Horváth Gyula és Szenteczky János verseng az MSZP polgármester-jelöltségéért

Csepel.info, Csepelen.hu

Horváth Gyula alpolgármester és Szenteczky János, a Csevak Zrt. vezérigazgatója verseng az MSZP csepeli polgármester-jelöltségéért, miután Tóth Mihály jelenlegi polgármester már nem kíván indulni a választásokon – közölte a Csepelen.hu.

Az MSZP helyi szervezetének honlapja szerint az országgyűlési képviselő-jelöltségre Avarkeszi Dezsőn és Podolák Györgyön kívül nem volt jelentkező – így feltehetően ismét őket jelöli majd a tagság. Az alábbiakban a Csepelen.hu beszámolóját olvashatják.

Tóth Mihály, Csepel szocialista polgármestere, az MSZP Csepeli Szervezetének elnöke korábban már jelezte, hogy az 1994-es, az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os választási győzelem és 16 évnyi városirányítás után újabb négy évre nem vállalja a polgármester-jelöltséget.

Az MSZP Csepeli Szervezetének döntése szerint nyílt versenyben dől el, hogy ki lesz a csepeli szocialisták új polgármester-jelöltje a jövő évi önkormányzati választáson. A versengésben az alapszervezet tagjai közül bárki részt vehetett, ha előzetesen jelezte indulási szándékát az alapszervezet elnökségének.

A megadott határidőig a pártszervezet elnökségénél ketten jelezték, hogy versenybe szállnak a csepeli polgármester-jelöltségért. A két induló: Horváth Gyula Csepel jelenlegi alpolgármestere és Szenteczky János, a Csevak Zrt vezérigazgatója.

A csepeli szocialisták március 25-i taggyűlésén a megadott időkorlátok között, az elfogadott szabályok szerint először Szenteczky János, majd pedig Horváth Gyula ismertette a városirányításra vonatkozó terveit, elképzeléseit. Az alapszervezet tagsága az elhangzottak – és természetesen a jelentkezőkre vonatkozó eddigi ismeretei, tapasztalatai ‑ alapján alakítja ki véleményét arról, hogy a jelölés folyamatában kit támogat.

A végső szót ‑ a szervezeti szabályzatnak megfelelően ‑ a tagság mondja majd ki a soron következő taggyűlésen, ahol a jelölést előkészítő bizottság tájékoztatása és a helyszíni vitát követően titkos szavazással döntik el, hogy ki lesz Csepel szocialista polgármester-jelöltje a 2010-es önkormányzati választáson.

A csepeli szocialisták körében a két országgyűlési képviselő-jelöltségért hasonló szabályokkal lehetett versengeni mint a polgármester-jelöltségért. A 30-as körzetben Podolák György, a 31-es körzetben dr. Avarkeszi Dezső, Csepel eddigi két szocialista országgyűlési képviselője jelezte indulási szándékát. (Rajtuk kívül más jelentkező nem volt.) A végső szót az ő esetükben is a soron következő alapszervezeti taggyűlés részvevői mondják ki. Titkos szavazással döntik el, hogy ki lesz Csepel két szocialista országgyűlési képviselő-jelöltje.

Forrás: Csepelen.hu

Horváth Gyula a kivonulásáról

Mansfeld Péter tisztelete címmel, kissé megkésve reagált Horváth Gyula alpolgármester arra, hogy miért szavazott nemmel és futott ki pánikszerűen az ülésteremből akkor, amikor a csepeli képviselők egy perces néma felállással emlékeztek meg a 18 éves korában kivégzett fiatalemberről. Az alpolgármester beszámolója az alábbiakban, a Csepel.info beszámolója pedig itt olvasható.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen Németh Szilárd a Fidesz frakcióvezetője arra kérte a jelenlévőket, hogy Mansfeld Péter kivégzésének közelgő 50. évfordulója alkalmából (március 21.) egyperces néma felállással adózzunk az elhunyt emlékének. A kérés váratlanul ért és láttam a tanácstalanságot képviselő-társaim arcán is. Azután a polgármester példáját követve mindannyian felálltak. Nekem pedig felidéződött egy kép az emlékezetemben.

Még kezdő képviselő voltam a fővárosban (jó tíz éve lehetett), amikor egy bizottsági ülés valamelyik témája utcaelnevezés volt. Az utcát, a kezdeményezők Mansfeld Péterről kívánták elnevezni, az egykori lakóhelye közelében a XII. kerületben. Az indítványozók nem voltak jelen a napirend tárgyalásánál, de megjelent egy öreg néni és arra kért bennünket, hogy ezt az utcanév változtatást ne szavazzuk meg, ugyanis „ők, ott élő idős emberek tiltakoznak, mert emlékeznek, és annak idején nagyon féltek” Mansfeld és csapata tevékenységétől. Ezek a régi képek kerültek hirtelen elő emlékezetemben és úgy döntöttem, hogy kimegyek a képviselő-testületi ülésről és nem veszek részt a tiszteletadásban.

Az ominózus fővárosi bizottsági ülés óta sok írást elolvastam az ügyről, köztük bírósági jegyzőkönyv részleteket is. Érdekelt, mi az, amiért mítoszt csináltak Mansfeld Péter emlékéből. A tények elemzése során megdönthetetlen bizonyítékot nem találtam, csak egyesek politikai túlreagálását láttam. Mansfeld Péter 1941. március 10-én született és 1959. március 21-én végezték ki. Az 1956-os forradalom alatt a Széna téren Szabó János (Szabó bácsi) csapatának végzett futár és összegkötő szolgálatot. 15 és fél évesen tudatos forradalmár korából adódóan és a vádirat szerint sem lehetett. 1957. október 4-én több társával együtt elfogták, majd a rendőrségről megszökött és újabb tolvajlásokat követett el újabb elfogásáig. Ezekért a köztörvényes ügyeiért ítélték 1958. január 29-én 1 éves börtönbüntetésre, amelyet három évre felfüggesztettek. Ezt követően vetődött fel Mansfeld Péterben az elkövetkező új forradalomra való felkészülés. Ennek az elhatározásnak az anyagi feltételeit is erőszakos módszerekkel (lopásokkal, autólopásokkal, rendőr elrablásával, lefegyverzésével, rabló „betyár” bandaszervezéssel stb.) kívánta elérni. Kalandfilmbe illő üldözés és szökéssorozat után kapta a halálos ítéletet.

Tehát Mansfeld Péter tragédiája kettős jellegű. Egyrészt egy jogi nonszensz következtében 17 évesen elkövetett bűneiért 18 éves korában kivégezték. Ez elítélendő méltánytalanság, sajnos nem egyedülálló bűn a világtörténelemben. Másrészt egyesek úgy vélik, hogy Mansfeld Péterben találták meg azt a személyt, akinek halálát és ezzel párhuzamosan életét is példaként lehet állítani Magyarországnak és ifjúságának. Az én értékítéletem ez ellen háborog. Úgy gondolom, hogy történelem-hamisítást és az ifjúság félrevezetését teszi mindenki, aki tájékozatlanságból, vagy előre megfontolt szándékkal, hamis mítoszokat alkot, fél igazságokat mond, vagy azok fennmaradását akár hallgatólag is támogatja.

Húsz évvel a rendszerváltás után és 53 évvel a forradalom elmúltával már itt az idő, hogy nyíltan beszéljünk. Itt az idő, hogy azok is elmondhassák véleményüket, akik másként gondolják. Mindenkinek egyénileg kell vállalnia a felelősséget cselekedeteiért. Én pedig divatból, megszokásból, félelemből még felkérésre sem fogok akkor tisztelegni, ha valakik ezt várják tőlem. Akkor viszont szívből tudok együtt érezni és fejet hajtani, ha a nálunk kialakult normák és a magam értékítélete ezt megköveteli.

Budapest, 2009. március 30.

Horváth Gyula

38 hozzászólás “Horváth Gyula és Szenteczky János verseng az MSZP polgármester-jelöltségéért” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Banikónak adott mai válaszom első része:
    http://csepel.info/?p=4643#comment-18681

  2. atlétaa szerint:

    Hajrá SZENTECZKY—HajráCSEPEL…….

  3. Öreg halász szerint:

    Avarkeszinek meg Podoláknak mi lesz a jelszavuk, “Még négy évig semmit Csepelért?” Vagy: “Szavazz rám, hogy még négy évig ne is lássatok!”

    Horváth Gyula akkor is kivonul, amikor Nagy Imrére emlékeznek? Nagy ugyanis sokáig sztálinista volt, a padlássöprések egyik kivitelezője, és sok történész szerint többek között az NKVD besúgójaként is tevékenykedett. Biztos voltak pár százezren, akik féltek tőle, a kedvükért kirohanna?

    Azért emlékezik rá a jobb és baloldal is tisztelettel, mert mindezen felül tudott emelkedni 1956-ban, és hősként, hazafiként viselkedett, megpróbálta demokratikus irányba terelni a sztálinista országot.

    Mansfeld Pétert azért végezték ki, mert forradalmár volt, és mert rajta keresztül mutatták meg, hogy bárkit hajlandóak meggyilkolni a hatalomért. Mellesleg ugyanazok, akiknek a családjai, utódjai ma is markukban tartják a hatalmat.

    Szenteczky meg mit fog ígérni, MSZP-párttag-foglalkoztatóvá tesz minden intézményt?

  4. spam szerint:

    Szenteczky alkalmatlan polgármesternek.
    Az MSZP alkalmatlan Csepel vezetésére.
    Horváth Gyula szintén.

    Más lehetőség nincs?

    Öreg halász, addigra már szerintem minden MSZP-s a Csevakban fog dolgozni. Szenteczky bázisát így is azt mondják, hogy a csevakos mszp tagok alkotják.

    Tényleg, van olyan dolgozója a csevaknak, aki még nem tagja az mszp-nek? Vagy a mechanizmus úgy történik, hogy előbb kell belépni a pártba, utána lehet munkát vállalni?

  5. hugi szerint:

    Ez a választék? Mindannyiunk érdekében javaslom, hogy oszlassák fel a csepeli sejtet, és kezdjék elölrõl!

  6. Jeniszej szerint:

    Hajrá SZENTECZKY

  7. csepeliiszap szerint:

    Borka-Szász fel sem merült? Valószínű, hogy ő kapná az alpolgármesteri posztot – ami, mint tudjuk, jó zsíros hely… Orosz is megy, neki is elég volt, mint a Tóth Mihálynak.

  8. Bubus szerint:

    Borka? Szerintem ő fogja vezetni a Csevakot. Vagy a közbeszerzésekről fog pártatlanul dönteni 😉

  9. Nándi szerint:

    Szerintem Borka Csapajev Szász Tamás elvtárs lenne a legmegfelelőbb. Ő úgy is jókor van jó helyen általában, mint tudni lehet. Polgármesteri kampányában pedig osztogathatna ingyen Red Bull-t az utca emberének.

    A “Red Bull-ozás” neki úgy is nagyon fekszik 😉

  10. Nándi szerint:

    Ja, még valami. Egyik fórumos barátunk elég rég jelentkezett. Emlékezzünk most rá közösen! Valami ilyesmit látnánk itt szerintem:

    “Szilveszter
    2009. március 31. 11:57-kor

    Hajrá Szenteczky Úr! Hajrá főnök! Én magának szurkolok!”

  11. Bubus szerint:

    Álítólag az MSZP taggyűlésen többen szóvá tették, hogy a Fidesz addig hülyítette az embereket, hogy 17 év után már nem fogják elhinni, hogy megépül a gerincút, meg lesz majd uszoda.

    Állítólag ezért most mindenből kettőt is ígérnek. Két gerincutat meg két uszodát, a posta elé meg a Podolák vállalta, hogy építtet még egy szökőkutat. Az az indok, hogy ha mindenből kettőt ígérnek, a szocialista gondolkozás szerint “a kettőből egy biztos lesz”, azaz az emberek ismét hisznek majd nekik.

    Azt is rebesgetik, hogy száz méter biztosan meg fog épülni a gerincútból, “kellő időpontban”.

    Persze csak vicceltem 😉

  12. Bubus szerint:

    Kedélyesen pislákol a nagy vörös csillag a Kreml tetején, de alant a mélyben az elvtársak még dolgoznak. Két elvtársi munkában megőszült kommunista görnyed a nehéz munkában. Néha-néha megtörlik magas, izzadt homlokukat, és elhangzik egy-egy szó is, csak úgy röviden és halkan, ahogy a kohász elvtársak is fél szavakból megértik egymást a kupoló nyílásánál.

    – Russzkajka elvtárs!
    – Igenis Szlovenszka elvtárs!
    – Mi a helyzet az utódlással, az én utódlásommal?
    – Ott van Szentecska elvtárs a Cseka élén, és mi úgy gondoljuk…
    – Na de a többiek, ők hogy gondolják?
    – Hrvatszkij elvtársra is gondolnak néhányan, főleg ő.
    – Ez nagyon nincs jól Russzkaja elvtárs, nagyon nincs. Nekünk mindig meg kell mutatnunk, hogy egységesek vagyunk. Hogy lehet az, hogy kettő jelölt van a tanácselnök elvtárs, az én helyemre, és az a kettő nem ugyanaz az egy elvtárs?
    – Őt nem tudtuk lebeszélni Szlovenszka elvtárs. Pedig a Csekába már mindenkit felvettünk, hogy Szentecska elvtárs kezei alatt legyenek. Aki tud még járni vagy beszélni a pártban, annak már mindnek van egy politikai tiszti vagy agitprop állása a Csekában.
    – Akkor nem lesz, aki rá szavazzon. Még úgy sem, ha nem veszik észre a plafonon a lyukakat. Ugye jól gondolom Russzkaja elvtárs?
    – Így van. Csak tovább a lenini úton, ahogy Szlovenszka elvtárs is mondta annyiszor. Csak tovább!

  13. totó szerint:

    ez egészben annyi pozitívum van, hogy az a gazember nem vezeti tovább Csepelt 2010-től. Számomra Szenteczky és Horváth is elfogadhatatlan, egyik sem szolgálná Csepel fejlődését.

  14. csepeliiszap szerint:

    Mostantól figyelni igazán – mi fog még eltűnni???

  15. sasmadár szerint:

    LB-nek

    “A Mansfeld-vita [szerkesztés]

    2003-ban és 2004-ben máig hullámokat vető vitát váltott ki Eörsi László egy tanulmánya (Mítoszok helyett-1956), amelyet sokan Mansfeld Péter újbóli megbélyegzésének éreztek. Maga Eörsi 2004. május 11-én a http://www.nol.hu portálon cáfolta, hogy azt állította volna, Mansfeldet lopásokért és más bűncselekményekért ítélték volna el: Én ezt írtam: „Meggyőződésem, hogy a kíméletlenség magyarázata nem a vádpontokban rejlik. Azt nem tudták elviselni a bíráskodók, hogy Mansfeld még a teljes reménytelenségében is szembe mert velük szállni. Ezért tűnhetett javíthatatlan, átnevelhetetlen ellenforradalmárnak a szemükben.”

    Továbbra is vitatott Eörsi azon állítása, amely szerint Mansfeld Pétert nem lehetett tudatos forradalmárnak nevezni.”

  16. infósferi szerint:

    Azok a bizonyos képviselő választások még nagyon messze vannak. Főleg amiatt, hogy mozgalmas tavasz következik.
    Az meg legyen a helyi baloldal magánügye, ki verseng a jelölésért.
    Az igazi változást egy harmadik személy megválasztása jelentheti, a mai ellenzék képviseletében.
    A vagyonkezelő leendő vezetőjét meg a nyertes párt nevezi majd ki.

  17. miska72 szerint:

    Egyik kutya másik eb. 🙂
    Kutából nem lesz polgármester!
    Akarom mondani szalonna. 😉
    Gazemberek vezetik az országot!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!

  18. szkipper szerint:

    szerintem kérdezzük meg a helyi Fideszt ki lesz Csepelen a polgármester és az országgyűlési képviselők

  19. LB szerint:

    Szkipper!

    Azt nem a helyi Fidesz fogja eldönteni, hál’ istennek!

  20. miska72 szerint:

    Hanem a helyi MSZP? 🙂 🙂 röhögnöm kell.
    Akkor itt tényleg önkormányzati MAFFIA van. 😉
    Majd a válsztópolgárok DÖNTENEK!
    Remélem HELYESEN!

  21. totó szerint:

    azért választópolgárként engedjétek meg, hogy beleszóljunk! Bár tudom, a komcsik meg a demokrácia két külön dolog.

  22. LB szerint:

    Totóval értek egyet! Mind a Fidesz, mind az MSZP csak javasolhat, de dönteni mi, csepeli választópolgárok fogunk!

  23. asdf szerint:

    szerencsére Misiék az országos választásokat nem tudják megakadályozni. az előbb-utóbb útóléri majd őket.

  24. obama szerint:

    Nem kell aggódni, mert ha a tendenciát figyeljük az önkormányzati választásokig még sokakat becsukhatnak!

  25. atlétaa szerint:

    CSEpelért VAgyunK.Hajrá SZENTECZKY–Hajrá CSEPEL……

  26. dinamo szerint:

    CSEpelért VAgyunk. Hajrá SZENTECZKY-Hajrá CSEPEL……

    De jól hangzik! Kár, hogy ebből a csepeliként nem érzek semmit.

  27. miska72 szerint:

    atléta, inkább fuss egy kört. 🙂
    Gazemberek vezetik az országot!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos! 😉

  28. Ede szerint:

    Szenteczkyről Csepelen sok embernek személyes véleménye van, mely magáért beszél, ld. Csevak-ügyek, önkormányzati vagyon “kezelése”.

    H. Gyula éppen most ásta meg a gödröt magának: élő egyenes adásban “magyarázta el”, miért vonult ki a szavazásról. Köztörvényes bűnözőnek, garázdálkodónak nevezte Mansfeld Pétert. (telefonos fórum, CseppTV, ápr. 1. )

    Már többször képzelte magát történésznek, amikor nagyívű beszédeket tartott rendezvényeken, és a történelem nagy alakjait méltatta szónoki magaslatokban. Akkor és ott is hallotta aki szakavatott, hogy jobban tenné, ha hallgatna. Ma pláne jól tette volna, ha inkább otthon marad. Komcsiéknál persze az nem igaz, ami világos, röghöz kötötték agysejtjeiket a párthűséghez.
    Primitív agy! Ha már amatőr történészt játszik, legalább tanulmányozta volna a koncepciós perek sajátosságait, a peranyagokban felsorolt tanúvallomások, “bizonyítékok” valóságtartalmát.
    Ments meg Uram bennünket a félművelt emberektől, mert károkozásuk felér egy szellemi katasztrófával!
    Horváth Gyula legfeljebb tanácselnök lehetne a hatvanas években!!!!

  29. atlétaa szerint:

    SZENTECZKY JÁNOS alkalmas, csak ő akar a CSEPELI lakósokért tenni………Hajrá János—-Hajrá CSEPEL……..

  30. Laja szerint:

    Jól van atlétaa, pihenjél már. Megértettük, Szenteczky számodra az isten. Akkor szúrkolj, hogy ő legyen az MSZP polgármesterjelöltje.

    De a JÓ ISTEN mentse meg ezt a kerületet attól, hogy ő legyen a polgármester. Elrettentő példának ott van a csevakos tevékenysége.

  31. balszélső szerint:

    A legújabb reform után a felsorolt uraknak elmegy a kedvük baloldalit játszani!
    Más dologgal lesznek elfoglalva.

  32. totó szerint:

    erre a két emberre még egy doboz gyufát sem bíznék rá, nem hogy Csepel vezetését. Bár a csapat annyira belterjes, hogy senkit sem tudnék közülük Csepel élére elképzelni.

  33. miska72 szerint:

    atléta, te szadeszos vagy?
    Szentecky János is egy f.sz!
    Nem kicsit! NAGYON! 😉

  34. szkipper szerint:

    Hát igen ! lehet válogatni szahar , szaharabb , legszaharabb közt!

  35. MirrrenDörmögiMicó szerint:

    Atléta!
    Lehetne valami rejtett szivproblémád.

  36. […] lapunk MSZP-s forrása elmondta: a közelmúltban éles küzdelem folyt az MSZP 2010-es polgármester-jelöltségért Horváth Gyula alpolgármester és Szenteczky János Csevak-vezér között. A jelöltséget akkor […]

  37. […] van. Az egyik, hogy Horváth nem fogadta el Szenteczky polgármester-jelöltségét, és rivalizálni próbált vele. A másik, hogy 2009. április 19-én, amikor egy bécsi luxushotelben ellopták tőle a […]

Itt lehet hozzászólni !