állította művészetét és emberségét, valamint az igaz, a jó és a szép fontos értékeit hangsúlyozta.

Szakolczay Lajos irodalomtörténész laudációjában a díjazott munkásságát méltatta. Csepel képzőművészeti életének régi elkötelezettjét a kép, a vonal, a palást, festészet, grafika, szobrászat megszállottjának nevezte, aki a felsoroltakon túl a textil-, az ipar- és a fotóművészetre is tekint. Sőt, író, szervező, művész társaságok összetartója – tette hozzá.

Ezt követően Borbély Lénárd polgármester átadta a Prokop Péter-díjat és Csepel borát Feledy Balázsnak, majd virágcsokorral köszönte meg Faragó Laura előadóművész közreműködését. Virágcsokrot nyújtott át még Prokopp Máriának, Erdei Kavasznay Évának, valamint Csepel borát Szakolczay Lajosnak.

A polgármester beszédében Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a díj védnökének és támogatójának üdvözletét és gratulációját tolmácsolta. Továbbá bejelentette: a csepeli önkormányzat finanszírozni fogja a Szent József Otthonban található Prokop Péter gyűjteményét bemutató kiadvány megjelenését.

AZS

Fotó: Gubis Mariann

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Feledy Balázs kapta a 2017. évi Prokop Péter-díjat” bejegyzésre

  1. Kovács Zsuzsa szerint:

    Szívből gratulálok, nagyon jó helyre került a díj!!!

Itt lehet hozzászólni !