Néptánc gálával zárták a tanévet

Csepel.hu

 

DSC_1686

„A magyar néptánc kincs és közösségformáló erővel hat a gyermekekre” – fogalmazott a Királyerdei Művelődési Házban rendezett Néptánc gálájukon Körömi Gábor, a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese.

 Az intézmény életében több éve hagyomány, hogy az iskolai tanéveket művészeti évzárókkal fejezik be. Ennek keretében tartották május 30-án a gálát, melynek műsorába bekapcsolódott a Kádár Katalin Tagóvoda, a Csepp-Csepel és Kis-Csepel néptáncegyüttes. A táncosokat a Gázsa zenekar kísérte.

Nagy sikerrel nyitották meg a Kati ovisok a programot, a kicsik ebben az évben kezdték a néptánc tanulását. Őket követték az AMI előképzősök sárközi ugróssal. A csoport már a Csepeli Művészeti Szemlén bemutatott produkciójáért is elismerést kapott.

A Kis-Csepel és a Csepp-Csepel néptáncegyüttes tagjai kartali, kőrispataki és hegyközi táncokat jártak. A művészeti iskola alapfokú táncosai bodrogközi és szatmári táncokkal léptek színpadra, a továbbképzősök kazári és szilágysági táncokat adtak elő. Nagy Irén csoportja a Sárközből hozott ugrós játékkal szerepelt a gálán.

Az intézmény 2015/2016-os tanévének művészeti évzárós következő programja május 31-én, 17 órakor kezdődik a Radnóti Miklós Művelődési Házban, ahol Társastánc gálára várják az érdeklődőket. A belépés ingyenes.

AZS

Fotó: Gubis Mariann

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !