Késsel fenyegetőzött a rabló a játékteremben

Csepel.hu

A Csepeli Rendőrkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a hajnali órákban az egyik csepeli játékteremben az egyelőre ismeretlen tettes késsel megfenyegette az ott tartózkodó férfit. Elvette tőle pénztárcáját, és a helyszínről gyalogosan elmenekült. A rendőrség rablás gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A Csepeli Rendőrkapitányág felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy értékeiket ne hagyják látható helyen őrizetlenül. A figyelmetlenség következményeként egyetlen nap alatt ismeretlen tettesek a XXI. kerületben három alkalommal is kihasználták a kínálkozó lehetőséget.

Két alkalommal a lezárt gépkocsi ablakát betörve lopták el az utastérben hagyott pénztárcát, iratokat, mobiltelefont, navigációs készülékeket; egy alkalommal pedig azt a fél percet használta ki a tolvaj, míg a későbbi károsult az egyik építőanyag kereskedés parkolójában a vásárolt holmit a csomagtartóba pakolta. Ez idő alatt a nyitott gépkocsi jobb első ülésén elhelyezett pénztárcát lopta el játszi könnyedséggel az ismeretlen tettes. A rendőrség megtette az intézkedéseket a tolvajok felkutatására, de egy kicsit nagyobb figyelemmel ezek a bűncselekmények megelőzhetők lettek volna. Ne feledjük: sok bosszúságtól és fáradságtól kíméli meg magát, aki körültekintően jár el.

A Csepeli Rendőrkapitányság kéri a lakosság segítségét ismeretlen elkövető személyazonosságának megállapítása és felkutatása érdekében.

Az alábbi képeken látható személy még 2009. március 24-én a késő délutáni órákban vett fel a Szabadkikötő úton lévő iroda épületből lopott bankkártyáról készpénzt, a Budapest Bank Zrt. Budapest, VII. kerület Rákóczi út 42. szám alatti fiókjának ATM készülékéből. Aki felismeri a férfit kérem jelentkezzen a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságon Sindely Tamás r. hadnagy úrnál a 427-4600 telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80 555-111 telefontanú számon.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Késsel fenyegetőzött a rabló a játékteremben” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Ezért háborúztak a romák és az afgánok? 🙂 🙂

  2. Nagyapó szerint:

    „A Csepeli Rendőrkapitányág felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy értékeiket ne hagyják látható helyen őrizetlenül. A figyelmetlenség következményeként egyetlen nap alatt ismeretlen tettesek a XXI. kerületben három alkalommal is kihasználták a kínálkozó lehetőséget.”
    Én viszont a Rendőrkapitányág figyelmét szeretném felhívni arra, hogy használják ki a kínálkozó lehetőséget, csípjék fülön a tolvajokat. Ne én legyek a lúzer, hanem az, aki lopni akar. Legközelebb még engem vonnak felelősségre, mert megloptak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !