Közös közleményt adott ki a csepeli MSZP és Fidesz-KDNP a BKV-ról

MSZP frakció, Fidesz-KDNP frakció

BKV Csepel

Közös közleményt adott ki a csepeli MSZP és a Fidesz-KDNP frakció a BKV-ról, valamint a tömegközlekedés csepeli fejlesztési javaslataikról. Az alábbiakban közöljük a Fidesz által kiadott bevezető szöveget, majd az MSZP és a Fidesz-KDNP frakciók által is támogatott közös közleményt.

Ábel Attila önkormányzati képviselő a következőket írja a közös közlemény bevezetőjében:

A közelmúltban Orosz Ferenc csepeli alpolgármester kiküldte az önkormányzati képviselőknek a BKV tarifakoncepcióját és paraméterkönyvét, melyről kikértük a csepeliek véleményét is. Valamivel később, egy egyeztető tárgyaláson kiderült, hogy a Fidesz és az MSZP önkormányzati képviselőinek nagyon hasonló a véleményük Budapest XXI. kerületének közlekedési problémáiról, a BKV fejlesztéséről, a közelmúltban „bedobott” járatritkításokról, az inflációt több mint kétszeresen meghaladó jegyáremelésekről. Ezért Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője akkor a közös szakmai vélemények összefoglalását, és egy közös sajtóközlemény kiadását javasolta. Ezt a javaslatot Borka-Szász Tamás, a csepeli MSZP új önkormányzati frakcióvezetője is támogatta, így jöhetett létre az MSZP és a Fidesz közös sajtóközleménye.

Attól tartunk, hogy a járatritkítások a külső kerületeken – így a Csepelen – lakók életét fogják a leginkább megnehezíteni. A BKV járatritkítási tervei így éppen az esélyegyenlőségi problémákat nem veszik figyelembe 2007-ben, az Esélyegyenlőség Évében.

Úgy gondoljuk, hogy ami a BKV-val történik, az nem pártpolitikai kérdés, hanem nagyon fontos szociális, város- és szakpolitikai probléma. Ezért tartottuk fontosnak, hogy az MSZP frakcióval közösen foglaljuk össze javaslatainkat.

A közös sajtóközlemény szövege:

Közös felelősséggel Csepelért

A csepeli MSZP és a Fidesz-KDNP frakció minden olyan kezdeményezést örömmel támogatna, amely a BKV fejlesztésével a közösségi utazás körülményeit, lehetőségeit javítaná a csepelieknek. Meggyőződésünk, hogy a kötött pályás közlekedés fejlesztése jelenti a jövő leggyorsabb és legkényelmesebb utazási lehetőségét, ezért a BKV elképzeléseinek ezt a pontját messzemenően támogatjuk. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy kötött pályás tömegközlekedési eszközökkel (villamossal, HÉV-vel) nem lehet olyan helyeken kiváltani a buszközlekedést, ahol kötött pályás tömegközlekedési eszközök nincsenek. Ezért csepeli buszjáratok ritkítását, megszüntetését abszurdnak tartanánk. Bízunk abban, hogy a BKV-nak nincsenek ilyen tervei a XXI. kerülettel kapcsolatban.

Budapest XXI. kerülete a BKV szempontjából olyan új lehetőségeket rejt magában, amelyeket – úgy gondoljuk – még nem vettek figyelembe.

A Csepel-sziget közlekedése rendkívül nehézkes. Csepelről mindössze két kijárat nyílik Budapest belső kerületei felé, az egyik a Kvassay híd felé, a másik pedig a Gubacsi híd felé. Mindkét útvonal rendkívül túlterhelt a reggeli és a délutáni csúcsidőben.

Csepel egyetlen kötött pályás rendszere a HÉV. A HÉV-en való közlekedéssel – és az 1-es, a 24-es, a 4-6-os, valamint a 2-es villamosra való átszállással – Budapest belső kerületeit csúcsidőben sokkal gyorsabban lehet elérni, mint személygépkocsival. Az agglomerátumból kényszerűen gépjárművel érkezők jelenleg nehezen tudnak átszállni a BKV jelenleg egyetlen kötött pályás járművére, a HÉV-re.

Mindezen okoknál fogva, rövid távon – a P+R parkolók kiépítésével – érdemes a csepeli tömegközlekedést támogatnia a BKV-nak. Ez az utas közönség növelése és az igények kielégítése szempontjából a közeljövő legfontosabb feladata, amellyel minden tekintetben egyetértenénk – amennyiben ilyen döntés születne.

A csepeli buszközlekedés szempontjából a járatritkítást és -megszüntetést nem tartjuk elfogadhatónak. Egyrészt, jelenleg nincsenek elegendő számban kiépített P+R parkolók a HÉV állomások környezetében, másrészt a kerület lakossága közlekedési színvonalának megtartása érdekében a jelenlegi buszjáratokat fejleszteni kell. A reggeli és délutáni órákban már így is túl gyakran fordul elő zsúfoltság. Ennek okai közt az állandósult dugók is nagy szerepet játszanak, melyek a 38-as és 51-es buszjárat kapcsán nap mint nap jelentenek problémát.

Sok munkahely esetében nagyon korán vagy nagyon későn ér véget a munkavégzés, amit még az utazási idő is nagymértékben növelni tud a kora reggeli vagy késő esti órákban. Ilyenkor csak az éjszakai közlekedés vehető igénybe. Nyilvánvaló, hogy ezekben az időpontokban nem a vállalatvezetők, hanem a több műszakos munkarendbe beosztott munkavállalók járnak dolgozni. Ezen ok miatt tisztességtelennek tartjuk az éjszakai járatokon a külön pótdíj bevezetését a bérleten felül.

Hosszabbtávon a kötött pályás közlekedési lehetőségek bővítését tartjuk a jövő legfontosabb feladatainak. A csepeli HÉV gyors villamossá való alakítását a kerület mindkét nagy frakciója elfogadja, amennyiben ez a HÉV jelenlegi vonalának déli meghosszabbításával járna – Csepelen belül és az agglomerációs települések irányába.

Megfontolandónak tartjuk ugyanakkor egy kisebb kapacitású körforgalmú járat beállítását, amely meghatározott menetrend szerint végigjárná Csepel területét, a lakótelepeket és a távolabbi területeket (harmonizálva a járatok jelenlegi rendszerével).

Fontosnak tarjuk a 3-a villamos útvonal-hosszabbítását is a csepeli városközpont felé.

Mindezen fejlesztések a csepeli közösségi tömegközlekedés körülményeinek nagyfokú javulását vonnák maga után.

A BKV 2008-ra tervezett tarifaemelési tervei önmagában is csaknem duplán haladják meg az infláció mértékét. Ilyen körülmények között egy esetleges járatcsökkentés olyan szinten rontaná a közösségi közlekedés vonzerejét, amely összességében még tovább rontana a BKV jelenleg is súlyos anyagi helyzetén. Ezért javasoljuk a kerület tömegközlekedési lehetőségeinek újragondolását, valamint a csepeli MSZP és Fidesz-KDNP frakciók BKV-fejlesztési javaslatainak elfogadását.

 


Borka-Szász Tamás
frakcióvezető – MSZP

 

Németh Szilárd
frakcióvezető – Fidesz-KDNP

20 hozzászólás “Közös közleményt adott ki a csepeli MSZP és Fidesz-KDNP a BKV-ról” bejegyzésre

  1. kovács ernő szerint:

    Lehet, hogy egy ilyen összefogásra egy lerobbant BKV kellett? A BKV-nál is komoly változásokra lesz szükség, mint az egészségügyben! Remélem az elkövetkező időkben a kerületben nem a két frakció pártharca fog folytatódni, hanem csak a Csepelért fojó munka!!!!!!!

  2. LB szerint:

    Tévedsz Ernő!
    Egy ilyen összefogáshoz alapvető szemléletbeli változásra volt szükség, ami lehetővé tette, hogy a másik oldalra ne ellenségként tekintsenek az egymással szemben állók. Sajnos a korábbi szocialista frakcióvezető erre képtelen volt, ezt bebizonyították a nyáron történtek.
    Bízom benne, hogy az elkövetkezendő időkben minden képviselő elsősorban Csepel és a csepeli lakosok érdekeit fogja képviselni, függetlenül attól, hogy milyen színekben kapott mandátumot.

  3. E.É szerint:

    Büszke vagyok a csepeli képviselőinkre, hogy sikerült a szemléletváltás, és bebizonyosodott, hogy lehet együtt dolgozni a közösség érdekében.

  4. csepeli szerint:

    én meg büszke lennék, ha nem kényszerítene az állam bliccelésre

  5. Andrew Toth szerint:

    Minden politika.
    Előrelépésnek tartom az érdekérvényesítés területén ezt az összefogást.
    Azonban ez még csak egy nyilatkozat volt; egy kicsit aggódom, hogy valóban sikerül-e az eseményekre ráhatni. – remélem igen.

  6. Bubus szerint:

    Nagy merészségre vall ez a közlemény, de nagy szükség volt már rá. Én nem szeretem az MSZP-t, ennek okait itt nam fejtem ki, de az, hogy mindkét párt felismeri a közös felelősségét a csepeliek felé, díjazom. Úgyhogy adok egy nagy piros- és narancspöttyöt mindkét frakció mellé.

  7. atata szerint:

    A közös közlemény a fehér holló esete, NEM HISZEK BENNE -különös tekintettel arra mikor az et.-eknek majd végszavazni kell a döntésről. Gondoljatok a hőzöngők hétfői sunyítására. Amiről pedig eddig nem esett szó, a 65 évnél fiatalabb nyugdíjasok is teljes árú bérlettel közlekedhetnek majd a HÉV vonalain, ez is benne foglaltatik a rendeletben. A proli csak ne mászkáljon a belvárosban.
    Ernő!- én sem vagyok egy Lőrincze Lajos, de a Csepelért folyó munka elipszilonnal történik- jó esetben.
    Most már valóban komoly változásokra van szükség az egészségügyben, hiszen minden emberi, szakmai, és politikai ellenállás ellenére sikerült röpke másfél év alatt a több sebből vérző közös rendszert szétverni az SZDSZ-nek, mint nyári zápornak a libaszart.
    Nagy munka lesz ezt visszacsinálni, embert próbáló, míg az ellenkezőjére nem emberekre volt szükség, csupán a pénzhatalom droidjaira.
    Abban a helyzetben vagyok, hogy valamelyest bele látok ebbe az utolsó közös vagyon széthordásáért vívott harcba. Nem elfelejteni a most szétvert “régi” rendszert az egész világon szeretnék másolni, másolják a mai napig. Pénzügyi alapjainak tégláit 4-5 generáción át rakták le őseid is. A neoliberális kígyóbűvölök bül-bül szavú síphangjára dalolva adod át örökségedet.
    Ugyan ez történik némi szoci segítségével a kerület közéletében is csakhogy néhány példát említsek a Csepeli strand területe apáink társadalmi munkával építették fel, az SC pálya téglajegyei déd-, nagy- és édesapám is össze adta. Ott tanultam meg korcsolyázni télen, ott teniszeztem nyáron, használtam esténként szabadon a futópályát, és a mai napig is ott fallabdázok. Néhány pénzes pacák pedig szoci asszisztencia mellett mégis le kívánja nyúlni a közvagyont, mint az egészségügyben, vagy bárhol ahol még van.
    Ernő számold össze hány sportpálya volt Csepelen huszonöt éve, most pedig számold ki ma hány van meg belöle, gondold végig mi került a helyükre. Nem kórház!

  8. admin szerint:

    A közös közlemény most került fel a Csepel.hu-ra.

  9. Puntyur szerint:

    Később.

  10. Berta szerint:

    Én siheder koromban még szurkot szedtem a pókozáshoz a Szent István úton a királyerdőben, ma meg percekig várok, hogy átjussak a másik oldalra ha véletlen gyalog vagyok…Két év és nem lehet sehogy sem közlekedni!

  11. Csepeli Galvániszap szerint:

    atata, azt azért figyelembe kell venni, hogy ez közös közlemény. Azaz a Fidesz és az MSZP véleményeinek csak a közös halmazát mutatja, ami ebben az esetben még így is meglepően sok dologra terjed ki.

    Ami előrébb mutató, az pl. a P+R parkolók ügye (szükségessége), amire úgy emlékszem már más fórumokon is többször utaltak hozzászólók. A HÉV átváltása gyorsvillamosra, a 3-as villamos átvezetése Csepelre olyan dolgok, amelyekben közös gondolkozás nélkül nagyon sok ideig húzódhatna a megoldás.

    Ezek olyan közös, hosszú távú fejlesztési javaslatok, amihez hasonlók nem biztos, hogy ártanának a sportügyekben (lásd pl. Csepel SC), városfejlesztési, oktatási, kulturális ügyekben is.

  12. Levente szerint:

    Bubus: a csepeli fidesz már jó régen felismerte, hogy felelősséggel tartozik a csepeliek felé, csak nem ők vannak többségben az önkormányzatban.

  13. Nagyapó szerint:

    Egyetértve a frakciók nyilatkozatával, azt annyival egészíteném ki, hogy legfontosabb lenne a HÉV átalakítása villamossá. A HÉV kettévágja Csepelt, elzárja a Dunát a IX. kerületben, megakadályozza a csatlakozást a 2-es, esetleg 3-as villamossal.
    Ide lenne jó az elővárosi (hannoveri) villamos.

  14. id_hu_ba szerint:

    Gratula!!! ( mindkét frakciónak!!! )
    Remélem nem az “új söprű jól söpör” jelenségről van szó!
    Ha jól tévedek, februárban lesz 3 éve, hogy egy lakossági fórumon, a jelen lévő Fővárosi Közl. Alosztály illetékesének megfontolásra ajánottam a HÉV AUCHAN-ig történő meghosszabítását és ott építni egy P+R parkolót.
    Hátha a szigeti átmenő forgalom egy része leparkolna és a bevásárlók is……….
    Azóta a BAUHAUS mgvette a területet……….

  15. miklos szerint:

    /ATATA/ – nak sajnos igaza van. Olvassák el. HM.

  16. axeter szerint:

    Este már így is 21 óra után szinte lehetetlen hazaérni.

  17. LB szerint:

    Nézegetem így késő este a csepeli MSZP oldalát – nem találtam jobb szórakozást 🙂 – , a legfrissebb hír szerint 17-én náluk járt a Mikulás. Azóta semmi. A közös közlemény sehol! Miért????? Lehet, hogy a csepeli MSZP nem érzi magáénak??? Ha így van, nem lesz könnyű dolga az új frakcióvezetőnek. 🙁

  18. admin szerint:

    axeter, kénytelen voltam törölni egy mondatodat. Az ősöket ne bántsuk, ha lehet.

  19. Mandarin szerint:

    Üdvözlök mindenkit, és kellemes ünnepeket kívánnék!
    Mikor lesz a Rákóczi út négysávos!!!????
    Szigethalom- Csepel útvonalat egyszer 2óra 32 perc alatt tettem meg, de az átlag késések reggel és délután kb 40 percesek, ezért fizetünk majd mégtöbbet??!! A környezetszennyezésről már nem is beszélve, persze az “elvtársak” nyugodtan ülnek a székeikben már több évtizede, és csak lesajnálják a prolit, ja ők nem tudják, hogy milyen drága az élet, a vállalkozásaik elbírják az áremeléseket, és különben sem tömegközlekednek. Egyszer ki kéne próbálniuk, a jegyet is fizetném nekik, de csak oda!!!!!

  20. Mandarin szerint:

    Ja bocs , még valami, az új asztfaltos utcákat táblák nem jelzik így aki Királyerdőben vezet, könnyen összefuthat egy régebben mellékútról jövőnek számítóval, a Mária királyné útja hol alá van rendelve a jobbos utcáknak, hol le van védve! Logikus nem!?
    Csillagtelepre is jó lett volna olyan embereket küldeni ki táblákat felszerelni akinek volt már KRESZ könyv a kezükben, mert van olyan utca, ahol a táblák egymásnak ellentmondóak!
    Na meg ellenőrizni sem ártott volna, hogy mit “dolgoztak” össze!
    De hogy a Rákóczi út felöl az Erdősor utat miért kellett lezárni!? Miért nem lett volna jó úgy ahogy volt?!
    No erre mondaná Laár András,” Margit, nóormális???”
    üdv

Itt lehet hozzászólni !