Németh Szilárd lett a birkózó szövetség elnöke

birkozoszov.hu

Németh Szilárd: olcsóbb, hatékonyabb, egyszerűbb és demokratikusabb rendszer jön létre

Hegedüs Csaba 22 év után búcsúzik a poszttól. Nagy csata után dőlt el a küzdelem: a Magyar Birkózó Szövetség tisztújító közgyűlésén a küldöttek döntöttek. Németh Szilárdot választották meg a következő öt évre a szövetség elnökének. A küldöttektől 70 szavazatot kapott, míg Hegedüs Csabára 55-en voksoltak. Az esemény súlyának megfelelően rendkívül magas volt a részvételi arány, 125-en szavaztak a Magyar Sport Házának konferenciatermében.

Hatalmas érdeklődés kísérte az eseményt, a szavazás előtt mindkét elnökjelölt kapott 15-15 percet, hogy elmondhassa beszédét. Először Németh Szilárd, Hegedüs Csaba kihívója kapott szót. A kihívó előbb elmondta, hogy diákkorában ő is birkózott – a Csepel színeiben -, aztán a párbeszédről,  a birkózás megújulásáról, a változtatás szándékáról is ejtett néhány szót:

  • Nincs jó állapotban a szövetség, és ezen változtatni kell – jelentette ki Németh. – Elfogadtam az Új-Szövetség programját, a benne foglalt cselekvési tervet, és a felkérést, hogy megmérkőzhessek Hegedüs Csabával. Sok mindenen változtatni kell. Az utánpótlás helyzete nem jó annak ellenére, hogy a feltételek adottak, de nem jutottunk be a birkózással kellő mértékben az iskolákba, bár vannak ellenpéldák is. Most itt a lehetőség: a jövőbe kell befektetnünk.

Hangsúlyozta még a birkózó életpálya-modell megalkotását, és azt, hogy nemcsak a fiatalokkal, hanem azokkal is törődni kell, akik már leléptek a szőnyegről. Aggódott amiatt, hogy mi lesz a magyar birkózással a 2016-os riói olimpia után, hol a jövőkép? A létesítményhelyzetet tragikusnak ítélte. Ugyancsak a zászlajára tűzte a sportág kommunikációjának döntő megváltoztatását is.

Hegedüs Csaba a szövetség kézzel fogható eredményeiről beszélt, miközben választ is adott Németh Szilárdnak:

  • A birkózás már jelen van az óvodában is, mintegy 700 kisgyerek ismerkedik a sportág alapjaival – kezdte felszólalását Hegedüs Csaba. –  Nem a sportágfejlesztési program beindulásával egy időben, hanem már sokkal korábban elkezdtük a munkát, hiszen a birkózás kivívta, és meg is tartotta előkelő helyét, az országban 138 szakosztály működik.  A világ legjelentősebb birkózó hatalmai között tartanak minket számon mind a mai napig. Tavaly például két magyar, Lőrincz Tamás és Bácsi Péter is vezette a világranglistát. Ami pedig a jövőképet  illeti: van jövőképünk, elég megnézni, hogy utánpótlásunk évről-évre kitűnő eredményeket ér el a korosztályos  világversenyeken.

Kiemelte még, hogy a kormány is méltányolja a szövetség munkáját, programját, hiszen a kiemelt sportágak közül a második legnagyobb támogatást biztosítja a birkózás számára (az úszás vezet).

  • Nagyon fontos a szakosztályok és a sok esetben évtizedek óta ott dolgozó szakemberek munkája, nekik csak köszönet jár. A közös munka eredményeképp a birkózásban megháromszorozódott a gyerekek létszáma az elmúlt néhány évben. Értéket pártolunk, ez a legfontosabb szempont – fejezte be mondandóját a bajnok.

Ezután következett a tisztújító közgyűlés legfeszültebb hangulatú része, a szövetségi elnök megszavazása, amelynek kihirdetését érzelemkitörések kísértek a teremben.:  Hegedüs Csaba 55 szavazatot kapott, ellenben Németh Szilárd 70-et, így tehát a szakosztályok a változtatás mellett törtek lándzsát.

26 hozzászólás “Németh Szilárd lett a birkózó szövetség elnöke” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    22 év éppen elég a vezetői posztból, ennyi idő alatt a legjobb szakember is elfáradhat. A Hegedűs Csabát támogatók vajon mit szólnának ha Orbán Viktor 22 évig lenne egyfolytában miniszterelnök? Ezért kellenek az új emberek, új ember új gondolat! Németh Szilárdnak van öt éve hogy bizonyítson, ennyi bizalom kijár! Amennyiben nem érné el az általa kitűzött célokat, biztosan nem fog újabb ötévre pályázni. A csepeli fanyalgók meg inkább örülhetnének, van hely ahol az ambícióit kiteljesítheti, így aztán a választások óta Csepelen tapasztalható nyugalom továbbra is garantált! A polgármesteri “kabát” neki kicsi volt, az arra való aki éppen belepasszol! Az viszont nem elégedetlen az elért pozícióval, s igyekszik megfelelni a közösség elvárásainak.

  2. Grün Rikárdó szerint:

    “A polgármesteri “kabát” neki kicsi volt, az arra való aki éppen belepasszol!”
    Belepasszol?!
    Annyira, hogy el is veszett benne! 😛 😀
    .
    Milyen a férjed drágám?!
    Nem tudom drágám.
    Esküvő után levette rólam a menyasszonyi ruhát, felvette és azóta nem láttam!

  3. Kérdem én! szerint:

    Na és mi köze van neki a birkózáshoz?? kezd olyan gyanús lenni mint amelyik képviselő 3 megyében 5 városba akart indulni. Mindegy mi, csak legyen valami ahonnan lehet húzni.

  4. Balos szerint:

    Pont annyi köze van, mint az elődjének. Németh is birkózó volt.

  5. Grün Rikárdó szerint:

    Balos!
    Akkor a Hombárfejű nekem is kollégám, hiszen Ő is volt tanár?! 😛 😀
    .
    Jó estét kolléga!-köszönt egy kis színésznőcske Csortos Gyulának.
    Az végigmérte, majd így szólt?
    Nem emlékszek, hogy mikor voltam én kurva!

  6. ebihal szerint:

    Balos!
    Normális vagy?

  7. Grün Rikárdó szerint:

    ebihal!
    Ne tegyél fel “Balos”-nak keresztkérdéseket mert csak összezavarod a bonyolult pártirányultságát! 😛 😀

  8. felix szerint:

    Éppen annyira normális mint, amennyire balos.

  9. nagyapó szerint:

    Most, hogy nézem tényleg, Németh hasonlít Csortosra!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  10. helyi szerint:

    Nagyapó! Gyógyszer kéznél van? Sikerült megint a rossz tablettát bevennie! 🙂

  11. ebihal szerint:

    Országgyűlési képviselő. bizottsági elnökhelyettes, a csepeli birkózók elnöke, az
    országos szövetség elnöke, DE MIKOR DOLGOZIK???
    EZÉRT FIZETJÜK???

  12. Grün Rikárdó szerint:

    ebihal!
    Csak nem képzeled a magát a becsület szobrának beállító “álpolgármester”-ünkről”, hogy a képviselői javadalmazásán kívül más kiegészítést elfogad?!
    Ő nem az a harácsolós szotyimutyis mint ………! 😛
    .
    “A sport edzi a testet és tisztíccsa a jellemet!” 😀

  13. ebihal szerint:

    Grün!
    Ő keveset sportolt!

  14. Grün Rikárdó szerint:

    ebihal!
    De saját bevallása azért nincs “karfiolfüle” mint általában a birkózóknak, mert a porc puha benne!
    Mása is puha, esetleg nincs is?! 😛

  15. ebihal szerint:

    Grün!
    Csak nem az emberek háta közepén végigfutó dologra gondolsz?

  16. nagyapó szerint:

    Na a “három hülye” + a helyi proli ismét villog. Összekeverik a csepel.infot a Heti Hetessel.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. Grün Rikárdó szerint:

    ebihal!
    De bia! Csigolya ez meg az! 😛 😀

  18. felix szerint:

    Vén farok.
    Egy meg egy az kettő + helyi.
    Tök vagy. 🙂

  19. ebihal szerint:

    vén barom!
    Itt sincs érdemi mondanivaló?

  20. Bugi szerint:

    Ilyenkor látszik, hogy a magukat baloldalinak nevezők mennyire elkorcsosultak és eldurvultak. Nincsenek már elvek, nem látnak ki a fejükből, csak az öncélú gyűlölködés maradt meg. A legnormálisabb “Balos” annyit írt, hogy Németh Szilárd is birkózó volt. Ami igaz. Erre teljesen elpattant a cérna a hazudozó, gyűlölködő többi balliberálisnál. Szánalmas alakok, hatalomban meg csak lopni meg ölni tudtak.

  21. helyi szerint:

    Bugi csókold meg az öreg munkásőr nagyapó seggét és együtt üljetek le: egyes! 🙂

  22. ebihal szerint:

    Bugi!
    Németh Szilárdot Hegedűs Csabával egy lapon emlegetni ebben a sportágban, a
    pofátlanság magasiskolája! Leírtam már egyszer neked a Szilárd birkózó múltját,
    na az kb. annyi, hogy felengedték a szőnyegre! Ha hazugság, lehet cáfolni!
    Ahhoz pedig, hogy valakit gyűlöljenek, fel kell nőni!

  23. felix szerint:

    A rezsibiztosságnak lassan vége, kel egy süllyesztő.

  24. nagyapó szerint:

    No mi van eetásak három hülye + helyi proli! Működik a proletkult? Villog a zinteligencsia?
    Hasonlóan értelmesek, mint Nagy Vezetőjük, aki összekeveri a gázsütőt a gázrezsóval.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  25. ebihal szerint:

    vén barom!
    Tud valami cáfolatot, vagy csak simán részeg?

Itt lehet hozzászólni !