Óvodai felújítások és összevonás: kibújt az ellenzéki szög a zsákból?

Csepel.info

DemokráciaKicsi

Az önkormányzat döntése alapján megkezdődött a csepeli óvodák felújítása és összevonása előtt a szervezeti és működési átvilágítás – értesült a Csepel.info. A 300 millió forintos felújítást és a XIII. kerületben nyolcadik éve jól bizonyító szervezeti átalakítást dühödt erővel támadják a csepeli balliberálisok és jobbikosok. Bár az ellenzék részéről nem hangoztak el ész-érvek, csak aggodalmak az átalakítás ellen, több kísérletet is tettek azért, hogy leállítsák a folyamatot. Lehetséges, hogy most kiderült miért.

A Csepel.info információi szerint a legelső szabálytalanság, ami felszínre került a csepeli óvodák működésének átvilágítása során, Hudák János balliberális önkormányzati képviselő feleségének terembérléséhez kapcsolódik.

Már megint a terembérlés

Az óvodai terembérlések átláthatóvá tételétől és központi ellenőrzésétől éppen olyan bevételnövekedést vár az önkormányzat, ahogy az az oktatási intézményeknél történt. 2010 októbere előtt az iskolák külön-külön intézhették a tantermek, tornatermek kiadását, ami – mint kiderült – néhány esetben visszaélésekre is lehetőséget adott.

A csepeli óvodákban számos olyan tevékenység zajlik, melyek nem tartoznak szigorúan az óvodai foglalkozások keretébe. Ilyenkor a gyerekeknek az idegen nyelvi oktatástól a táncórákig számos lehetőség áll a rendelkezésükre – természetesen akkor, ha ezek árát szülők kifizetik. De éppen ezért az ilyen külön foglalkozások időszakát elválasztják  a “rendes” foglalkozások idejétől.

Fontos körülmény, hogy az ilyen bérleti kapcsolatok legálisan, szabályosan és a piaci viszonyoknak megfelelően történjenek. Éppen ezért igyekszik az önkormányzat átlátható keretek közé terelni az óvodákat is érintő üzleti megállapodásokat.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a működtetés átvilágításakor derült ki, hogy Hudák János balliberális képviselő felesége több óvodában is az egyik legfontosabb üzletfél a termek kiadásakor. Ebben semmi kivetnivaló nem lehet, ha minden szabályosan történik – bár ha kormánypárti képviselőnél történne hasonló, gyaníthatóan az ellenzék azonnal ovimutyit kiáltana. Információink szerint azonban az ellenzéki képviselő felesége egyes esetekben szabálytalanul bérelhette az óvodai termeket, amivel előnyhöz juthatott másokkal szemben. Ezek után már kevésbé meglepő, hogy Hudák János többször kezdeményezte az óvodai átszervezések – és ezzel az átvilágítások – leállítását.

Csepel.info

39 hozzászólás “Óvodai felújítások és összevonás: kibújt az ellenzéki szög a zsákból?” bejegyzésre

  1. H.János szerint:

    Nocsak nocsak! A kommunista a leg kártékonyabb lény a világon, és tényleg.

    Vajon az asszony mit fog erre lépni? Mert hiszen ő a főnök otthon, ezt mindenki tudja.

  2. Orsós Rodrígó szerint:

    Na, H.Jancsi, megveted a fajtádat? Hogy beszélsz narancsos párttársaidról?

  3. Balos szerint:

    Emlékszem még az ígéretes Hudák Janira, ahogy az LMP jelöltjeként korruptnak nevezi az MSZP-t. Öt éve volt. Annyi biztos, hogy ha ilyesmi egy fideszesről derült volna ki, címlapon lenne az Indexen.

  4. 49 szerint:

    Csak bérbe adni lehet szabálytalanul, bérelni nem.
    Lehet fegyelmiket osztogatni a bérbeadónak és be lehet itt számólni róluk.

  5. Lovas szerint:

    Van aki fogadni merne az ellen, hogy ott a legnagyobb az ellenállás, ahol Hudákné bérli a termeket?

  6. ebihal szerint:

    A helyzet az, hogy hiába kértem indoklást a szervezeti átalakításra, senki egy büdös
    qrva szót nem tudott kinyögni. Ezek után észérveket hiányolni?! De a lejárató, gyűlölet-
    keltő stílust már elővettétek. A fenti cikkben egy konkrét állítás nincs, csak feltételezés.
    A falka meg vonít hozzá!

  7. 49 szerint:

    ebihal!
    Csak a gombok színeit ismerik és bemondásra képesek a megfelelőt megnyomni.
    Ennél többet kár kérdezni.
    Fogalmuk sincs az egészről ez már világossá vált a vita során.

  8. Fazakas Gergely szerint:

    “Van aki fogadni merne az ellen, hogy ott a legnagyobb az ellenállás, ahol Hudákné bérli a termeket”
    Máris simán, mit teszel fel?
    Nálunk (Kádár Kati) biztosan nem és úgy tudom Izabelláéknál (Zsongás) sem bérel termet, tehát ezt a fogadást úgy gondolom már meg is nyertem.
    Egyéb kérdés?

  9. Fazakas Gergely szerint:

    Kedves Csepel.info (aka Ábel Attila Úr),

    ön hazudik.

    Eddig CSAK AZ ELLENZŐK OLDALÁRÓL hangzottak el észérvek.
    Szemben azzal, hogy az önök kommunikációjából mostanra egyértelműen kiderült, FOGALMUK SINCS hogy mit akarnak csinálni, hogyan fog működni ez a rendszer.
    Persze megértem, elég nehéz méltó módon vitatkozni olyasmiről amihez lövésük sincs. Láthatólag nem is sikerül..

  10. Ábel Attila szerint:

    Tisztelt Fazakas úr,

    én csak indulatokat láttam az ellenzők részéről, miközben semmilyen érvet nem fogadtak el. A Csepel.info meg eddig sem én voltam, és most sem én vagyok. Egy ilyen hírblogot hat karral, három aggyal, naponta egy órát aludva és soha szabadságra nem menve is csak nagyon nehezen lehetne szerkeszteni.

  11. Fazakas Gergely szerint:

    Ugyanmár Ábel Úr,

    még most is ott vannak a megválaszolatlan posztjaim a másik cikk alatt.

    Ha meg ez a szánalmas iromány nem személy szerint öntől származik, hát verjen a fejére annak aki írta és zavarja inkább trágyát lapátolni mert emberek közé engedni nem szerencsés.

  12. 49 szerint:

    Érvelni csak válaszok után lehet.
    Még a működési elv sincs levezetve.
    A terembérletnek semmi köze a pedagógiai munkához. a feladatok és felelősségek megosztásához, a munkakörökhöz, az alá és fölé illetve mellérendeltséghez.
    Milyen érveket vár az aki a tervezetét sem képes bemutatni?

  13. Fazakas Gergely szerint:

    …az indulatot viszont nem értem. Rám sok mindent mondtak már de hogy indulatos lennék azt még nem.
    Igaz, ballibnek meg Jobbikosnak sem mondtak korábban.

  14. Ábel Attila szerint:

    Fazakas úr,

    nemrég értem haza a testületi ülésről. Nem tudok és nem fogok tudni mindent megválaszolni, esetleg huszadjára megválaszolni és harmincadjára leírni. A törvényt csak támogatni tudom, ami miatt szeptembertől sok minden megváltozik. De fel is kell a változásokra készülni. Az összevont, átláthatóbb rendszerben jobban lehet kezelni az ősztől várható problémákat és új helyzetet, jobban kiderülnek a sumákságok, sok, eddig valóban létező problémát sikerül megoldani, több óvónő jut a gyerekekre és 300 millió forintos felújítások is lesznek.

    Ha százszor gondolom végig, százszor jutok arra, hogy jól cselekszünk. Lehet, hogy százegyedjére is végiggondolnám, ha csak mi jutottunk volna ezekre a következtetésekre, de láthatóan nagyon sok helyen ugyanez a folyamat megy végbe.

    Én azt indulatosságnak tartom, hogy a másikat a vita hevében cukros bácsinak vagy terroristának nevezi. Szerintem Ön ugyanezt gondolná, ha Önre mondták volna ezeket.

  15. Fazakas Gergely szerint:

    Amit már korábban leírt illetve elmondtak, valóban kár lenne mégegyszer mert abban nincs információ csak maszatolás.

    De azt azért írja le legyen szíves, hogy mitől jó az a gyerekeknek, hogy egy olyan óvónőre vannak bízva, aki tagóvodavezető, egy csomó más feladata van a gyereknevelés mellett amire munkaidőkedvezményt is kapott.
    Mitől jó az nekik, hogy nekik egy nap nem 2×6.5 óra pedagógiai nevelés jut hanem csak 4.5+6.5??

    Ha ezt már százszor végiggondolta és mindannyiszor arra jutott hogy jót cselekszik, azt hiszem el kellene mennie beszélni egy orvossal..
    Az olyan embert aki meg van győződve az igazáról, miközben MINDENKI, esetünkben minden érintett az ellenkezőjét állítja, azt hiszem orvosi esetnek szokták mondani. Bár tudok határozottabb megfogalmazást is. Ha ez olyannal következik be aki eközben más emberek sorsa felett dönt, azt úgy hívják DIKTÁTOR.
    Az, hogy nagyon sok helyen ez a folyamat megy végbe nem igazol semmit (azon túl hogy bár az ellenkezőjét állítják, lesz itt még óvodai-KLIK), mert a nagyon sok hely nagyon nagy részében ugyanígy tiltakoznak ellene az érintettek. Tudja, azok, akik értenek is hozzá.. (nem magamra gondolok)

    De nézhetjük máshonnan is:
    Nyilván ez egy jó rendszer lesz, hiszen a KLIK is milyen jól működik (nem).
    Második éve próbálják valahogy eligazítani de még mindig egy trágyadomb az egész. Ugyanazért amiért ez is az lesz: MERT ALAPJAIBAN ROSSZ AZ ELV.

  16. Kulinyi Réka szerint:

    Kívánom minden összevonás-pártinak, hogy dolgozzon összevont intézményben! Mondjuk legyen tanár a KLIKK-ben!

    Én megértem, hogy rettegnek Sári nénitől. Valóban roppant félelmetes. Hatalmas termetével, iszonyatos kapcsolatrendszerével én is minden héten remegek, ha a gyerekért megyek a néptáncra. Nem is értem, mért ez a 4 évesem kedvenc napja a héten, és mért vigyorog, mint a vadalma minden csütörtök délután. Hát igen, megdelejezik, az tuti.

    Bizti csak az én matekos agyam keres logikai összefüggést, de nem lehet, h ott van néptánc, ahol van tornaterem is? Pl. Erdősor-Festő ovi??? Nem lehet, hogy ha valamit szeretnek a gyerekek, akkor azt az óvodának érdeke megtartani, mert több elégedett, boldog család lesz ettől a kerületben? Bár tény, hogy ez a jelenlegi vezetésnek egyáltalán nem érdeke, gyorsan verjük szét hát! Én kérek elnézést…

  17. nagyapó szerint:

    Mind a tíz tiltakozó szülőnek ajánlom olvassa el a 14. sz.-ú előterjesztést. Az olvasás után rájönnek, hogy eddig is volt összevont és különálló óvoda. Nem hiszem, hogy volna merszük az eddig is tagóvodaként működő egységek színvonalát kritizálni!
    Az egyéni érdekeket viszont nem sikkes közösségi ügyként feltüntetni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  18. Tóth Kati szerint:

    T.Kulinyi!Ugyebár annak a Kulinyinénak a leánykája aki több ,mint tíz évig igazgatta a Gombos téri iskolát?Az akkori vezetés ön szerint milyen volt?Az anyja teljesen szétverte az elődje által hátrahagyott kitűnő tanári kollektivát.A maga anyja igazgatónak és pedagógusnak is csapnivaló volt.Csak azért lehetett igazgató olyan sokáig,mert a férje Kulinyi elvtárs volt a helyi szdsz vezetője.Kérdezze meg az anyukát,hogy volt az amikor a Tóth Mihály vezette kerület bezárta a Kék iskolát?Nem összevont,bezárt.
    Ja,és a maga stílusa is csapnivaló,amin nem csodálkozom,mert az anyjáé is borzasztó volt.Pedagógus létére igencsak nagy durungot nevelt magából.Egyébként lehet,hogy a kislánya azon a fránya népitáncon sokkal jobban érzi magát,mint otthon.Abban a családban ezen nem is csodálkozom.

  19. Hudákné Farkas Sára szerint:

    Tisztelt Csepel.info Szerkesztőség!

    2015. április 30-án 14:21 -kor Óvodai felújítások és összevonás: kibújt az ellenzéki szög a zsákból? címmel közzétett bejegyzésükben az alábbiakat írják személyemre vonatkozóan: „Információink szerint azonban az ellenzéki képviselő (…Hudák János…) felesége egyes esetekben szabálytalanul bérelhette az óvodai termeket, amivel előnyhöz juthatott másokkal szemben.” Mivel mindezt, a személyemet rossz színben feltüntető, feltételes módban írt állítást mindenféle indoklás és bizonyíték nélkül teszik közzé, az rám nézve becsületsértő és hitelrontó, hiszen az önkormányzat által fenntartott óvodákkal, az önkormányzat jogászai által szövegezett, 2014/15. tanév kezdete óta 7 alkalmanként újrakötött, az óvodavezetők által aláírt szerződéseim vannak, melyek egy-egy példányát a GSZI kapja. Éppen ezért mindez megalapozatlan és számomra sértő! Tudomásom szerint más foglalkozásvezetők is ilyen feltételek mellett és szerződésekkel dolgozhatnak az óvodákban, így nem igaz az sem, hogy másokkal szemben előnyösebb helyzetben lettem volna. Ezen okok miatt azonnali helyreigazítást kérek Önöktől, amelyet 8, azaz nyolc napon belül szíveskedjenek közzétenni a csepel.info oldalán!

    Budapest, 2015. május 1. Hudákné Farkas Sára Zsuzsanna

  20. 49 szerint:

    Alakul ez.
    Várom a folytatást.

  21. Fazakas Gergely szerint:

    De, van merszem a jelenleg is tagóvodaként működő egységek színvonalát kritizálni.
    Pontosan látható, hogy a jelenleg is tagóvodaként működő egységben a pedagógusoknak sokkal nehezebb körülmények között kell helytállniuk, és a színvonal tartása több energiát vesz el tőlük mintha nem tagóvodaként működő egységben dolgoznának.
    Legalábbis én ezt láttam, hallottam. Csepelen is és a többi kerületben is ahol már így működnek óvodák.
    A “mind a 10 tiltakozó szülő” összesen 647 tiltakozó szülő támogató aláírását bírja az ügyben. Betekintésre bárkinek bármikor rendelkezésre bocsátom.

  22. 49 szerint:

    Nagyapó 10.-nél tovább nem tud számolni.
    Az ilyennek a 647 is csak tíz.
    A sört is csak tíz korsóig számolja, aztán irány a virágágyás.

  23. nagyapó szerint:

    Milyen érdekes. Aki a legfőbb ellensége az óvodák koncentrációjának (Hudák János), annak a felesége is (Hudákné Farkas Sára), vastagon érdekelt az ügyben. Nincs itt valami összeférhetetlenség? Nem véletlen, hogy az egész baloldal kivonult, mondván ez macskajáték.
    Ezek után kíváncsi vagyok Fazakas úr kapcsolataira, talán azután még tisztább lesz a kép!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  24. 49 szerint:

    Valaki könnyen alperes lehet.
    Nem sok esze van, de ezt eddig is tudtuk.

  25. Fazakas Gergely szerint:

    A képet az tisztázná, ha végre kiderülne -részleteiben is- hogy mit terveznek az óvodákkal.
    Ehelyett csak a szánalmas maszatolás meg terelés megy hónapok óta. 🙁

  26. nagyapó szerint:

    Fazakas Gergely! 14. sz.-ú előterjesztés.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  27. Fazakas Gergely szerint:

    Mit kellene látnom benne?

  28. nagyapó szerint:

    Fazakas Gergely! Nem látni kellene, olvasni! Ha kevés, írva vagyon, készítette: Balduff Mirtill, Furák János. Ők a Polgármesteri Hivatal alkalmazottjai, megfelelő végzettséggel, szaktudással. Válaszolnak. Ne a néhány “érdekelttől” szerezze információit. Ellenben szeretném, ha megadná a “titkos” kérdést, kérdéseket és néhány aláíró elérhetőségét a 650-ből, hogy megkérdezzem, tudják-e mit írtak alá?
    A kérdőívek nem lehetnek titkosak az ombudsman véleménye szerint.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  29. Fazakas Gergely szerint:

    Aha.
    Olvastam többször is, csak azt nem értettem hogy mit kellene látnom benne..
    Nem tisztem megítélni az említettek hozzáértését, pláne hogy nem ismerem őket. Mindenesetre ha nekem a főnököm azt mondja hogy most “ezt” kell programozni, akkor “ezt” fogok programozni, legjobb tudásom szerint. De semmiképp sem “azt”. Remélem érthető hogy mit akarok ezzel mondani.
    Az aláírásgyűjtő íven szereplő írást pont az ön kedves kérésére már kettőször bemásoltam egyéb posztok alá betűre pontosan, legutóbb Ábel Attila minket gyalázó cikke alá. Ott legyen kedves elolvasni, hadd ne terheljem a szervert azzal hogy harmadszor is bemásolom ugyanazt..
    A listát pedig természetesen megnézheti ha ad egy elérhetőséget. Ha esetleg eljön a következő testületi ülésre, nagy valószínűséggel találkozni fogunk, ott is meg tudjuk ejteni ezt.

  30. Fazakas Gergely szerint:

    Kedves Tóth Kati,
    nem ismerem sem az ön által finoman kritizált igazgató hölgyet, sem a körülményeket, ezért nem tudok állást foglalni az ügyben.
    Ám vegyük észre, hogy írása felhívja a figyelmet az összevonás egyik komoly veszélyére:

    Egy alkalmatlan igazgató nem csak egy intézmény hanem az egész kerület óvodai nevelési munkáját tudja tönkretenni!

  31. ebihal szerint:

    Azt gondolom, Tóth Kati megérett egy méretes bírósági eljárásra!

  32. Tóth Kati szerint:

    T.Fazekas úr!A finoman kritizált hölgy a helyi volt !/hála a szavazóknak/szdsz vezetőjének a felesége és ebben a minőségben teljesen “alkalmas” volt egy iskola vezetésére.Akkor így működtek a dolgok.A dilettantizmus,és a férj kapcsolatai belépő volt a vezető poziciókba.
    Szeretném,ha arról is beszélnének,hány óvodás és bölcsődés/bár az nem nagyon volt,mert a szocik bezáratták! a bölcsődéket,mondván ott a gyed,aztán persze megszűntették a gyedet/kapott ingyen étkeztetést azok által a szoclibek által,akik most tüntetgetnek és baromira féltik a gyerekeket és a tanárokat?Például hogyan becsülték meg mondjuk anyagilag a pedagógusokat?Még a tej-kakaó akciót is beszűntették amikor sajnálatos módon visszakerültek a hatalomba,mert olyan nagyon érzékenyek voltak szociálisan!

  33. Tóth Kati szerint:

    T.ebihal!Ha nem tudtok meggyőzően érvelni,akkor perrel fenyegetőztök?Nálatok ez a demokrácia?

  34. ebihal szerint:

    Tóth Kati!
    Te szerencsétlen! Nyilvánosan rágalmaztál valakit, bizonyíték nélkül. Ha ennyire
    hülye vagy, hogy képtelen vagy felfogni a szavaid súlyát, akkor viseld a következ-
    ményeit!

  35. kismacska szerint:

    T.Tóth Kati!
    Ismered Kulinyinét?tanított?abba az iskolába jártál?

  36. qkac szerint:

    40 év után szégyellem, hogy csepeli vagyok. A szakmát tiporni kell, de a Néniket pénzelni.

  37. Tóth Kati szerint:

    T kismacska úgy gondolod csak kinéztem a nevét a telefonkönyvből?Sajnos volt hozzá szerencsém.

Itt lehet hozzászólni !