Németh Szilárd: Na ezt hívják politikai korrupciónak

Hirado.hu

Ma szavaz a parlament a plakáttörvényről. A pártok nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy nem lesz meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados többség. A kormánypártok szerint a jogszabály átlátható, tiszta helyzetet teremtene. Orbán Viktor Brüsszelben azt mondta: a pártfinanszírozási korrupciós botrányokat csak egyértelmű törvényekkel lehet felszámolni.

A Jobbik csak ott kapott plakáthelyet, ahová Simicska Lajos cégei nem találtak más vevőket – ezt mondta a párt alelnöke csütörtökön és szerinte ezért is kaphatták olcsóbban a plakáthelyeket. Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos is ugyanezt állítja: vagyis hogy ők is csak a maradék helyek közül válogathattak, nekik viszont mindez sokkal többe került, mint a Jobbiknak.

Kedden az Origo írt arról, hogy míg Simicska Lajos cégei 3500 plakátért a Jobbiktól havonta átlagosan nagyjából 25 millió forintot kértek, addig az LMP-nek a mindössze 150 plakátért is 12 millió forintot kellett fizetnie.

Hadházy Ákos azt mondta: Simicska Lajos cégei azt közölték velük, hogy ez a szolgáltatás ennyibe kerül, és mivel későn szóltak, már nem volt idejük arra, hogy megvizsgálják az árakat.

Van piaci ár vagy nincs?

Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök szerint semmi kivetni való nincsen abban, hogy ők jóval kevesebbet fizettek a plakáthelyekért, mint az LMP – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli Híradójában.

Z. Kárpát Dániel először azt mondta: a piaci árak alapján egyeztek meg Simicska Lajos cégeivel, ám ugyanazon a sajtótájékoztatón egy másik kérdésre már azt mondta: nincsenek is piaci árak.

A Jobbikkal szerződésben álló Mahir Cityposter honlapján viszont van olyan, hogy átlagos listaár. Eszerint a kategória szerint egy city light hirdetés például 1 hónapra 83 ezer forintba kerül. Ez az, amiből a Jobbik havonta, saját bevallásuk szerint 300 darabot bérelt. Vagyis a Mahir honlapján közölt átlagos listaár alapján 1 hónapra, csak ezekért a helyekért 25 millió forintot kellett, hogy fizessenek.

A Jobbik saját közleménye szerint viszont a pártnak az egész kampány került ennyibe, és mindennel együtt havonta 27 millió forintot költöttek hirdetésekre. Ebbe a city light plakátok mellett még 2500 óriásplakát és újabb 300 hirdetőoszlopos hely is belefért.

Fidesz: a Jobbik bűncselekményt fedez

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta minderre: Na, ezt hívják politikai korrupciónak.

Szerinte egyértelmű, hogy a Jobbik egy bűncselekményt fedez, a párt plakátkampánya körül ugyanis az áfa- és a költségvetési csalás gyanúja is felmerül. Németh Szilárd hozzátette: éppen ezért aki pénteken nem támogatja az átlátható kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot, az lényegében a korrupció mellett voksol.

Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben azt közölte: a kormány szerint a mostanihoz hasonló helyzeteket csak egyértelmű törvényekkel lehet felszámolni.

Forrás: Hirado.hu

Itt lehet hozzászólni !