Színészek lesznek a BKV új magyar hangjai

Index

Reméljük, majd az alagútban is elfér

Ismert színészek hangjára cserélné a BKV a buszokon, villamosokon, metrókon hallható tájékoztatókat, ám hiába készült el a felvétel, hiába fizették ki a színészeket, mégis a régi hangok darálják az állomások nevét, tudta meg a TV2 tények című műsora. A régi járművek, régi hangosbemondójára ugyanis nem tudják feltenni az új hangokat. (Azért a BKV azt ígéri, hogy a jövő héten már bemutatja a járművek új magyar hangjait.)

A BKV jelenleg több mint 80 milliárd forintos adóságállományt görget, és évente 15 milliárd forintos veszteséget produkál. A főpolgármester egyébként pont pénteken tárgyal a miniszterelnökkel, állította a Tények, ugyanis a közlekedési vállalat Demszky Gábor szerint a finanszírozhatóság határán van.

Éppen ezért hiba, vélekedett Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának tagja, hogy színészhangokra költ a cég. Az tény, mondta a Tényeknek Vitézy, hogy a BKV jelenlegi utastájékoztatási gyakorlata pocsék, de ezen egy jottányit sem változtat, hogy színészek mondják be az állomások nevét (és azt, hogy az adott helyszínről melyik színház közelíthető meg könnyen).

Forrás: Index

13 hozzászólás “Színészek lesznek a BKV új magyar hangjai” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Milyen jó, hogy mindig nyereséges a BKV! Azért olcsó a jegy a bérlet és azért nem drágul egyik sem. Azért szép újak a járművek és azért keresnek jól a dolgozóik!

    Vagy még sem így van?

    Ki volt az az istenbarma, aki kiötölte? Nem mindegy különben is, hogy ki recsegi el az infókat?

    Fizettesék ki az ötletgazdával, az engedélyezővel!
    Majd ezt is velünk fizettetik meg figyeljétek meg!

    Ja és nem ártana megkapirgálni a kapcsolatokat. Mert valaki(k) biztos nagyon jól jártak megint.

    Amúgy a ruhákkal mi van? És a divattanácsadókkal?

  2. Prendick szerint:

    Pár éve egy rádióreklámot akart készíteni a cégem, egy ismertebb hanggal. Pár másodpercről volt szó, de a gázsiigény kocogtatta a hét számjegyet.
    Gondolom nagyban olcsóbb, de alig hiszem, hogy nem került pár busz árába az egész.
    Úgy látszik van ott pénz.

    Mondjuk kiváncsi lennék a névsorra, meg arra is, hogy vajon megegyezik-e az MSZP-SZDSZ legközelebbi kampányában fellépő színészek névsorával?

  3. miska72 szerint:

    Lesz@rom, hogy ki monja be a megállókat!
    Meddig lesznek tiszták a mertószerelvények?
    Mi lesz, ha Fradimeccs lesz?
    Szétqrják az új mertrót?
    Ki fog a szerelvényekre vigyázni?
    Ki tartja távol a grafitiseket, üvegkarmolászókat?

  4. atlétaa szerint:

    miska72:
    Ne pörölj örülj hogy vagy és szelelsz………….
    🙂

  5. lolka szerint:

    Ez legalább olyan fontos mint a Geszti Magyar-vágtája!

  6. Papasa szerint:

    A BKV-nak milliárdos veszteségei vannak. Az a pár tizmilió amit erre kifizetnek, már nem számít.

  7. Papasa szerint:

    Olyan ez is, mint Botondunk végkielégítése. A munka törvénykönyve szerint végkielégítés csak 3 év munkaviszony után adható.(1 hónap, 5 év után 2 hónap). Ő meg asszem 2 évet húzott le 20 milláért! Ez csak úgy lehetséges, ha már a munkaszerződésben kikötötték. Előre tudta, bár mit csinál, minimum 20 millával gazdagabb lesz. Így én se nagyon törném magam..

  8. miska72 szerint:

    atlétaabácsi a fórumtársak nevében is köszönöm, a frappáns, és korrekt hozzászólásod. 🙂

  9. Nagyapó szerint:

    Csodálatosak atlétaa beírásai. Igazi szocialista szövegelés, mintha Nyakó, Török, vagy Mesterházy et-ak. írták volna. Nincs értelme, aritmusos, avagy teljes hazugság.
    Hajrá atlétaa!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  10. Szila szerint:

    Kedves Papasa!
    Az nem Botond volt, hanem egy Antal Attila nevű szélhámos, gazember. Kicsit lemaradtál, bár nem csodálom, mert a dolgok gyorsan változnak. Valahogy mindenki nagyot akar húzni és a jelenlegi jog- és értékrend nélküli világban ezt meg is teheti. A fent említett A. A. tevékenysége alapján már régen egy koszos cella falait kellene bámulnia jónéhány évtizeden át, nemhogy még végkielégítés!!! Gyakorlatilag egy év alatt tette tönkre a BKV-t.
    Aba Botond, akire gondoltál több évtizedes munkája után azért kellett távoznia, mert a főpolgármesternek, akinek éppen kampányolhatnékja támadt nemet mondott szakmai indokok alapján. Az meg erre eltávolította, ország-világ előtt megalázta és a töredékét sem kapta végkielégítésben, mint A. A. Meg is lett a következménye, az emlékezetes Combino-botrányokkal. Azt is másként tudjátok, mint, ahogyan valójában történt. Aba Botond távozása óta a BKV csak hanyatlik.

  11. én szerint:

    Mert Aba alatt szárnyalt igaz?

  12. Szila szerint:

    Kedves én!
    Nem mondtam, hogy szárnyalt, de voltak irányelvek és érthető koncepció. Abának sem volt szabad keze, persze, hogy nem szárnyalhatott. Mára meg csak a káosz jellemzi ezt a céget, mint az ország minden szegletét.

  13. én szerint:

    Kedves Szila!
    Köszi, hogy válaszoltál. Mindenben igazad van és egyet is értek Veled. Kivéve, hogy Abát nem tartom olyan kis ügyesnek.

Itt lehet hozzászólni !