Legyen offline legyen a gyerek egy hétig a táborban

Csepel.info, Mr.Gabee

 Egy hónap, és itt a nyári szünet! Közel nyolcszáz táborturnus várja a csemetéket a vakáció idejére, viszont a legjobb táborok gyorsan betelnek, így érdemes már most foglalni! Abban, hogy milyenek a mai táborok, és mitől lesz jó egy vakációs üdülés, Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője volt segítségünkre!

A nyári szünet az idei esztendőben tizenegy hetes lesz, amit a szülők akkor sem tudnak megoldani, ha felváltva veszik ki a szabadságukat. Utóbbi egyrészt nem szerencsés, másrészt a legtöbb esetben nem is kivitelezhető, ilyenkor – ahol erre lehetőség van – jönnek a nagyszülők, közeli barátok segítségként a gyerekek felügyeletének megoldásra. A nagymamák és nagypapák esetében, de a szülőknél is gyorsan egyértelművé válik, hogy nem tudunk „versenyre kelni” az óvodában, vagy iskolában lévő húsz-huszonöt másik gyermekkel, ilyenkor gyakorlatilag lehetetlen lekötni a lurkókban felszabaduló energiát! A legjobb módszer ezekre, ha gyerekekkel tölti a nyári szünidő egy részét csemeténk, azaz táborozni megy!

Több fontos érv is szól a táborok mellett!
„A táborozás olyan, mint egy háromlábú szék: egyrészt a táborokban biztonságban tudhatjuk a gyermekünket, megfelelő, minőségi felügyelet mellett, másrészt nem elhanyagolható tényező, hogy acsemeténk jól szórakozik, vidáman tölti el a táboros hetet. A harmadik láb és hosszútávon az egyik legkomolyabb érv, hogy a vakációs üdülések segítenek a gyermekünk szocializációjában is! Egy teljesen új rendszerbe, napirendbe kell beilleszkedjen, ahogy egy új közegben, új gyerekek és felnőttek között, kell megtalálja a saját helyét. Ez a tapasztalat sokat segít a későbbi óvoda-iskola, vagy iskola-iskola közötti váltásban, de a felnőtt évekre is nagyon pozitív hatással lehet!” – állítja Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője.
A táborok illeszkednek napjaink elvárásaihoz
„Hiába keressük a gyermekkorunkban ismert és nagyon szeretett táborokat, ilyeneket nem fogunk találni! Felgyorsult a világ, a gyermekek ugyanúgy. Hihetetlen tempóban szívják magukba az újdonságokat, de egyes programokra sokkal gyorsabban is unnak rá! A mi gyermekéveink táborainak kétnapi programja a mai üdülések esetén egy délelőttre elegendő! Minél több és minél aktívabb programot látunk egy tábor esetében, az annál jobban fog tetszeni gyermekünknek!” – állítja Tóth.
Legyen offline a gyerek egy hétig!
Sok esetben a szülők sokkal jobban izgulnak a gyerekekért, hogy mi lesz velük a táborban, mint maga a csemete! Fontos, hogy ha elengedtük egy táborba, akkor valóban engedjük is el! Ne telefonálgassunk folyton, kiszakítva a gyermeket a „tábori valóságból”, a programok kavalkádjából!
„Természetesen lehet érdeklődni csemeténkről, de ezt célszerű inkább a tábor vezetőjénél megtenni! Beszélhetünk gyermekünkkel is, csak ne tegyük ezt túl gyakran, mert azzal csak elvetjük a honvágy magját, ahogy akaratlanul is teszünk róla, hogy a lurkó ne érezze magát felhőtlenül a táborban! Nem könnyű ez, tisztában vagyunk vele, de hagyjuk mi is, hogy csemeténk „offline” legyen egy hétig!” – mondta el a Taborfigyelo.hu vezetője.
Hihetetlen választék!
Az idei esztendőben még a tavalyi rekordszámot is meghaladja a nyári táborok mennyisége! A Táborfigyelő oldalon közel nyolcszáz táborturnus közül válogathatnak a szülők ingyenesen, mindezt harmincöt témában, szűrhetően korosztályra, típusra (napközis vagy ott alvós), árra, földrajzi helyszínre és akár SZÉP Kártya elfogadásra is! Érdemes mielőbb tábort foglalni gyermekünknek, mert a szakemberek szerit a legjobb ár-érték arányú táborok turnusai gyorsan betelnek!
Bővebb információ és interjúlehetőség:
Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője
06 30 416 3166
info@taborfigyelo.hu
www.taborfigyelo.hu

Itt lehet hozzászólni !