Zene, tánc az ÁMK 30 éves születésnapján

Csepel.hu

Zene, tánc az ÁMK 30 éves születésnapján

A Nagy Imre ÁMK 30 éves születésnapi rendezvény-sorozatának záróünnepségét november 28-án rendezték meg. A résztvevők néma főhajtással emlékeztek azokra a dolgozókra, akik már nem lehettek jelen az ünnepségen.

A művelődési központ képviseletében Tóth Endre intézményvezető beszédében az elődökre, Hengl Károlyné (Gabi nénire) és a néhai főigazgatóra, Feith Bencére emlékezett, aki nemrég kapta meg a posztumusz Csepel díszpolgára címet. A megjelent vendégek között köszöntötte Morovik Attila alpolgármestert, Pintér József Gáborné családügyi tanácsnokot, Szuhai Erikát, a szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottság elnökét, Takács Mónika önkormányzati képviselőt, Dobák István önkormányzati képviselőt, Baldauf  Myrtill köznevelési referenst, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat képviseltében dr. Juhász György főigazgatót, a kerületi óvodák, általános iskolás és középiskolák intézményvezetőit, valamint minden egykori és jelenlegi munkatársat.

Az intézményvezető köszönetet mondott a csepeli önkormányzatnak eddigi működésükért, valamint az intézmény munkatársainak a születésnapi est szervezésében nyújtott segítségéért.

Ezt követően Morovik Attila emléklapot és emlékplakettet adott át az idei jubileumi törzsgárda tagoknak. Elismerést kaptak a 10, 15, 20 és 25 éves munkaviszonnyal rendelkező dolgozók is.

A díjak átvétele után a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékei zenés-táncos műsorukkal a 30 évvel ezelőtti mindennapokba repítették vissza a közönséget. Az időutazás egy, a kor stílusának megfelelő zenés ajándékkosarat tartalmazott a ’80-as évek divatos műfajából, elsősorban 1984-ből szólt a nagysikerű dalválogatás. Az ifjú színészpalánták lenyűgözően koreografált táncos produkcióban énekelt magyar előadók magyar szerzeményei szenzációs perceket szereztek a közönségnek.

A szórakoztató program után az intézmény jeles eseményeiről adott történeti áttekintést Bánátiné Papp Katalin, a közművelődés – könyvtár – Ifjúsági Információs Pont intézményegység vezetője és Körömi Gábor, a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese.

Az est hátralévő részében a bőséges disznótoros vacsora előtt az alpolgármester mondott pohárköszöntőt.

Adíjazottak névsora:

10 éves

Nagy József                          könyvtár csoportvezető

Novák Ferencné                 pedagógus

Rusz Anita                             bölcsődei dolgozó

Váczy Annamária                pénzügyi munkatárs

15 éves

Bánátiné Papp Katalin      közművelődés – könyvtár – Ifjúsági Információs Pont intézményegység vezetője

Jakab Andrea                       óvodavezető

Kovács Istvánné                  óvodapedagógus

Simon Zoltán                        pedagógus

20 éves

Kovács Andrea                    óvoda pedagógus

Szabó Krisztina                    bölcsődei dolgozó

25 éves

Bonczné Lencsés Gyöngyi              pedagógus

Cselik Ildikó                           pedagógus

Kerepesi Ágnes                   a Nagy Imre Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

Nagyné Huri Ildikó             pedagógus

Szalayné Héjjas Márta      pedagógus

Vincze Zoltánné                  technikai munkatárs

30 éves

Gecsei Gabriella                  pedagógus

Hollné Farkas Enikő           művelődésszervező

Kállai Ibolya                           pedagógus

Lakatos Györgyné              bölcsődei gondozónő

Ludányi Erzsébet                pedagógus

Szolláh Gáborné                 gazdasági munkatárs

Tuboly-Büki Gabriella       pedagógus

Varga Gáborné                    pedagógus, az autista csoport vezetője

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !