Alternatív irodalomóra Csepelen

Csepel.hu

Alternatív irodalomóra Csepelen

Immár harmadik alkalommal látogatott el az országszerte ismert slammer, Színész Bob a Karácsony Sándor utcában található Alternatíva ifjúsági klubba. Célja, hogy a fiatalokat megismertesse a slam poetry művészetével, és segítsen nekik a szókincsük, irodalmi műveltségük bővítésében az iskolán túl is.

Az Alternatíva a Kompánia Alapítvány fenntartásával működik, és egy olyan közösségi tér, mely iskola után helyet biztosít azoknak a fiataloknak, akik egyébként nem tudnák mivel eltölteni a szabadidejüket. Az Alapítvány működteti a Dominó tanodát is, mely az egykori Vasas Bisztró helyén üzemel sikeresen immár másfél éve. A tanoda egyfajta kis létszámú napköziként működik, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok iskolai felkészülését segíti önkéntes tanárok segítségével, este hétig pedig az Alternatívához hasonlóan közösségi térként szolgál.

Az Alternatíva több délutáni programot is kínál a gyerekeknek, ezek közé illeszkedett a január 30-ai találkozó Színész Bobbal, polgári nevén Horváth Kristóffal. A slammer, aki megnyerte a tavalyi Slam Országos Bajnokságot, gyerekkorában sok időt töltött nagyapjával Csepelen, ezért szívügyének tartja, hogy a kerületben minél több fiatalhoz eljusson a rímfaragás művészete.

„A belváros elszívó hatása sajnos nagyon erősen érvényesül, ezért van a fiataloknak kevés lehetősége a szórakozásra a kerületen belül. Úgy látom, hogy az ilyen kis csoportban történő foglalkozások jól működnek, a slam poetry ugyanis alkalmas arra, hogy közösséget teremtsen”- mondta el kérdésünkre Horváth Kristóf.

A január 30-ai irodalomórán a gyerekek megismerkedtek azzal, hogy miként kell egy-egy szóból hangzatos verssorokat kreálni, miközben a slammer Weöres Sándor verseit szavalta a jelenlevőknek.

A művész szívesen tart alternatív irodalomórát gyerekeknek, de nagyobb közönség előtt is fellép.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Alternatív irodalomóra Csepelen” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Ez a slam poetry olyan művészet, mint a graffity?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !