Végrehajtás indult az MSZP-s képviselő ellen

Azt várja, hogy csekket kapjon – állítja

Csepel.hu, Origo

Szenteczky_Takács_Mesterházy_blog

A bíróság nem hitte el, hogy Takácsnak semmi köze saját blogjához

Végrehajtási eljárást kezdeményeztek Takács Krisztián, a csepeli MSZP önkormányzati képviselője ellen, miután nem hajtotta végre a Csepeli Járásbíróság április 8-án született jogerős ítéletét. Takács Krisztiánt a bíróság becsületsértés miatt találta bűnösnek, és kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.

Az MSZP-s képviselőnek a jogerős ítéletet követően 15 napon belül kellett volna megfizetnie a bűnügyi költséget, erre azonban nem volt hajlandó. A fizetés határideje április végén járt le. Mivel a becsületsértésért elmarasztalt szocialista képviselő nem tett eleget a jogerős ítéletnek, információink szerint végrehajtást kezdeményeztek ellene.   

Takács Krisztián, akinek képviselőként különösen szigorúan kellene ügyelnie a törvényesség betartására, ezúttal egy jogerős ítéletet hagyott figyelmen kívül, de nem először kerül szembe a törvénnyel. A politikust a bíróság magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. január 19-én jogerős ítélettel egyszer már 1 év próbára bocsátotta, később pedig sikkasztás vádjával indult ellene büntetőper. Lapunk úgy tudja, hogy Takács sikkasztási ügyében szeptemberben dönt a bíróság.

Azt várja, hogy csekket kapjon

A szocialista politikus az Origo érdeklődésére megerősítette, hogy elveszítette jogerősen a pert, és azt is elismerte, hogy még nem fizette ki az ítélet alapján őt terhelő perköltséget. Azt mondta azért, mert még nem kapott semmilyen papírt, csekket. Azt várom, hogy kiértesítsenek – tette hozzá a politikus.

Forrás: Csepel.hu

25 hozzászólás “Végrehajtás indult az MSZP-s képviselő ellen” bejegyzésre

  1. bolha szerint:

    Most legalább viszik a kocsiját meg a házát. Így kellene Szenteczkyvel is… A csepeli MSZP újra megmutatta igazi arcát.

  2. ebihal szerint:

    Miért? Neked arcod van?

  3. bolha szerint:

    Ja, nincs is arcuk. De a pofájuk nagy.

  4. ebihal szerint:

    Akárcsak neked!

  5. Lovas szerint:

    Ha tanítani lehetne a hülyeséget, ez a Takács professzor lenne az akadémián.

  6. Lappantyú szerint:

    A csekket várja – Egyem a szívét… Pofátlanul hazudik, mint afféle komcsi féreg.

  7. felix szerint:

    Mintha Lázár is leszarna egy jogerős bírói ítélete.
    Az ugyan nem mentség semmire, de nem kéne ilyen nagy pofát nyitni.
    Ugye Jani nem csupán önkormányzati képviselő. Egy kormánytagnak valamivel jobb példát kéne mutatnia, mert különben elkezdik Csepelen másolni. 🙂 🙂 🙂

  8. szigetország szerint:

    Felix megint keni a szart. Addig kenegette, míg elég sok jutott rája is.

  9. felix szerint:

    szigetország.
    Igaz amit Lázárról írtam vagy nem?
    Mennyivel különb annál mint a mit Takács tett?
    Először nem otthon kéne takarítanod?
    Jellemtelen.

  10. szigetország szerint:

    Félix! Értelek, hogy szarban vagytok, ettől vagy idegroncs. Csillapodj!
    Jelen konkrét esetben Takácsról van szó…. Róla beszélj!

  11. felix szerint:

    szigetország!
    Ki a fenét érdekli Takács.
    Én arról a nem létező erkölcsi magasságról beszélek amin állva papoltok.
    Semmivel sem vagytok különbek azoktól akiket támadtok.
    Erről van szó.
    Úgy szétloptatok mindent, hogy a következő kormánynak nem lesz országa, mert mindent a maffia kezében lesz.

  12. felix szerint:

    minden

  13. királyerdei szerint:

    “Könyörgöm!Akasszuk fel!” 🙂

  14. felix szerint:

    Attól nem kapod vissza a jellemedet.

  15. szigetország szerint:

    Ide figyelj, félix koma! Lehet, hogy téged nem érdekel Takács piszkos ügye, de engem és a csepelieket érdekel, mert itt lakunk. Ezt értsd meg — bár szerintem lehetetlent kérek.

  16. bolha szerint:

    Takács várja a csekket… na ne már! Már megint hazudik. Na, ilyenek vagytok, csepeli szocialisták…. Pfúj!

  17. felix szerint:

    szigetország!
    Vagy olvasni vagy értelmezni nem tudsz.
    Takács nem érdekel.
    A piszkos ügyeit meg intézi a bíróság és a végrehajtó.
    Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy ha eltűritek azt, hogy egy országos vezetőtök ne tegyen eleget egy bírósági ítéletnek, mely több millió közpénzzel kapcsolatos, akkor miért verítek a nyálatokat egy bagatell perköltség miatt.
    Szerintem te vagy aránytévesztésben.

  18. szigetország szerint:

    Félix, tudtam, hogy lehetetlent kérek tőled….. előre szóltam. Ennél azért jobb szoktál lenni. Csalódás nekem ez a nap.

  19. felix szerint:

    Azt elhiszem.
    Ma sem voltak érveid, csak a mellék duma.
    De hidd el ebből a szempontból ez a napod is olyan mint a többi.
    A lényeg, hogy a tieitek szarhatnak a bírói ítéletre, az ellenzék meg nem.
    Ez is egy erkölcsi felfogás.
    De nem az enyém.

  20. Gay Rikárdó szerint:

    és mi van takács másik ügyével? úgy emlékszem a kampányban garázdaságot vagy mit követett el politikai ellenfelével szemben.

  21. felix szerint:

    Nem ő vezetett ittasan?

  22. Gay Rikárdó szerint:

    nem, takács fizikailag bántalmazott valakit:
    http://csepel.info/?p=37424

    Ezzel az ügyével mi van, tudja valaki?

  23. bolha szerint:

    Ezek a végrehajtók nagyon szemetek. Akkora csekket küldenek Takácsnak, hogy olyat még nem látott. Köllött neki csekkre várni, ahelyett, hogy elébe ment volna a pofonnak. Sztem lesz az félmillió is…

  24. Orsós Rodrigó szerint:

    Ja, akkora csekket küldenek Takácsnak amekkora összeget mèg Lèzer Jani bátyátok sem tudna egy nap alatt elkölteni külföldön?

  25. felix szerint:

    Hogy is állunk a bírói ítéletekhez?
    http://civilhetes.net/belfold/pitianer-bosszut-alltak-kishantoson-a-kormanyzati-kegyencek
    Pedig ez nem egy csakk, hanem 500 milliós kár.

Itt lehet hozzászólni !