Jobbikos vezető az egyik elfogott pénzhamisító

Napi Gazdaság

Jobbikos vezető az egyik elfogott pénzhamisító

A Jobbik helyi elnöke az a férfi, akit egy társával együtt pénzhamisítás miatt vett őrizetbe a rendőrség – tudta meg a Napi Gazdaság. A nyomozás során kiderült, több mint százmillió forint értékű dollárt akart egy bűnbanda Ukrajnában piacra dobni, a megbízó személye azonban még  ismeretlen.

Az egykori nyomdatulajdonos Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi alapszervezetének elnökét és társát gyanúsítja a rendőrség több mint 123 millió forint értékű hamis dollár előállításával – értesült a Napi Gazdaság. Nem ő az első jobbikos, aki “törvénytisztelő polgárként” tör az ország ellen. Nem sokkal korábban  az Új Magyar Gárda korábbi kapitányát, Kiss Róbertet és társát kapta el a Terrorelhárítási Központ Röszkénél embercsempészet közben. Az alábbiakban a Napi Gazdaság cikkét olvashatják.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vasárnapi közleménye szerint a két őrizetbe vett férfival szemben pénzhamisítás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsítottak eddig ismeretlen társaik megbízásából az év elején állapodtak meg abban, hogy húszas címletű hamis dollárokat állítanak elő, amelyeket közvetítőn keresztül Ukrajnában hoztak volna forgalomba. A hamis bankjegyek legyártását Szász tettestársa, az edelényi M. István vállalta, aki Miskolcon egy nyomdaipari céget működtetett.

Informátorunk tájékoztatása szerint a pénzhamisítást a nyomda egyik alkalmazottjának jelzése alapján tudták a nyomozók leleplezni.

Az NNI munkatársai pénteken fogták el a két férfit, és az M. István érdekeltségében álló nyomdában tartott házkutatás során 1826 darab B/3 méretű papírívet foglaltak le, amelyek húszas címletű amerikai dollárok lenyomatait tartalmazták. A hatóság megtalálta és lefoglalta azokat a nyomólemezeket, nyomdagépeket is, amelyekkel a hamisítványokat előállították. Amennyiben a hamis bankjegyek forgalomba kerültek volna, úgy azok összértéke meghaladta volna 123 millió forintot.
A Szász Istvánnál tartott házkutatás alkalmával számos, pénzhamisítással összefüggésbe hozható tárgyat találtak a nyomozók. Lefoglaltak több mint 1000 ív B/3 méretű lapot, amelyek hamis kétszázas címletű ukrán hrivnya bankjegy lenyomatait tartalmazták, így feltehetően ezen bankjegyek hamisítását is tervezték a gyanúsítottak.

Rendőrségi forrásokból megtudtuk azt is, a nyomozók szinte kész állapotban foglalták le a hamis dollárokat, amelyekről csak a sorszámok, valamint az Egyesült Államok bankjegyein található, sast ábrázoló egyedi azonosítójel hiányzott. Az elsődleges szakértői vélemények szerint a hamis pénzt a jobbikos politikus és társa olyan minőségben állította elő, hogy az alkalmas lett volna az azt elfogadók megtévesztésére, így Ukrajnában nagy valószínűséggel problémamentesen használhatták volna fizetőeszközként.

A Jobbik politikusa és bűntársa az elszámoltatáskor beismerő vallomást tett, amelyben azt is elismerték hogy a kész hamisítványokat Ukrajnában kívánták forgalomba hozni. Az NNI mindkét terhelt esetében az előzetes letartóztatás elrendelését indítványozta az illetékes ügyészségnek.

A nyomdamérnök végzettségű Szász István a tavalyi önkormányzati választás előtt – jobbikos nyékládházi képviselőjelöltjeként – a Törvénytisztelő többség választása címmel közzétett kampányfelhívásában magáról mindössze annyit mondott, hogy a megye legnagyobb nyomdájának tulajdonosa volt, de az internet elsöpörte a nyomdaipart.

Szász választási programja sem volt túl bonyolult. Egyszerűen fontosnak tartotta, hogy a lakosságot képviselő testületben rátermett, friss gondolkodású, a városért tenni akaró és tudó emberek üljenek, ne pedig megfáradt, begyöpösödött pártkatonák.

Hitt abban, hogy Nyékládháza többre hivatott. A várost rengeteg ötlettel, kevés anyagi ráfordítással szerette volna barátságossá tenni, hogy – mint mondta –, 12 hónapig lehessen üdülni. Innovatív ötleteiről akkor nem árult el részleteket.

A Jobbik helyi honlapja jelenleg már elérhetetlen.

9 hozzászólás “Jobbikos vezető az egyik elfogott pénzhamisító” bejegyzésre

  1. Lovas szerint:

    Ennyit a Jobbikról. A törvény tisztelői.

  2. Tarjányi László szerint:

    Melyik fideszes politikus akarta a hamis dollárbankjegyeket a Keletinél a pénzváltóban átváltani? Veress Áron, a Fidesz ifjúsági szervezetének a vezetője? Ennyit a Fideszről. A törvény tisztelői.

  3. Tarjányi László szerint:

    http://alfahir.hu/ex_jobbikos_a_nyekladhazai_veress_aron

    A Napi Gazdaság internetes oldala vasárnap délután azt közölte, hogy az egykori nyomdatulajdonos Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi alapszervezetének elnökét és társát gyanúsítja a rendőrség a hamis dollárok előállításával.

    A lap értesülésére reagálva Dobos Zoltán, a Jobbik sajtófőnök-helyettese közleményben tudatta: Sz. Istvánt, a nyékládházi alapszervezet korábbi elnökét elfogadhatatlan életvitele és megnyilvánulásai miatt a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöksége etikai eljárás alá vonta.

    Sz. István az eljárást nem várta meg, hanem 2014 végén kilépett a Jobbikból. Ezután a nyékládházi alapszervezetet a Jobbik országos elnöksége feloszlatta – olvasható a közleményben.

    Lapunk is megkereste az ügyben a Jobbik sajtóosztályát, ahol arról tájékoztattak minket, hogy Sz. István valóban tagja volt a pártnak, azonban 2014-óta már nem az. Ugyanakkor kiemelték azt is, hogy a Jobbik, ahogy eddig sem tette, ezután sem fogja elhallgatni a tényeket, ellenpéldaként a fideszes Veress Áront hozta fel a nemzeti ellenzék sajtóosztálya.

    Emlékezetes, Veress Áron a Fidesz IT elnöke hamis eurókkal seftelt a Keleti pályaudvarnál. A botrány kipattanása után a fideszes kommunikáció minden volt, csak nem tényszerű; nevetséges módon próbálták eltüntetni Veress Áron pártbeli működésének bizonyítékait. Nyilván, ez az internet korában igen mulatságos, szórakoztató folyamat volt.

  4. nagyapó szerint:

    Lassan kiderül, hogy honnan finanszírozzák a Jobbikot. Pénzhamisítás, embercsempészet, Kovács kapcsolatai, jól jövedelmezhetnek.
    Csodálom viszont a Jobbik “belső elhárítását”, hogy fél évvel a történés előtt már intézkednek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Pákozdi József szerint:

    nagyapó! Erre is kérek egy frappáns magyarázatot!

    Kiss Szilárd újra állami mobilkészüléken beszélheti meg üzleti ügyeit Fazekas Sándorral
    2015-08-03 12:51

    Miközben a fideszes oligarchakormány továbbsarcolja a magyar családokat, a pénzükből ingyen mobiltelefont ajándékoz az elítélteknek. Az önmagában is vérlázító hírt még sikerült azzal fokozni, hogy a jelentősnek mondható beszerzésre a legnagyobb titokban, közel 42 milliárd forint értékben állapodtak meg a legnagyobb magyarországi hírközlési multinacionális vállalattal, amelynek tulajdonában álló hírportáltól korábban sajtóhírek szerint kormányzati nyomásra távolították el a szerkesztőség több tagját. Nem kizárt, hogy csúcskategóriás okostelefonokat is fog az állam vásárolni, mivel ebből az elképesztő összegből elítéltenként több mint 200 ezer forint jut a készülékek beszerzésére.

    42 milliárd forintból a férfiak 40 éves nyugdíjba vonulásának egyharmadát finanszírozhatná az állam, vagy közel harmadával növelhetné a felsőoktatási férőhelyek számát, de könnyedén bevezethetné az ingyenes alapfokú internet-hozzáférést is. A Jobbik a kormány wellnessbörtönei helyett önfenntartó börtönöket hozna létre szerte az országban. Az önfenntartó börtönökben a rabok maguk termelnek még napi ellátási költségeiket, valamint a bűncselekményeik sértettjeinek kártérítését. Az önfenntartó börtönök mellett pedig költségcsökkentési megfontolásokból bel- és külföldi bérrabtartási megállapodásokat kötnénk, amelyekkel nagyságrendileg 15-20 milliárd forintnyi költségvetési forrást takaríthatnánk meg.

    A Jobbik kormányra kerülve eltörli a Fidesz megmagyarázhatatlan luxusberuházását, felszámolja a fideszkorrupciót és gondoskodni fog arról, hogy Kiss Szilárd és jövőbeni fideszbűnöző cellatársai csak a börtönbeszélőn keresztül adhassanak interjút a bűnügyi magazinoknak!

    Egyed Zsolt országgyűlési képviselő

  6. nagyapó szerint:

    Pákozdi József! Nehéz dolog a bíróság előtt saját bűnünket mások vétségével menteni. Nem megy. A Jobbik sáros.
    A kormány bírálatára ott az országgyűlés, lehet interpellálni. A csepel. info nem dönt.
    Rengeteg szép ötlet van, amíg vannak libák! Viszont a Jobbik kormányra kerülése a hol a rettenetes, hol a cuki stílussal egy álom (rossz álom). De azért jó a próbálkozás, mert megosztja a maffiabalt. Van egy réteg, amelyik hol a bal (Veszprém), hol a jobb (Tapolca) oldalra szavaz, de a masszívum a Fidesz-KDNP.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Tarjányi László szerint:

    Nagyapó, idősügyi tanácsnok, nem mer a saját nevével rágalmazni!
    Vajon mivel menti majd magát miután a pártja majd megbukott? Parancsra kommenteltem?

  8. felix szerint:

    “Csak” 42 millió.

Itt lehet hozzászólni !