Németh Szilárd: A sport teremtheti meg a békét a Kárpát-medencében

Németh Szilárd: A sport teremtheti meg a békét a Kárpát-medencében

„Egy szőnyegen – egy nyelven – Együtt a magyar birkózásért!” Ez a szlogenje annak az együttműködésnek, amit múlt hét pénteken jelentett be a Magyar Birkózó Szövetség. A program célja, hogy a határon túli magyar versenyzők is indulhassanak az országos bajnokságon, amit már a hétvégi kötöttfogású ob-n meg is tehetnek. Korábban hasonlóra csak az asztaliteniszezőknél volt példa. A március 4-én megrendezésre kerülő tornáról, valamint a Kozma István Birkózó Akadémia tevékenységi köréről a szövetség elnök, Németh Szilárd beszélt a Sportreggeliben.

A videó megtekinthető ide kattintva!

Forrás: M4

8 hozzászólás “Németh Szilárd: A sport teremtheti meg a békét a Kárpát-medencében” bejegyzésre

  1. kerdezo szerint:

    “A program célja, hogy a határon túli magyar versenyzők is indulhassanak az országos bajnokságon…”

    Ez olyan, mint az Európa-Bajnokságon Izrael is részt vesz, függetlenül attól, hogy földrajzilag nem Európa. Értem.

  2. Letiltatni szerint:

    „Az elhazudott, ellopott rendszerváltás a Fidesz és az MSZP közös szégyene, akik 27 éven keresztül mindent megtettek s mivel ezer szálon érintettek, ma is megtesznek azért, hogy csak látszatmegoldások szülessenek, és ténylegesen ne lehessen se szembenézni, se leszámolni az állambiztonsági múlttal.”

    OLYAN JAVASLATOT NYÚJT BE A JOBBIK, AMI ELKÉPESZTŐ KÍNOSAN ÉRINTI A FIDESZT ÉS AZ MSZP-T

    A Jobbik a napokban lengyel mintára olyan átfogó lusztrációs törvényjavaslatot fog benyújtani, amely egyszerre garantálja bárki számára a teljes hozzáférést és nyilvánosságot úgy az ügynöklisták, mind az állambiztonsági múlt összes szervére és dokumentumaira vonatkozóan.
    Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi közleményében azt írta, az indítvány biztosítja továbbá, hogy a kommunista állambiztonság egykori fenntartói a közéletben semmilyen tisztséget ne tölthessenek be.

    „Az elhazudott, ellopott rendszerváltás a Fidesz és az MSZP közös szégyene, akik 27 éven keresztül mindent megtettek s mivel ezer szálon érintettek, ma is megtesznek azért, hogy csak látszatmegoldások szülessenek, és ténylegesen ne lehessen se szembenézni, se leszámolni az állambiztonsági múlttal.”
    A jobbikos közleményben azt írják, a legnagyobb ellenzéki párt szakít azzal az elavult szemlélettel, hogy csak az ügynököknek vannak jogai, míg az áldozatok osztályrésze a beletörődés marad.

    Magyarul, ez az indítvány ténylegesen befejezi a politikai rendszerváltást – már ha nem kaszálják el.

  3. ZsiványZoli szerint:

    Már miért ne indulhatna határon túli magyar a birkózó Magyar bajnokságon,ha pl a Magyar foci nb1-ben játszhatnak afrikai,ázsiai,dél amerikai stb játékosok.Vagy akár a kosár ob-n Usa illetőségű játékos.Tőlem aztán jöhet minden magyar sportoló.

  4. ZsiványZoli szerint:

    Ja,a Jobbik meg csak azért mer ilyen kijelentéseket tenni hogy tárjuk fel az ügynökmúltat,mert tudják hogy nem lesz belőle lófasz sem.Köztük is van egykori ügynök,Korondi Miklós,Nyikos László,Király József egykori MSZMP tagok tuti hogy be voltak szervezve,sőt most is jelentenek a radikálisabb,veszélyesnek tartott Jobbik-tagokról,a tartótisztjük Sintér Sanyi.Nem változott itt semmi,mig forradalom nem lesz,nem is fog változni.

  5. lolka szerint:

    Szumó birkózás mikor mikor lesz a Magyar Birkózó Szövetségben…egy versenyzőnek való már lenne…

  6. Nagyapó szerint:

    27 év után a Jobbik kezd ébredezni. Próbál politikai tőkét kovácsolni egy döglött ügyből. Döglött, mert a meglévő aktákba ma is minden érintett betekinthet. Az eetásakat érintő terhelő akták pedig régen a Papírgyár zúzdájában kötöttek ki.

    A határon túli birkózók hazai részvételéről pedig ajánlom tanulmányozni a jégkorong bajnokságban résztvevő csapatokat (vagy az osztrák bajnokságot)!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Nagyapó szerint:

    lolka! Mivel tájékozatlan ajánlom a Magyar Sumo Szakszövetséget (Hungarian Sumo Federation)!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. lolka szerint:

    NEM magától fogok tájékozódni arra itt a net…különben ez egy vizuális érdeklődés volt…

    Ceterum censeo…Az elégetett falevél 98% vízgőz 2% pór…

Itt lehet hozzászólni !