Emlékszik még valaki? – Videó a Csepel Művek üdülőjéről Boglárlellén

Csepel.info

Csepel Művek Vasműva Üdülője

A kisfilm egy kockája egy rég elmosódott emlékből

A “Csepel Művek Vasműve Üdülője” most a Youtube-on bukkant fel. A felvétel a felirat szerint 1982-ben készült.

A fénykorában harmincezer embernek munkát és széles körű szociális-kulturális szolgáltatásokat nyújtó Csepel Művek a rendszerváltás forgatagában a vadprivatizáció legrosszabb példái közé került. A javarészt volt MSZMP-MSZP-s pártvezetők, káderek által lenyúlt üzemeket tovább aprították, árusították majd hosszabb-rövidebb agónia után bezárták. A Siemens által privatizált Transzformátorgyáron és az erőművön kívül alig akad olyan példa, amely ennek szöges ellentéte lenne.

Az újraiparosítás legnagyobb akadálya is a rendszerváltás rossz döntéseiben kereshető, hiszen mára több mint hétszáz tulajdonosa van az egykor oly nagy hírű gyártelepnek. A Csepel Művek kulturális intézményei közül viszont most úgy tűnik, hogy a Csepeli Munkásotthont sikerül megmentenie, és az MSZP-s pártirányításból ismét csepeli közösségi tulajdonba vonnia az önkormányzatnak. Azt azonban nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa a boglárlellei üdülőnek. Aki tudja, vagy vannak innen szép emlékei, írja meg a fórumban!

Csepel.info

 A Csepel.info retro-cikkeit sok régi és jelenkori fotóval, videókkal itt nézhetik meg

4 hozzászólás “Emlékszik még valaki? – Videó a Csepel Művek üdülőjéről Boglárlellén” bejegyzésre

  1. Orsós Rodrigó szerint:

    A Csepeli Munkásotthont sikerült kimutyizni ès más egyèbre is fáj a foguk a korrupt fideszes slepnek. Ezt kiegèszìtèskèpp a cikkhez.

  2. Tarjányi László szerint:

    A kommunistáknak jól a fejébe verték, ” a magántulajdon lopás!” Ezzel a tudománnyal rögtön tudtak mit kezdeni a “módszerváltás” után!

  3. felix szerint:

    A fidesz meg bebizonyította.

  4. Tarjányi László szerint:

    Ők is a KISZ seggéből bújtak elő, mint Gyurcsány!

Itt lehet hozzászólni !