LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS – Rendőrségi felhívás

Csepel.hu

FIGYELEM-NAGYON-FONTOS-CSALÓK_civilkontroll_com

Álcsatornások rövidítik meg a gyanútlan időskorúakat a fővárosi csatornázási művekre hivatkozva hívatlanul érkeznek és nagyobb összegű készpénzt követelnek

– Főként idős nyugdíjasokra specializálódott néhány „vállalkozás”: az embereik bejelentés nélkül érkeznek, a Fővárosi Csatornázási Művekre (FCSM) hivatkoznak, és azonnali készpénzfizetésre kötelező, úgynevezett megrendelő nyomtatványt iratnak alá a gyanútlan lakosokkal.

A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) kéri a lakosokat, hogy legyenek elővigyázatosak, ne engedjenek be otthonukba hívatlanul érkező, a szolgáltatóra hivatkozó vállalkozókat és főként ne írjanak előre alá semmilyen, hivatalosnak tűnő nyomtatványt. Az FCSM nem végez ingatlanon belüli csatornatisztítást és ilyen tevékenységgel nem bízott meg egyetlen vállalkozást sem.

Egyre több megkárosított ügyfél jelentkezik a Csatornázási Műveknél. Elmondásuk szerint szedett-vedett munkaruhába öltözött, 2-3 fős társaságok csöngetnek be váratlanul. Nem létező dugulás-elhárítást állapítanak meg, vagy például kétévenként végzendő kötelező tisztítást emlegetnek.

Természetesen nincs semmiféle előírás a tisztítás gyakoriságára nézve, és ha zavartalanul elfolyik a háztartásból a szennyvíz, akkor nincs szükség dugulás-elhárításra sem. A módszerük azért rendkívül megtévesztő, mert az álcsatornások egyébként többnyire hivatalosan bejegyzett cégek, vállalkozhatnak ingatlanon belüli csatornatisztítási feladatokra és számlaképesek. Tehát a gyanútlanul aláírt megrendelést követően készpénzfizetésre kötelezhetik a becsapottakat. A szolgáltatás árát pedig drágán szabják meg. Volt olyan idős nyugdíjas, akit 85 ezer forinttal rövidítettek meg.

A Fővárosi Csatornázási Művek hangsúlyozza, hogy saját dolgozóik kizárólag a főváros 5500 kilométeres közcsatornarendszerét üzemeltetik. Az emblémával ellátott, kulturált és egységes ruházatú, arcképes igazolvánnyal rendelkező szakemberek nem házalnak csatornatisztítási ajánlattal és legfőképpen nem kérnek készpénzt.

Fővárosi Csatornázási Művek központi ügyelet telefonszáma: 06-80-455-000

9 hozzászólás “LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS – Rendőrségi felhívás” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Valahogyan tudatosítani kellene a zemberekben, hogy a telekhatáron belüli bármilyen tevékenységhez a tulajdonos hozzájárulása és írásos megrendelése szükséges!
    .
    Kivéve a TEK, a Parlamenti őrség, a zAdóhatóság és a Rendőrség házkutatásait, foglalásait és egyéb kényszerintézkedéseit! 😛 😀

  2. Tarjányi László szerint:

    A helyzeten segítene valamit a jobbkéz levágása, ahogy leírtam már komoly elrettentő erő, az elkövetők elgondolkodnának, hogy a jövőben a seggüket sem tudják kitörölni!

  3. felix szerint:

    Csalók és hazugok.
    Kamuzáson kapták a Fidesz pártigazgatóját
    Hír24
    kubatov gáborfidesz
    2015. MÁJUS 24. 19:4592 16
    Azt mondta, nincs tudomása a Szabad Európa Csapat létezéséről. Pedig a 2010-es országgyűlési kampányban biztosan találkozott velük.

  4. haza lehet menni szerint:

    Akinek kín magyarnak lenni, annak nem kell erőltetni.
    “Csalók és hazugok.” Kiktől sajátították el? Akik paráznává tették a világot.

  5. Grün Izidor szerint:

    Mindenki nyugodjon meg: idén is lesz szentmise Orbán Viktorért
    .
    Csak nem koalíciót köt a szentháromsággal és beáll negyediknek?! 😛 😀

  6. Tarjányi László szerint:

    Grün, nyugodj meg, neki Köves Slomo is haver, hozzá is elmegy sábeszdekliben meg kaftánban!

  7. nagyapó szerint:

    Idióta Grűn. Gyűjtse össze még 9 társát és tarthat Éliás-Tóbiásért istentiszteletet akár LSBTQ formátumban is. Ne fedje meghívni Szegedit is!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  8. Grün Izidor szerint:

    Vén Barom!
    Már írni sem tudsz?!
    Nem “fedem” meghívni Szegedit sem, bár nem ismerem!
    Mindjárt dél és Te egyre hüjébb leszel, úgy hogy ne válaszolj mert csak égeted magad! 😀 😛

  9. nagyapó szerint:

    Idióta Grűn! Csak ennyi telt a szürkeállományból? Vékony. Ennyit Bolond “Jóska” is tudott!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !