Simon-ügy: a „vörös-segély” állt rendelkezésre?

Mno

Nyomoznak Simon után

Cusinak a párt fizetett – honnan volt Simon pénze?

A Fidesz az ügyészség, a Belügyminisztérium és a titkosszolgálat képviselőinek tájékoztatását kéri a Simon-ügy vizsgálatának jelenlegi állásáról az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésén. Ezt Németh Szilárd, a bizottság kormánypárti alelnöke jelentette be újságíróknak pénteken Budapesten.

A politikus azt mondta, elsősorban arra kíváncsiak, hogy az MSZP volt elnökhelyettese milyen forrásból tudott befizetni a közelmúltban 128 millió forint adóhátralékot. „Vajon a vörös segély állt-e a rendelkezésére?” – fogalmazott Németh Szilárd arra utalva, hogy esetleg nem az MSZP pártpénzeiből valósult-e meg ez a kifizetés.

Zuschlag János, volt MSZP-s politikus nemrégiben kiadott életrajzi könyvében emleget egy hatalmas mennyiségű pénzt tartalmazó páncélszekrényt, mely korábban a Köztársaság téri pártszékházban állt. Állítása szerint ebből a kasszából folyamatosan lehetett finanszírozni bizonyos ügyeket.

Németh Szilárd szerint a Simon-ügyben bizonyítékok is a hatóságok rendelkezésére állnak, ezért a nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatással a korrupcióval szembeni határozott fellépésre vonatkozó amerikai kérésnek is eleget kívánnak tenni.

Ismeretes, február óta különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják Simont, mert a bűncselekménnyel mintegy százmilliós vagyoni hátrányt okozhatott. A Magyar Nemzet írta meg, Simon évek óta mintegy 240 millió forintnyi devizát őriz egy osztrák pénzintézetnél. Később kiderült, más bankoknál is százmilliókat rejteget, melyekről vagyonnyilatkozataiban nem adott számot, nem is adózott utánuk.

Forrás: Mno

6 hozzászólás “Simon-ügy: a „vörös-segély” állt rendelkezésre?” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    A vörös segélyt már kimerítette Rogán Szíjártó, Kósa, Lázár stb.

  2. hajaj szerint:

    A feltörekvő nemzedéknek nincsen ideje kivárni az időarányos gazdagodást. Ide nekem az egész világot! Amit, és akit csak lehet, most kell megszereznem, magamévá tennem. Na és kiktől veszik el, mindezeket? Akik itt folyton folyvást sírnak, és akik nem sírnak. Akárhogyan is volt, mert loptak kádári időkben is, de ilyen intenzíven, ilyen nagy mértékben mint az elmúlt 25 évben, talán még soha.

  3. bonifác szerint:

    Ha a Maszop régi hagyományait folytatja, (márpedig a buktát a kevésbé értelmes talpasok
    érezhették) volt miből félretenniök. A többi magától értetődik.Van ott még néhány milliócska tartalékban…

  4. felix szerint:

    Bonofác!
    Te nem látod a fától az erdőt.
    A MASZOP a maiakhoz képest, piti kis zsebes.

  5. grün szerint:

    “Az V. kerületi alpolgármester összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Juhász Péter ellen, mert szerinte valótlan a politikus vagyonnyilatkozata. ”
    .
    A zemberek 37%-a miből él, azt nem szeretné tudni?!
    .
    http://mno.hu/belfold/nem-tudni-mibol-el-juhasz-peter-1260874

  6. nagyapó szerint:

    “A zemberek 37%-a miből él, azt nem szeretné tudni?!”
    Ragyogó ország az, ahol a zadót nem fizető 37 % úgy él mint Juhász!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

Itt lehet hozzászólni !