Jól fialt a galvániszap az SZDSZ-es cégnek

Csepel.info

Kál Károly és a gulyás

Nem csak gulyást kapott (fotó: csepelimszp.hu)

1.683.586 forintba került a csepeli önkormányzatnak a galvániszap őrzésének díja – értesült a Csepel.info. Kál Károly helyi SZDSZ elnök, önkormányzati képviselő 2007 elején “nem” szavazattal marasztalta a veszélyes hulladékot, amikor a Fidesz-KDNP frakció annak minél hamarabbi elvitelét, és a közpénz jogi úton való behajtását szorgalmazta. Kál Károly cége nyáron kapta meg a lehetőséget a veszélyes hulladék őrzésére, és – a galvániszap őrzési díján felül – kb. évi 36 millió forintot kap az önkormányzattól különféle feladatok ellátására.

Országos felháborodást keltett a közelmúltban, hogy Kál Károlynak, csepeli SZDSZ-es képviselőnek, pártja kerületi elnökének cége őrizte közpénzen az 1200 tonna mérgező galvániszapot. A Fidesz javaslatát, mely szerint az ilyen jellegű üzleti kapcsolatokat, politikai összefonódásokat szüntesse meg az önkormányzat, az MSZP frakció – Tóth Mihály polgármester asszisztálása mellett – előbb titkosította, majd a napirendről is levetette. Az előterjesztést elkészítő önkormányzati képviselő, bizottsági elnök ellen pedig vizsgálóbizottságot állítottak fel. Kál Károly gazdasági kapcsolatait az SZDSZ országos tanácsának elnöke, Gulyás József – Wekler Ferenc baranyai ámokfutásával egy lapon említve – elítélte, erkölcsileg és politikailag egyaránt károsnak nevezte.

A 2006-ban „Az önkormányzatnak kontroll kell” szlogennel kampányoló Kál Károly szó szerint érthette ígéretét: az ő cége őrzi ugyanis az önkormányzat számos ingatlanát, a vagyonkezelőt, a csepeli piacot, és több játszóteret, sőt a gerincút építése miatt szétdózerolt családi otthonok telkeit is. Ez a kontroll a rendelkezésünkre álló pénzügyi adatok szerint, évente átlagosan 36 millió forintjába kerül a csepeli adófizetőknek. Amikor Borbély Lénárd, a pénzügyi és ellenőrzési bizottság elnöke, a Fidesz-KDNP csepeli frakciójának tagja, a képviselő cégének szerződései után érdeklődött, az MSZP-SZDSZ vizsgálatot indított a Fideszes képviselő ellen.

7 hozzászólás “Jól fialt a galvániszap az SZDSZ-es cégnek” bejegyzésre

  1. Nándi szerint:

    Ha jól emlékszem egy korábbi sajtóközleményből, akkor azidő alatt, amikor Kál Károly őrizte a galvániszapot, azalatt nőtt a veszélyes hulladék mértéke. Na ez a nem semmi…

    Majdnem 1,7 milló forint egy nem szavazatért azért nem rossz kedves képviselő ú(ő)r!

  2. Picúr szerint:

    Kál Károlynak ennyit ér a Csepeliek egészsége.
    Misi és a többiek vajon mennyit kaphattak?
    Remélem hamarosan nem pénzben, hanem években lehet majd ezt mérni…

  3. Feri szerint:

    Mutyi, avagy ennyi a beszavazás és a becsület ára.

  4. Laja szerint:

    Miféle becsület? Egy III/3-as esetében nem hiszem, hogy a becsület szót egyáltalán az ember kiejtheti a száján…

  5. […] ismeretlenek felgyújtani, az önkormányzat kihasználta az adandó alkalmat: az eddig őrizetlen veszélyes hulladék őrzését egészen véletlenül a csepeli SZDSZ vezetőjének cége kapta meg. Mint később kiderült, Kál Károly csepeli pártvezető, önkormányzati képviselő cége […]

  6. […] tonna mérgező galvániszap azonnali elszállíttatására, utána pedig havi 366 ezer forintért cége elvállalta annak felügyeletét. A legmegdöbbentőbb azonban ebben az esetben az volt, hogy a csepeli galvániszap mennyisége az […]

  7. […] tonna mérgező galvániszap azonnali elszállíttatására, utána pedig havi 366 ezer forintért cége elvállalta annak felügyeletét. A legmegdöbbentőbb azonban ebben az esetben az volt, hogy a csepeli galvániszap mennyisége az […]

Itt lehet hozzászólni !