Jobb lesz csepeli fiatalnak lenni – ülésezett a képviselő-testület

Csepel.hu

testületi0924

A csepeli önkormányzat szeptember 24-ei képviselő-testületi ülésén a városatyák jelentős sportberuházásokról döntöttek, és támogatták, hogy a kormány céljaival egyezően szélessávú fejlesztések valósuljanak meg Királyerdőben.

Az ülésen napirend előtt emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Dékány Ágostonról és Deák Balázsról. Ezt követően köszöntötték Mayerné Halma Évát, aki Trefort Ágoston Díjban részesült augusztusban.

Idén is lesz műjégpálya, műfüves pályák épülnek

Az önkormányzat célja továbbra is az, hogy a csepeli fiatalok minél szélesebb kínálatot találjanak a kerületben a sportolásra. A testület egyhangúan fogadta el a polgármester javaslatát arról, hogy a kerület nyújtson be pályázatot három új műfüves futballpálya építésére. Ez a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának keretében valósulhat meg. Az új focipályák lehetséges helyszínei: a Katona József Általános Iskola udvara, a Nagy Imre ÁMK és a Lajtha László Általános Iskola udvara.

Az előző évekhez hasonlóan idén télen is lesz műjégpálya a Szent Imre téren – várhatóan a Szent Imre tér hévhez közel eső sarkán. A tervek szerint november 30-február 14. közti időszakban nyitva tartó jégpályát hétköznap délelőttönként kizárólag a kerületi iskolások használhatnák – testnevelés órákon, szervezett keret között. Hétköznap délután és este, valamint hétvégi napokon kedvező jegyárakkal a nagyközönség veheti birtokba a pályát.

Gördeszka-pálya, szabadidős fejlesztések a Kis-Duna parton

Királymajorban a Daru-domb környékén 2010 óta több aktív szabadidős beruházás – BMX pálya, szabadtéri fitneszpark – valósult meg. A fiatalok kérésére és Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére az önkormányzat most egy gördeszka-pálya építéséről is döntött. Ez jól illik majd ebbe a környezetbe – és a már megépült sportfejlesztések mellé.

A polgármester javaslatára a képviselő-testület emellett határozatban fejezte ki azon szándékát, hogy az RSD melletti területen csak olyan fejlesztések valósulhassanak meg, amelyek a lakosság pihenését, sport-és szabadidő tevékenységét szolgálják.

Kárpát Kupa kis csepeli focisták részvételével

Immár VI. alkalommal rendezik meg az Extractum Pharma Kárpát Kupa Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó Tornát, amelynek Csepel lesz a következő házigazdája. A nívós eseményre 2015. december 5-6-án kerül sor, és öt határon túli település csapata is megméretteti magát. Sepsiszentgyörgy (Erdély), Karácsfalva (Kárpátalja), Tóthfalu (Vajdaság), Dunaszerdahely (Felvidék), Székelyudvarhely (Erdély) csapatai mellett a hazai Karcag, Kiskunhalas és a házigazda Csepel Utánpótlás Sportegyesület alkotja majd a mezőnyt.

A képviselő-testület most arról döntött, hogy a kerület támogassa a rendezvényt, a fiatal labdarúgóknak lehetőséget adva a szereplésre. Ennek keretében biztosítják a csapatok kulturált elszállásolását és vendéglátását, a labdarúgó torna színvonalas lebonyolítását.

Több mint 600 családon segített a csepeli adósmentő program

2015 szeptemberéig 603 család részesült támogatásban – hála a csepeli adósmentő csomagnak. A testület most úgy döntött, 2016. december 31-ig meghosszabbítja a programot, így újabb 300 család anyagi terhei és adósságai csökkenhetnek. A cél, hogy minél több rászoruló család kapjon segítséget anélkül, hogy a szolgáltatást korlátozza a szolgáltató.

A képviselő-testület arról is döntött, hogy a Jedlik Oktatási Stúdió részére biztosítják az ingyenes tanterem használatot 2015. január 15-ig a középiskolai felvételi előkészítő tanfolyamok megtartására. A Jedlik Oktatási Stúdió cserében vállalta, a rászoruló résztvevők számára csökkenti a tanfolyam költségeit. 1 millió forintos támogatást szavazott meg a képviselő-testület az Eurora Kulturális Alapítványnak a gyárat alapító Weiss Manfréd életének filmes feldolgozására.

Szélessávú hálózatfejlesztés Királyerdőben

Csepel önkormányzata a kormány programjával összhangban együttműködési megállapodást köt a Magyar Telekommal Királyerdő szélessávú hálózatfejlesztése érdekében. A cég cserébe a lakossági célú fejlesztések mellett önkormányzati fejlesztésekben is partner lesz a közeljövőben.

Az önkormányzati ülés végén arról is döntöttek a városatyák, hogy Csepel Örökség Díjban részesül a Nagycsaládosok Országos Egyesületének csepeli csoportja. Ők október 23-án vehetik át a kitüntető címet Borbély Lénárd polgármestertől.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !