Útépítésre fordítják a Munkásotthon visszautasított 30 millióját

Csepel.info

Útépítésre fordítják azt a 30 millió forintot, amit a Csepeli Munkásotthon visszautasított – értesült városházi forrásból a Csepel.info. A balliberális pártokhoz kötődő intézmény támogatásának az volt a feltétele, hogy cserében átláthatóvá kell tenniük a működésüket. Az “üvegzseb” biztosítására azonban nem hajlandók. A vita legabszurdabb jelenete az volt, amikor a Munkásotthon MSZP-s képviselő gazdasági vezetője nemmel szavazott arra, hogy az intézménye pénzt kapjon.

A támogatást a Fidesz-KDNP képviselői mégis megszavazták. A huzavona végére aztán Nagy József, a Munkásotthont működtető kuratórium elnöke tett pontot, amikor február végén levélben utasította vissza a 30 millió forintot. Ő is MSZP-s képviselő volt korábban.

Már a csepeli önkormányzat januári ülésén érzékelhető volt, hogy a Munkásotthon nagyon nem szeretné működésének átláthatóságát biztosítani. Az intézményt működtető alapítvány és az önkormányzat között 2010 óta tart a vita az üvegzseb miatt. Az önkormányzat valamennyi szerződése elérhető az interneten, és a kerület vezetése szerint a közpénzt felhasználó más szervezeteknek és alapítványoknak is hasonlóan el kell számolniuk a támogatással. A balliberális pártokhoz kötődő Munkásotthon állítása szerint nincs mit titkolniuk, de egyszer sem tettek az átláthatóság és ellenőrizhetőség irányában lépéseket.

Idén januárban Borbély Lénárd polgármester megpróbált átlépni a patthelyzeten, és konkrét, harminc millió forintos támogatást ajánlott fel az intézménynek. Cserében azt kérte, hogy a kapott közpénzzel a Munkásotthon számoljon el. Emiatt azonban ismét heves vita robbant ki. Takács Mónika MSZP-s képviselőnő – aki egyben a Munkásotthon gazdasági vezetője is – sértődöttségében nemmel szavazott saját munkahelyének 30 millió forintos támogatásra. Az önkormányzat képviselő-testületében januárban még így is többségben voltak a támogatást adni kívánó képviselők. A városatyák azt várták a döntéstől, hogy az elmúlt években jelentős fejlődésnek indult kerületben a kulturális élet is színesebbé válhat. Miután azonban a Munkásotthon egyértelművé tette, hogy nem kérik a kerület pénzügyi segítségét, lapunk információi szerint a támogatás összegét hozzáadják az útépítésekre szánt forrásokhoz. Így idén a tervezettnél valamivel több út és járda épülhet.

Csepel.info

26 hozzászólás “Útépítésre fordítják a Munkásotthon visszautasított 30 millióját” bejegyzésre

  1. Grün Rikárdó szerint:

    Ha már itt ez a talált pénz az önkori egy személyi alkohol-testerre is szakíthatna belőle!
    Most a tavaszi autós kirajzás miatt talán még occóbb is!
    Ki tudja mit hoz a jövő?! 😛 😀

  2. Bugi szerint:

    Te vagy a legjobb etalon Grün. Aki nálad is nagyobb hülyeséget tud beszélni már kora reggel, azt haza kell küldeni a munkából.

  3. Grün Rikárdó szerint:

    Bugi!
    Beszélj még ilyen hülyeségeket! 😛
    Akinek a 12:12 kora reggelnek számít azt nem hazaküldeni kell, hanem be se engedni soha többet a munkahelyére!
    Egy, a jelenlegi fityeszes etalonnak számító keményen dolgozó (hard working people) akkorra már kétszer elfárad! 😛 😀

  4. felix szerint:

    Ebből is látszik, hogy a Munkásotthon vezetése, pontosan tudja, hogy hol a közös pénz igazi helye.
    Köszönet érte.
    Remélem, hogy az aszfaltozást végző cég része az üvegzsebnek.

  5. nagyapó szerint:

    Nagy húzás a zönkoritól. Bebetonozzák a pénzt, így a szocik nem tudják lenyúlni a Munkásotthon nevű magáncégen keresztül.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. elhallgattatni szerint:

    30 millió Ft hány méter “aszfaltra” elegendő?

  7. Grün Rikárdó szerint:

    elhallgattatni!
    Hosszában vagy széltében?! .D

  8. helyi szerint:

    Kezdhetnék is a Munkásotthon melletti Táncsics Mihály utcával, amit a Kossuth helyett kellett volna megcsináltatni! Gyerünk, akár már holnap ugorjanak neki, annyira ramaty állapotban van! Aztán lehet harsogni az örömódákat!

  9. felix szerint:

    Hülye szemétláda!
    Nem tudják lenyúlni azt a pénz amit visszautasítottak?
    Ez még tőled is elképesztő baromság.
    Mondtam, hogy ne igyál.

  10. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó megint röfög. A lejírt szöveget megis kőne érteni!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  11. felix szerint:

    Szemétláda.
    Van elég időd, nyugodtan próbálkozzál.

  12. kilgore trout szerint:

    A 30 millió forint nem túl sok útépítésre, talán inkább járda- vagy közterület-fejlesztésre elegendő lehetne, vagy látványosabb lenne.
    A Kossuth L. utca felújítását értem is meg nem is. A kerületből a fővárosi kezelésű utakra kivezető fő utak (Poieluszko-Duna utca, Táncsics M. u., stb.) borzalmasak, ha erre kiadnának valami kommünikét, akkor az ember nem értetlenkedne.

  13. fghfjhgkjhk szerint:

    A Kossuthot nem a főváros rakja rendbe?
    A legjobban az ex Ságvárira férne rá egy burkolat csere.
    30 milla mire elég? 3cm vastagon?
    5454,545454545…m2
    🙂

  14. Tóth Kati szerint:

    A Gerincutat mikor építik tovább?Araszola kocsisor a Gerincútról a Rákóczin végig.Minden nap szinte ugyanez,talán pénteken még rosszabb.Már majdnem húsz éve,hogy megígérték Csepelnek a Gerincutat.Tudom,hogy Németh Szilárd megépíttette az első szakaszt,mert a szocik nem voltak rá képesek 16 év alatt,De hogyan tovább?Ez így nem sokat ér.Tud valaki valamit erről?

  15. ebihal szerint:

    Németh Szilárd építette a a büdös ló…t, te szerencsétlen!

  16. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! Ha Tóth marad, még mindig a kisajátításokkal maszatolnának. Gerincút sehol sem lenne. A Demszky-Tóth páros csúcs volt a semmittevésben. Németh ellenzékből meg tudta szervezni, hogy lezárják a több évtizedes tötyörgést, megnyíljon a lehetőség az építésre.
    És lőn.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. Tóth Kati szerint:

    Tessék kicsit disztingválni és émlékezni!Én nagyon jól emlékszem,ott lakom.Demszkáj igérte meg Csepelnek a Gericutat,ha nem válunk le a Fővárosról.Mikor is?Kb 20 éve!Majd Tóth elvtársék minden választás előtt kampányoltak a megépítés igéretével,de végül is az első szakasz 2011-ben !lett kész.Egyébként a szakaszolás Tóthéknak jutott eszébe,hátha legalább az első szakasz menni fog nekik,de még azt is eltökölték.Így maradt 2010 utánra a z első szakasz megépítése.Ugye szép szájú ebihal nem azt akarja hazudni,hogy demszkáj és Tóth elvtárs bírta megépíttetni a Gerincutat?

  18. felix szerint:

    Katika!
    A tudás hatalom, a nem tudás balgaság.
    A gerinc út nem a csepeli önkormányzat beruházásában valósult meg.
    Tóthék csak azt ígérhették, amit a főváros ígért nekik.
    Német elvtárs sem építette meg a gerincutat.

  19. ebihal szerint:

    vén barom!
    Mondtam már, ha a hülyeség fájna, maga kínhalált halna!

  20. ebihal szerint:

    Tóth Kati!
    A beruházás a fővárosé volt, az előkészítést a szocik csinálták, a pénzt a szocik
    szerezték rá, Némethnek a szalag átvágásán kívül nem sok köze volt hozzá.
    Azon, hogy a szocik jól vagy rosszul csináltak valamit, lehet vitatkozni, de csak
    olyanokkal, akik legalább az alaptényekkel tisztában vannak, és nem hazudják
    le a csillagot is az égről!

  21. felix szerint:

    Keresem az utóbbi öt év fidesz által indított, csepeli nagyberuházásokat.
    Szemétláda és Katika segítsetek!

  22. Bugi szerint:

    Mindent a Fidesz csinált meg az elmúlt öt évben. Ne abból indulj ki, hogy az MSZP 16 évig ígért mindent, mert ők 16 évig csak loptak, és Fideszre maradt a munka.

  23. felix szerint:

    Szóval nincs semmi amit a fidesz hozott Csepelnek?

  24. joságos szerint:

    Rendben! Mindent a Fidesz csinált meg az elmúlt négy évben. Most akkor mért nem folytatják ugyan ilyen nagy lendülettel a munkát? Miért álltak le? Bugi szerint évi 2 milliárd Ft megtakarítást produkált az előző önkormányzati vezetés! Nosza! Gyerünk! Ez elég az induláshoz! Hisz 4×2=8 000 000 000Ft. Ezen felül ott van velük és féltőn fogja a kezüket a volt polgármesterünk a csúfosan megbukott Németh Szilárd is.

  25. […] József és Takács Mónika is elutasították az önkormányzat anyagi segítségét, amit végül útépítésre fordított a kerület. A felújításra használható pénz azért nem kellett és nem kell jelenleg sem az MSZP-s […]

  26. […] Hatalmas hisztéria lett belőle. Takács Mónika MSZP-s politikus – aki akkor a Munkásotthon gazdasági vezetője volt – annyira megsértődött az üvegzseb feltételén, hogy MSZP-s párttársaival együtt nemmel szavazott a 30 milliós támogatásra. Az önkormányzat képviselő-testületében azonban többségben voltak a támogatást adni kívánó képviselők – köztük a fideszesek – és megszavazták azt. A végső elutasítást a szintén MSZP-hez kötődő Nagy József kuratóriumi elnök hozta meg: egyértelművé tette, hogy nem kérnek a támogatásból. Ez után a Munkásotthonnak felajánlott 30 millió forintot út- és járdaépítésekre használta fel az önkormányzat. […]

Itt lehet hozzászólni !