Kocogással adták át a Kis-Duna parti lámpasort

Csepel.info

KDF003

Felkészülés

Több száz sport- és természetszerető csepeli gyűlt össze a Kis-Duna parton, hogy kocogással ünnepelje a három kilométeres szakaszon átadott új, intelligens lámpasort. A 174 db új lámpa és kiépítésük 86.088.750 forintba került, melynek 80%-át Budapest Főváros Önkormányzata, a fennmaradó 20%-ot pedig Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata biztosította.

A lámpafényes kocogás előtt Borbély Lénárd polgármester majd Németh Szilárd országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelent gyerekeket, szülőket és a sportszerető érdeklődőket. Csepel korábbi és jelenlegi polgármestere is kiemelték: 2010 előtt lakóparkot, hatalmas komplexumokat és szállodát tervezett a balliberális vezetés a Kis-Duna partra. A partot azonban sikerült megmenteni a beépítéstől, és ma már a pihenésre, kikapcsolódásra és sportra vágyó csepelieket szolgálja. Németh Szilárd hangsúlyozta azt is, hogy az idegen kezekbe kiárusított Kis-Duna parti telkeket és az egykori Görgey Iskola épületét szeretnék visszaszerezni a csepelieknek.

KDF001

KDF002

Az ünnepélyes átadáson sajnos kiderült, hogy a vandálok sem pihennek. A lámpasort máris megrongálták: összesen 40 kandelábert kellett emiatt javítani. Nem ez az első ilyen eset. Az elmúlt években megújult Tamariska dombot és a Kiserdőt is többször megrongálták – utóbbit már az átadás előtt. A politikusok sem mind örülnek a Kis-Duna parti fejlesztéseknek. Horváth Gyula, a balliberálisok polgármester-jelöltje rombolásnak és pusztításnak nevezte a parkfelújításokat és az új uszodát, Dr. Szabó Szabolcs parlamenti képviselő pedig még egyetlen csepeli fejlesztést sem biztosított a támogatásáról. A politikus a sport- valamint a Kis-Duna parti fejlesztéseket a napokban “Korszakváltók” címmel megjelent újságában úgy állította be, mint a csepeliek ellen elkövetett “merényletet”. Szabó korábban még fényképet is manipulált, csak hogy megakadályozzák a Szent Imre tér felújítását.

Korábbi cikkünk a témában: Okoslámpák a csepeli Kis-Duna parton

Csepel.info

58 hozzászólás “Kocogással adták át a Kis-Duna parti lámpasort” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Vajon Tiborcz István szállította a világítást a csepeli Kis-Duna-partra? Legalább Rasinak lenne mit a tejbe aprítania! Nem rossz, cirka egy világítótest 500.000 Ft kiépítéssel együtt, persze annak aki szállította! Vajon volt közbeszerzés, mert ugye az 25 Millió Forint felett kötelező, vagy tévednék? Talán Nagyapó, mint hivatalos kommentelő/idősügyi tanácsnok, talán válaszolhatna a kérdésemre! Tisztelt illetékesek, vegyék ezt közérdekű információkérésnek, amit rögtön közzé is teszünk! Válaszukat előre is tisztelettel megköszönöm, magam és a többi csepeli adófizető nevében!

    Apropó, múltkor érdeklődtem,mire fordították az általam befizetett több mint százezer Forint talajterhelési díjat. Talám nem esne nehezükre válaszolni, már ha valamiért nem titkos!

  2. Balos szerint:

    Egy ekkora szakaszt felásni, ilyen lámpákkal kiépíteni: megvan az ára. Biztos, hogy közbeszerzés volt róla, akkor az meg nyilvános. Miért nem kéred ki Tarjányi? Most, hogy már megvan a koalíció a Jobbik és az MSZP között, még több emberhez tudsz fordulni.

  3. felix szerint:

    Balos!
    ?
    Minek kikérni, ha egyszer üvegzseb van?

  4. Tarjányi László szerint:

    Éppen most kértem ki Nagyapótól, aki ugye képviselő és idősügyi tanácsnok! Úgy tudom, a Borbély Lénárd-féle új városvezetés becsületes, üvegzsebű emberekből áll, s ha az nyilvános hogy mennyibe került a Kis-Duna-part világítása, talán az is nyilvános lehet hogy ki építette!

    Vagy talán csak az nyilvános hogy Kál Károly cégei mennyit tettek zsebre az MSZP csepeli vezetése idején! Ugye nem, s csak nem várják el egy rokkant embertől hogy a Polgármesteri Hívatalban kuncsorogjon közérdekű adatokért!

    Balos, te meg nevezd át magad valami másnak, mert sértő az feltételezésed a Jobbik-MSZP koalícióról! Ugyan miért kellene egy feltörekvő pártnak dörgölődznie egy hanyatló párthoz! Arról nem is szólva, hogy a média attól hangos hogy manapság a pártok semmi jövőt nem tudnak kínálni az embereknek! Persze hogy nem, mert hataloméhes senkiháziakból állnak, akik azt hiszik mindig lesznek eszes parasztgyerekek, akik GRÁTISZ ötletekkel látják el őket!
    A maradék rendszerváltó pártok, azaz az MSZP, a Fidesz és a KDNP megérett a történelem szemétdombjára kerülésre! Örökké éljen a magyar nemzet!

  5. Balos szerint:

    Igazad van felix. Keresd meg.

  6. felix szerint:

    Az táguló üvegzseb.
    Csak, hogy ne keljen keresgélni.
    http://444.hu/2015/04/16/sorra-buknak-brusszelben-a-magyar-penzek/
    Ezekben hol van a Bajnai kormány?
    Már megint a süket duma.

  7. helyi szerint:

    Szegény kivezényelt gyerekek, bizonyosan nem önszántukból mentek ki, csapatostul kellett megjelenni egy-két suliból ,meg sportegyesületből. Borbély úr, ha maguktól nem mennek a dolgok a gyerekeket miért kell csatasorba állítani?

  8. Rajmi szerint:

    Szuper kis futás volt! 🙂 Remélem a fotók felkerülnek majd!

    Este visszamentünk a szegedi rokonokkal, tök olyan érzés volt az új lámpák alatt mint ha Balaton parton vagy Velencei tó körül sétálnánk! A kiserdő után most a Duna part is olyan hely lett ahova jó érzés kimenni!

    Köszönjük azoknak akik megcsinálták!

  9. Grün Izidor szerint:

    Rajmi!
    Ami olyan mintha az lenne az nem ugyanaz!
    Egy pálmafától még nem válik Palm Beach-é Csepel sem! 😀 😛

  10. Balos szerint:

    Egy igazi baloldalnak örömhír lenne a Kis-Duna part fejlesztése. Sajnálattal látom, hogy még mindig az a terv, hogy eladják lakóparknak a partot. Különben nem ellene agitálnának, hanem azért, hogy miért nem több fejlesztés van. Az igazi ellenzékiség nem mindent tagadó, hanem örök elégedetlen. Csepelen ilyen ellenzék nincs az LMP-n meg a Jobbikon kívül. A jobbikosok fele náci és idióta, az LMP meg gyenge. Nincs a Fidesz ellenében senki aki fel tudna állni.

  11. Szabó Szabolcs szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Itt is jelzem, hogy én minden csepeli fejlesztésnek örülök! Örülök, hogy rendben menedzselték a csatornázást, örülök a Kiserdő felújításának (néha én is ki szoktam oda menni, hiszen a Nyuszi sétány végében van, a lakhelyemtől kb. 2 percre), örülök a Kis-Duna partjának fejlődéséhez.

    Amit hiányolok, az az RSD part egységes koncepció szerinti fejlesztése (magyarul funkciót is kellene találni a területnek, hogy legyen miért kijárni oda az embereknek). Aminek nem örültem, hogy fákat vágtak ki a Szent Imre téren (anélkül is meg lehetett volna oldani a dolgot), meg nem örülök annak, hogy ezer fős sportcsarnokot akarnak építeni a Kis-Duna partjára. Az egyszerűen nem oda való. A jelenlegi szabályok nem is engedik, hogy oda ilyen funkciót telepítsenek. Annak a Béke téren lenne a helye. Mi van a Csepel SC Alapítvánnyal kötött megállapodással ez ügyben?

    Bár azt hiszem ezeket már többször és több helyen leírtam. Ismétlés a tudás öreganyja.

    Kedves Balos!

    Borbély Lénárd emlékeim szerint a testületi üléseken már nem egy alkalommal megköszönte Hudák János képviselőnk konstruktív hozzáállását. Meg lehet nézni a jegyzőkönyvet. Egyben jelezném, hogy az óvodák ügyében is végül Borbély Lénárd is elismerte a szülők és az ellenzék jogos bírálatát, hiszen ma már pedagógia asszisztensek felvételéről beszélt a testületi ülésen.

    Üdvözlettel,

    Szabó Szabolcs

  12. Ábel Attila szerint:

    “Itt is jelzem, hogy én minden csepeli fejlesztésnek örülök!”

    Úgy tűnik, hogy nem tudod kifejezni az örömödet Szabolcs. Vagy furcsán fejezed ki, hiszen csak tiltakozni látlak. És, hogy milyen módon, azt jól mutatja, hogy merénylőztök bennünket. Az ellenfelet gyilkosként, terroristaként bemutatni, miután megmentette és felújította a Kis-Duna partot, azért elég bunkó dolog.

    A Szent Imre téren a kikorhadt fákat ki kellett vágni. Életveszélyesek voltak, ha vettél volna rá fáradtságot, elolvashattad volna a szakértői jelentést. Bezzeg azt nem kérted ki! És te is láttad, hogy korhadtak. Egyetlen pontból nem látszott, hogy minden kivágott fa korhadt, ahonnan fotóztál. Azt a pontot pedig meg kellett előbb keresned, nem pottyanhattál oda. És a fotóval, amit ott készítettél, teljesen egyértelműen át akartad verni az embereket.

    A partra pedig senki sem akar olyan csarnokot építeni, amivel riogatjátok az embereket. Ha magad is leírod, hogy mit nem lehet építeni, miért állítod, hogy olyat építünk, amit nem is lehet? Hol marad az józan ész? Óriási tévedésben vagytok, hogy pusztán mindenre nemet mondva jó politikát folytattok. Hudák János sem sokkal különb, hiszen folyamatosan döntésképtelen. Sose tudja mi lenne a jó, mint ahogy az óvodai rendszer esetében sem. Doktor úr, olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem? – mondhatná. Szerinted mire alkalmas így, hogy semmit sem tud?

  13. Grün Izidor szerint:

    “Szerinted mire alkalmas így, hogy semmit sem tud?”
    .
    Például lehetne fityeszes alpolgármester Csepelen! 😛 😀

  14. Balos szerint:

    Grün, néha elolvashatnád, amit írsz. Szabó, Hudák is volt már LMP-s. Szidta a Gyurcsány és Bajnai kormányt, aztán beállt Bajnai mögé. Ez nekem túl ingatag.

  15. Grün Izidor szerint:

    Balos!
    Unalmadban sorold már fel a hombárfejű nagy úr színeváltozásait!
    Esetleg a sajátodat is! 😛 😀

  16. Hozzászóló szerint:

    Nem érdekel ki milyen párthoz tartozik, én semelyikhez. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Birkózó Centrum felépítését (amennyiben a Kis-Duna parton történik meg) sosem fogják megbocsátani az érintett lakók de a “felújított, kivilágított” sétányt kedvelők, használók sem Németh Szilárdnak és a sleppjének. Persze nyilván ez cseppet sem érdekli őket, ráadásul hol lesznek ők már mire elkészül az a projekt?
    Gusztustalannak tartom ugyanakkor, hogy míg újra és újra előhozakodnak a “megújult és kivilágított” Duna parttal, abszolút kuss van a Birkózó Centrum megépülésének részleteiről! Szerintem azért, hogy már késő legyen tenni ellene. Miért gondolják, hogy a partszakaszt kedvelőket az új világítás mellett nem érdekli az az aprócska részlet, hogy ott felépítenek valamit. Hogy eltűnik a Budapesten már nagyon ritka csend és madárcsicsergés, szélsuhogás? Hogy ezt felváltja majd a fúrás-faragás és egyéb munkazaj netán építkezési por? És hogy azután majd nagy lesz a jövés-menés, ugyan már kit érdekel ez? Nyilván csak a Kis-Duna partot most is használókat, akik már úgyis túl későn szereznek tudomást erről. Köszönöm Németh Szilárd! Amúgy nincs kedve a Hollandira költözni?

  17. Bugi szerint:

    Hozzászóló! Akkor a futók, biciklisek miatt nem elrepülő madarak a birkózók láttán elrepülnek, és nem csicseregnek tovább? Szerintem téged nagyon is érdekel, hogy ki milyen párthoz tartozik, mert még a sportot is aszerint szereted vagy utálod. Miért nem tiltakoztál a fitnesz parkok, BMX-pálya meg a játszóterek miatt? Oda is járnak olyan gyerekek, akiknek a szülei nem a volt kommunistákra szavaznak. Már csak azért sem, mert a volt kommunisták mindent eladtak és beépítettek volna, míg a mostani tervek szerint semmi sem lesz se eladva se beépítve. Csak fejlesztve.

  18. Fogarasi László szerint:

    Drága Ábel úr!
    Miért hazudik Ön? Miért állítja, hogy a Kis -Duna partra senki nem akar sportcsarnokot építeni? Ön nem ismeri, vagy el akarja hallgatni az Önkormányzati Testület február 26-ai döntését? Idézem az Ön kedvéért:
    “Társadalmi igény és önkormányzati szándék találkozásának eredménye lenne a Csepeli Birkózó Klub számára egy új zöldmezős beruházásban megvalósuló Sportcsarnok megépítése. A kiszemelt helyszínek: Hollandi út 8-10 (Sport és Szabadidő Központ), Hollandi út 14.( a Strandtól északra eső park), Kis-Duna sor hrsz.206883 ( a Kutyakiképzőtől északra eső terület).” / – Borbély L.előterjesztéséből.
    Valamennyi nevezett terület a Kis_ Duna parton van. Ezerfős csarnok, autóparkolókkal stb..
    Bizony jól írták a Korszakváltók: Hadriánusz császár amfiteátrumot építtetett szülőfalujába, egy falusi suttyó futballstadiont, Németh Szilárd pedig birkózócsarnokot álmodott a Hollandi útra.

  19. Orsós Rodrígó szerint:

    A volt kommunisták nagyja most a kormánypártban vannak. Csak, hogy egész pontosak legyünk. És ez nem titok.

  20. Bugi szerint:

    Még két pártfüggetlen 🙂
    Kár, hogy nem tanultak meg szöveget értelmezni, és nem kérdeznek utána annak, amivel egymást ijesztgetik.

  21. Grün Izidor szerint:

    Bugi!
    Itt egy harmadik pártonkívüli!
    Csak nem azt akarod mondani, hogy Pipogya Lénárd és Hombárfejű “álpolgármesterünk” felejthetetlen emléket akarnak állítani a csepelieknek?!
    Tuti, hogy meg lesznek emlegetve az eddig elkövetettekről is! 😛 😀

  22. felix szerint:

    Bugi!
    Csak neked,
    Fogarasi László éppen “utána kérdezett”.

  23. Bugi szerint:

    Nem hiszem. Ha úgy történt volna, tudná, hogy az MSZP akarta beépíteni a partot, és az elmúlt években csak fejlesztések voltak. A Fidesz nem csak beszélt arról, hogy nem építi be a partot, de így is fejleszti öt éve. A párt, a zöld területek beépítése nélkül fejleszti a pihenési és sport lehetőségeket.

  24. ebihal szerint:

    Visszatérve a Fogarai László szerinti idézetre! Társadalmi igény a birkózó csarnokra?
    Ki állít ekkora baromságot? Na menjetek a p….!!!

  25. Bugi szerint:

    Visszatérve a tényekre: az MSZP valóban be akarta építeni a Kis Duna partot.

  26. Grün Izidor szerint:

    Bugi!
    A fityesz pedig valóban be akarja építeni a Kis-Duna partot?! 😛

  27. felix szerint:

    “Társadalmi igény és önkormányzati szándék találkozásának eredménye lenne a Csepeli Birkózó Klub számára egy új zöldmezős beruházásban megvalósuló Sportcsarnok megépítése. A kiszemelt helyszínek: Hollandi út 8-10 (Sport és Szabadidő Központ), Hollandi út 14.( a Strandtól északra eső park), Kis-Duna sor hrsz.206883 ( a Kutyakiképzőtől északra eső terület).” / – Borbély L.előterjesztéséből.
    Valamennyi nevezett terület a Kis_ Duna parton van. Ezerfős csarnok, autóparkolókkal stb..
    Bizony jól írták a Korszakváltók: Hadriánusz császár amfiteátrumot építtetett szülőfalujába, egy falusi suttyó futballstadiont, Németh Szilárd pedig birkózócsarnokot álmodott a Hollandi útra.
    Bugi! Akkor most ki hazudik?

  28. Bugi szerint:

    Felix, te még mindig azt hiszed, hogy a part lakóparkkal és hotelekkel való beépítésére van igény? Kérdezz már meg pár csepelit, hogy ők mit akarnak! Biztosan nem lakóparkot, mint ti! Amúgy az MSZP-n kívül semmilyen terv sincs a beépítésre. A birkózó csarnok se kerülne zöld területre. Egy négyzetmétert se fog elvenni.

  29. felix szerint:

    Bugi!
    Ne beszélj mellé!
    Igaz e az idézet vagy nem.
    Ez volt a kérdés.
    Te javasoltad a kérdezést, de felelni már nem vagy hajlandó.
    Ezt nevezem.

  30. felix szerint:

    Bugi!
    A lakópark hova került volna?

  31. Bugi szerint:

    Lakóparknak az egyik önkormányzati telek lett átadva, és volt még egy öt vagy hatszintes giga wellness központra is terv. A partot a civilek és a Fideszes önkormányzat mentették meg. Jelenleg nincs olyan terv, amely a zöld területek beépítéséről szólnak. Csak és kizárólag sport és pihenő fejlesztések voltak és vannak, beépítés nélkül. A kis csarnok, ami miatt hisztérikus állapotba kerültetek, egy olyan helyen lehet, ahol most egy beton placc van, és nem csak birkózók használnának. Gyűlölheted politikai okból a birkózókat, ez a te meg a többi hasonló hülye dolga. De hazudtok akkor, amikor a beépítéssel riogattok.

  32. felix szerint:

    Bugi!
    Úgy tudom, hegy az az ominózus telek sem a Duna parton van hanem attól beljebb.
    A partot továbbra is használhatták volna a csepeliek.
    Szerintem a csepeliek nem sokat törődnek egyik tervezettel sem, 20-30 embert minden mellett és ellen is lehet találni.

  33. Bugi szerint:

    Aha, persze. Az nem zavart, hogy be akarták építeni a parti telket, de az zavar, ha sportcélú fejlesztés van a parttól távol, a zöld terület beépítése nélkül. Jó kommunista vagy.

  34. ebihal szerint:

    Bugi!
    Miről beszélsz? Kis csarnok? 1000 fős nézőtér, a játéktér, öltözők, kiszolgáló
    helységek, parkoló. Fingod sincs arról, amiről beszélni akarsz!

  35. Vajon meddig mehet ez így? szerint:

    Kommunista ideológia egyik fő tevékenysége, a majdnem semmiről heves és időigényes vitákat gerjeszteni. Rajtunk is múlik, hogyan is múlik, hogy rossz, avagy jó lesz a vég.

  36. Fogarasi lászló szerint:

    Tisztelt Bugi úr? /asszony?
    1.Biztosítom Önt, hogy respektálom mindazt a zöldterületi fejlesztést, amely az elmúlt években történt, többek között a Dunapartunkon is. Általában is gondozottabb képet mutat a kerület, mint amilyen a korábbi érában volt.
    2. Önnek nem furcsa, hogy most Ön, és elv-társai ugyanúgy felesleges pánikkeltésnek, riogatásnak, hisztérikus állapotnak nevezik a zöldterületekért való aggodalmat, mint ahogy az MSZP kurzus idején ugyanezt tették Önökkel? Kérem nyugodtan tekerjen vissza a csepel info platformján 2009. márciusáig. Érdekes dolgot fog találni, például arról is hogy mi a kötelessége a hatalmon lévőknek a döntések előtt, vagy akár egy népszavazás ügyében.
    3. Szívesen vitáznék Önnel ( bár mindenbe pártpolitikát kavar), de mivel Ön nem fedi fel valódi kilétét- ezért nem teszem. Ajánlom, hogy ne nekem higgyjen, hanem a saját szemének:, olvassa el az inkriminált testületi ülés jegyzőkönyvét:
    http://www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2015/0226/21ker_NYJkv_Kt_150226_csepel_hu.pdf
    Ui. kérem ne fáradjon a nicknevekről, profilokról stb… való magyarázattal, mert az én véleményem szerint aki demokrata, abban legyen kurázsi a saját nevét adni véleményéhez.
    A többiek meg csak kommunistázzanak életük végéig, ha ettől boldogabbak lesznek!

  37. felix szerint:

    Bugi!
    Idéz már olyat tőlem, hogy valamelyik is zavart volna.
    Tudod látványtervek nélkül ez egész vita csak elvi lehet.
    Az én véleményem az, hogy a közvetlen vízparti sáv, ami ma is megvan az legyen tabu.
    A többi telekből meg lehet közösségei célú és lehet olyan beruházás is mellette amely annyira megnöveli Csepel értékét, hogy a beruházóknak infrastrukturális befektetések is megérjék.
    Persze akkor nem lehet a Hollandi útiakat eszközként használni és bemagyarázni nekik azt az ökörséget, hogy a fejlődés ront az ingatlanjaik értékén. A két Duna partnak köszönhetően a csepeliek jelentősen gazdagodhatnának. A XIII. kerületnek csak egy van és sokkal többet kihoznak belőle. Szegény Csepel meg semmit.

  38. Mészáros Antal szerint:

    Időnként nem ártana a cikk címét elolvasni, mert Csepel fejlesztése ügyében felesleges ideológia vitákra semmi szükség nincs.

    Sajnos, a korábbi fejlesztések egy részével kapcsolatban, már negatív vélemény alakult ki, például Királymajorban pár éve a közvilágítási fejlesztést is fura módon hajtották végre. Kiemelték a régi ostorlámpákat, újakat, sokkal rövidebbeket tettek a helyükre. A lámpatesteket pár hónapon belül újból lecserélték (közeledett az évvége, el kellett a keretet költeni). A két izzót fogadására képes lámpatestek zömében egy izzó világít.

    A Dagi/Bajnokok Klubja vendéglő ingatlanának az önkormányzat általi gyors megvásárlása nem megalapozott döntésre vall, ugyanis némi ésszerűtlen bontást követően, semmi nem történik.

    Az új Birkózócsarnok beruházás teljesen indokolatlan, a régi épület felújítása sokkal kevesebbe kerülne, a sportkomplexum területén van, tehát a felújítás anyagi költsége töredéke lenne annak, amit a kis-Duna partjára “megálmodott”.

    A rendelkezésre álló anyagi lehetőségeket sokkal jobban ki lehetne használni, ha azok célját, felhasználását illetően a lakosság bevonása megtörténne. Ebben a kérdésben a jelenlegi kerületvezetés nem partner. Sőt, az akaratát ráerőlteti a lakosságra, pedig a dolognak fordítva kéne történnie.

  39. hajaj szerint:

    Ez a mindenhez értők fóruma, a legtöbb esetben. Tudálékos nagyokosok.

  40. felix szerint:

    Nem gondolkodnak etikusan.

  41. Mészáros Antal szerint:

    Az etikus gondolkodás alapeleme, hogy a véleményemhez a saját nevemet adom.

  42. Ábel Attila szerint:

    Tisztelt Mészáros úr!

    1. Önnek holmi tulajdonjogi és egyéb jogi, technikai problémák, melyek ezeknél a fejlesztéseknél felmerültek, talán nem tűnnek komolynak. De ez csak kívülről nézve semmiség. Ilyen a Dagi vagy a birkózócsarnok ügye is. Ami a Dagit illeti, szerintem jó lesz, hogy ha ott nem egy épületrom éktelenkedik.

    2. Ön szerint most a fejlesztésekkel tulajdonképpen ellopják a pénzét. Csak gondolkozzon: 2010-ben több mint 2 milliárd forinttal költött többet az önkormányzat, pedig valós fejlesztések gyakorlatilag nem voltak. El sem jutott a pénz sehova! A Daru domb és környéke (meg a Kis-Duna part, meg a Tamariska domb, meg a Kiserdő) szemét- és hajléktalantelep volt. Csak nem az a lopás, hogy sokkal kevesebb pénzből rendbe lett téve a környék, fitnesz park, BMX-pálya és még lámpák is épülnek? Az a baj, hogy Önnek az ostorlámpák jobbak voltak? Én nem tudom, hogy a lámpákat miért cserélték más lámpákra. De biztos ugyanúgy van oka, mint ahogy a számítógépeknél sem a processzort és az autóknál sem a motort szokták lecserélni. Feltételezem, hogy más világítótest van bennük, és az eredeti oszlopok közül is sok elrohadt. De utána tudok nézni.

    3. A lakosságot megkérdeztük a fejlesztésekről. Ezt hívták Csepeli Konzultációnak, ahol számtalan javaslatot is kapott az önkormányzat. A fejlesztések fő vonalai az útépítések és a közbiztonság javítása, a közterületek rendbetétele. Emellett az egészségügyi intézmények, óvodák, iskolák fejlesztése, újjáépítése, városrehabilitáció, panelprogramok. Ezekre 2010 októbere óta mindre jutott pénz.

    2010 októberéig ugyanezekre nem, vagy nagyon kevés pénz jutott, mert a pénzt azelőtt ellopták, hogy abból bármi lehetett volna. A fórumokon pedig teljesen normális és elfogadott a nicknevek használata. Ez az internet kultúrájához, szabadságához tartozik. A Kis-Duna partot a megmentése után sport- és pihenő övezetté alakítottuk. Ha ezt tettük, logikátlan, hogy a továbbiakban ne ezt tegyük. A part nem lesz beépítve, nem azért mentettük meg a lakóparkoktól, és tettük szebbé. A part 2010 októbere előtti elhanyagolása éppen azért történt, hogy ne sajnálják annyira.

  43. Mészáros Antal szerint:

    Tisztelt Ábel Úr!

    Köszönöm a visszajelzését!

    1, Ön téved, tudom, hogy technikai problémák vannak a Dagi projekt kivitelezésével, hiszen látom is a következményét. Én is remélem hogy jó célt fog szolgálni a létesítmény. Az új birkózócsarnokban nem értünk egyet, de az más kérdés.

    2, Nem állítottam ilyet! Elismerem, hogy az előző kerületvezetés nem törődött annyit a zöldterületekkel, parkokkal, azok üzemeltetésével és karbantartásával mint Önök. Azonban még mindig sok a tennivaló, ezt gondolom Ön is elismeri.

    3, Ez nagy részben igaz. Csak a birkózócsarnok egy fatális tévedés lenne abban a környezetben. A nicknevek használatával nem lenne semmi baj, ha nem arra használnák fel, hogy másokat személyeskedő stílusban bosszantsanak, vagy olyan véleményeket fogalmazzanak meg, aminek a témához semmi köze és ideológiai, vagy politikai színezetet adnak hozzá. Az internet kultúrájával kapcsolatban jegyzem meg, hogy elég régóta blogolok különböző témákban, közismert internetes oldalt vezetek.

  44. Ábel Attila szerint:

    Tisztelt Mészáros úr!

    Abban nincs vita, hogy sok munka vár ránk. 16 évig pusztult le a kerület. De muszáj látni, hogy nem egy esetben tulajdonjogi, technikai vagy más problémák hátráltatják a munkát. Néhány egyszerűbb: 2010-ig mindent eladtak, amit csak tudtak. Az önkormányzati tulajdonú telkek, épületek száma csekély. A Görgey Iskola, a Kis-Duna part egy része jelenleg is idegen tulajdon. A birkózócsarnoknak leginkább való telkek szintén idegen kézen vannak. Százmilliók sem röpködnek ki a költségvetésből, hogy pusztán pénzzel bármit meg lehessen oldani. Annyira nem vagyunk gazdagok.

    A fejlesztéseknek komoly ellenzői és hátráltatói is vannak. A baloldal megőrül attól, hogy az a pénzt, amit ők elloptak, és drága autókat, ingatlanvagyonokat szereztek belőle, most hasznosul, és érték lesz belőle. A Kis-Duna part is felértékelődött, amit nem akartak, mert el akarták adni lakóparkoknak, ötszintes wellness központnak. Így, ha visszaszereznék a hatalmat, sokkal nehezebb lenne elmagyarázni, miért akarják kiárusítani a partot, bezárni és eladni a strandot. Korábban legalább volt olyan indokuk, hogy lepusztult a part, és nincs pénz felújítani. A kiárusítások minden balliberális magyarázatát cáfoltuk, amikor bebizonyítottuk, hogy van pénz, elég pénz van, csak korábban ellopták.

    A fórumozókat el kell viselni. Néhánynak olyan lett a Csepel.info, mint valami kábítószer, egész nap ezen lógnak, és másokat sértegetnek. De ez már csak ilyen.

  45. Mészáros Antal szerint:

    Tisztelt Ábel úr!

    Ön állandóan a múltat hánytorgatja fel, amikor arról van szó, hogy Önök mit tettek ezidáig. Aki Csepelen él, mindenki tudja honnan hová, miből és miben fejlődünk vissza/előre.

    Hagyjuk azt a birkózócsarnokot a fenébe, semmi szükség rá. Sokkal jobb célokra is fel lehetne azt a pénzt használni.

  46. Ábel Attila szerint:

    Nem írtam arról, hogy mit tettünk eddig?

    1. Megkezdtük az elszámoltatást, évi 2 milliárd forintot takarítva meg ezzel. Kivágtuk az MSZP-SZDSZ-es vállalkozókat, ezeket a feladatokat azóta a Csevak csinálja. Hatszorosra növekedett így a foglalkoztatottak száma, de visszafizettünk több mint négymilliárd forint hitelt. A jogi elszámoltatás még tart, nem a mi hibánkból késik. Személy szerint én nagyon elégedetlen vagyok a magyar “igazságszolgáltatással”. Azért van nagy korrupció, mert a magyar igazságszolgáltatás lassú és impotens, nincs azonnali következménye a lopásnak. Sőt, a csepeli példa alapján évekkel később sincs. A nyilvánvaló lopások, hűtlen kezelések ügyében is megszűnt volna a nyomozás, ha nem panaszolunk annyit.

    2. Rendbe tettük a közterületeket. Ma élmény végigsétálni a Kis-Duna parton, a Tamariska dombon, a Kiserdőn, de számos más part, közterület is teljesen megújult. Gyom helyett virágok díszítik az utak mentét.

    3. Lett uszoda, de utak is épülnek. Sikerült olyan megoldást találni az uszodaépítésre, amivel Csepel egymás után tudja a földutakat aszfaltozni.

    4. Nem csak Királyerdő és a családi házas övezetek fejlődnek, hanem a lakótelepek is. Épült 52 km csatorna, amit a baloldal, elsősorban az MSZP minden eszközzel megpróbált megakadályozni. Három városrehabilitáción leszünk most már túl, az elsőt a bukásból hoztuk vissza 2010-ben, hogy be tudjuk fejezni. Ott is százmilliós megtakarítást tudtunk elérni.

    5. Az elmúlt öt évben százmilliók jutottak iskola és óvodafelújításokra. Az óvodai fejlesztések csak idén 300 millió forinttal folynak tovább.

    6. Százmilliók jutottak a csepeli egészségügy fejlesztésére. Orvosi eszközök tucatjait vett az önkormányzat a rendelőknek és a Jahn Ferenc Kórháznak, megújult a királyerdei rendelő, új mentőautót vettünk, bevezettük a méhnyakrák elleni oltást stb.

    7. Sok év után először jutott béremelésekre. A csepeli önkormányzat állománya az egyik legrosszabbul fizetett közszolgálati csapat volt Budapesten. Ebből sikerült egy kicsit elmozdulni.

    8. Jelentősen erősítettük a közbiztonságot. Önkormányzati pénzből szolgál több rendőr, több közterület-felügyelő, felújítottuk a totálisan rossz kamerarendszert. Új rendszámfigyelő kamerarendszert telepítettünk, amivel ötödére csökkent az autólopások és a betöréses lopások száma.

    9. Jelentős sportfejlesztések indultak el. Ez még főképp a jövő, de már látni, hogy nem csak fitnesz parkok, BMX és focipálya épül, de remélhetőleg új sportcsarnokok is. A csepeliekért, és mert az elmúlt 26 évben számtalan pályát, sportlétesítményt veszített a kerület.

    Mindezt folytatni kell. A közterületeket fenn kell tartani, tovább szépíteni, folytatni kell a városrehabilitációt, a Kis-Duna part fejlesztését, az óvodák felújítását, a gerincutat stb. Ezen vagyunk. Azt is látni kell, hogy a baloldal mindent ellenez, ami fejlődés. Legyen szíves ne mondja, hogy csak a múltat hánytorgatom. És a múlt hozzá tartozik a jelenhez és a jövőhöz. Az MSZP-s múltban lefelé csúszott a kerület, eladósodott, 2010 októbere óta pedig rendbe tette a pénzügyeket és fejlődik. Így teljes a kép.

  47. ebihal szerint:

    KÁBÍTÁS!!!

  48. Mészáros Antal szerint:

    🙂

  49. Ábel Attila szerint:

    Még valami Antal: annak a sok pozitívumnak, fejlődésnek, ami 2010 októbere óta történt, Németh Szilárd a legfontosabb előremozdítója volt. Ebihal: ha képtelen vagy bármit is cáfolni, legalább ne tedd magad nevetségessé. 😀

  50. ebihal szerint:

    Ábel Attila!
    Neked az értelmes szó, falra hányt borsó! Öreg vagyok már ahhoz, hogy a hozzád
    hasonlóakat megpróbáljam gondolkodásra késztetni. Az a baj veletek, hogy egy kis
    pozícióhoz, na meg egy kis baksishoz jutva, már azt hiszitek, hogy a spanyolviasz
    kapcsolatban áll a seggetekkel!

  51. Mészáros Antal szerint:

    Még valamit Attila.
    Én hiszek a demokráciában, maguk meg csak reklámként használják a pártjuk nevében. Úgyhogy, a múlt lejáratásával Önnek nem kéne foglalkozni, ajnározza csak tovább a saját pártját.

  52. Ábel Attila szerint:

    Bocs, de ez most itt egy semmitmondó puffogtatás volt.

    Az elmúlt több tízmilliárdos csepeli fejlesztései és az előtte jellemző 16 éves lassú lecsúszás között óriási a különbség. Amit írtam, nem a múlt lejáratása, pusztán tények a fejlesztésekről.

  53. felix szerint:

    Mesélj Attila!
    Minként hoztátok azokat a több tízmilliárdokat?

  54. […] BMX-pálya, fitnesz parkok, több kilométeres parti közvilágítás, de megújult a Daru domb, a parti sétány és az Ifjúsági Tábor is. A közelmúltban még a kiprivatizált és teljesen lepusztult […]

  55. […] BMX-pálya, fitnesz parkok, több kilométeres parti közvilágítás, de megújult a Daru domb, a parti sétány és az Ifjúsági Tábor is. A közelmúltban még a kiprivatizált és teljesen lepusztult […]

  56. […] egyetlen nem vandálbiztos elemét még az átadása előtt szétverték. A parti világítást is megrongálták az átadása előtt, olvasóink hozzászólásai alapján pedig a mostani gyújtogató szintén több napja […]

  57. […] útépítések, óvodafelújítások, parkosítás, uszoda, családbarát fejlesztések, sportfejlesztések, a Daru domb, a Tamariska domb vagy a Kiserdő megújítása, […]

Itt lehet hozzászólni !