Zavaros ügyletek

Magyar Hírlap

Mélyen hallgat Avarkeszi Dezső MSZP-s igazságügyi államtitkár felesége, Tóth Erika a brutális kettős gyilkosságról elhíresült csepeli iskolában betöltött szerepéről. Annyit közölt: nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Mint megírtuk, Tóth Erika igazgatóhelyettes abban az iskolában, ahol január 7-én brutális kegyetlenséggel kivégezték főnökét, az igazgató Takács Józsefet, helyi MSZP-s képviselőt, volt csepeli alpolgármestert és egy fiatal, 32 éves tanárt. A gyanúsított, az intézmény gondnoka, felbujtását a szocialista politikusnak, Deme Gábornak rótták terhére. Ő gazdasági igazgatóhelyettesként dolgozott. A balliberális média, elszámolási ügyet emlegetve, következetesen kizárta a politikai szálat.

Tegnapig az sem derült ki, hogy a helyi országgyűlési képviselő, Avarkeszi Dezső felesége is magas beosztásban dolgozik az iskolában. A politikus családjáról egyébként internetes önéletrajzaiban furcsa kép rajzolódik ki. Az Avarkeszi.hu oldalon azt írja: egyedül neveli két egyetemista lányát. Ezzel szemben parlamenti oldalán az szerepel: nős, felesége általános iskolai tanár. Legfrissebb, tavalyi vagyonnyilatkozatában az áll, házas, felesége Tóth Erika. Ellentmondásos az is, hogy miből finanszírozzák az alapítványi iskolát.

Az biztos, hogy nem kapott közvetlen támogatást az oktatási minisztériumtól az iskolát fenntartó Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány – közölték lapunkkal a szaktárcánál. Az iskola tavaly három pályázaton nyert pénzt a minisztériumtól, alig másfél millió forintot. Az iskolát fenntartó alapítványi elnök, Weszelovszky Károly a távirati irodával korábban azt közölte, hogy kizárólag állami normatívából áll össze az évi százhúszmilliós költségvetésük, s ebből hatszázhúsz diák képzését oldják meg. Ez azt jelenti, ha a költségvetés egészét a tanulókra fordítják – és nem fizetnek a pedagógusoknak, a kisegítő személyzetnek –, alig több mint 190 ezer forint jut egy gyermek oktatására.

Forrás: Magyar Hírlap

36 hozzászólás “Zavaros ügyletek” bejegyzésre

  1. Manolo szerint:

    Talan csak nem az iskolaban keszult a kep? Deme cucuek feje felett MSZP-s tablok vannak …

  2. Csaba szerint:

    Nem fizetnek a pedagógusoknak és a kisegítő személyzetnek? Hogy is van ez?

  3. baniko21 szerint:

    Manolo!
    Nagyon rossz indulatú vagy, ha azt feltételezed, hogy az Mszp-s iskolá-
    ban Mszp-s tablók vannak kitéve. Tudod 1990 óta a munkahelyekről,
    iskolákból ki van tiltva a politika. Az más kérdés, hogy a kopogtatócé-
    dulákat az iskolák természetesen az Mszp-nek szedik össze. De hát
    hogyan is nézne ki, ha nem? Szegény Avarkeszi Úr! Hát ezek az un-
    dok csepeliek nem szóva teszik, hogy igazságügyi államtitkár úr fele-
    sége is a mosodában dolgozik igazgatóhelyettesként? Van abban az
    iskolában tanár is? Vagy csak igazgató és annak a helyettesei?
    Az meg egyenesen dicséretre méltó, hogy munkabér nélkül kinylódnak
    a hátrányos helyzetü gyerekekkel. (Csak megjegyzem, hogy az alapít-
    vány könyveléséből egyértelmüen kitünik a bérjellegü kifizetések össze-
    ge. Hogy miből fizették? Ki tudja?)

  4. Manolo szerint:

    Viccnek szantam. Termeszetesen az iskolakban nincs helye a politikanak, csak az iskola teljes felso vezeteseben… 😀

  5. Nagyapó szerint:

    Azért jó lenne egy iskolai ki-kicsoda. Ki volt Takács József? Iskolaigazgató (tudtommal nem tanár), alapítvány vezető, vagy mi? Ki volt Deme Gábor? Igazgató, gazd. ig., tanár? Ki Tóth Erika? Ig. helyettes, ejtőernyős? Ki volt Kun Tamás? Őr, testőr, gondnok, segédtanár?
    Miféle iskola az, ahol senki nem az aminek mondják?
    A Népszabadság szerint ennyi pénzből nem lehet fenntartani egy iskolát. Akkor ez mi? Mosoda, MSZP-s kádertemető, iskola?
    Avarkeszi et. elmondhatná észrevételeit.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. asdf szerint:

    Eléggé mosoda jellegű vezetése van ennek az iskolának. Nem csoda, hogy ennyien tudtak Deme sikkasztásáról. Kérdés, hogy miért nem szólt senki. Mondjuk pl. Tóth Mihály. De lehet, hogy Avarkeszi is tudott róla.

  7. Wass Albert barátja szerint:

    Avarkeszi fölöslegesen mondana bár mit, mert Ceterum censeo……
    Engem az izgat, hogy a kép közepén ki lehet az a személy- láthatóan nő- , aki vagy magát, vagy a társaságát szégyenli, mert “kitakarták” az arcát?

  8. bögöly szerint:

    Wass Abert szégyellené, hogy ilyen barátja van. A képen Avarkeszi és Deme látható egy hölgy társaságában, aki nem az államtitkár felesége, feltehetően semmi köze az ügyhöz, ezért személyiségi jogai védelmében, valamint, hogy ne hozzák összefüggésbe az üggyel, a szerkesztők nagyon helyesen kitakarták az arcát. A fotó feltehetően még az “ügy” előtt történt. Ezt egy Wass Albert nevével takaródzó hozzászólónak illenék tudni, s nem újabb összeesküvés-elméleteket gyártani. Az csak egy fotó. Amit itt leírtam azt az erdélyi írózseni biztosan tudta volna, még, ha politikai nézetei vitathatóak voltak is. Ám éppen ettől, intelligenciájától és írásai révén került a legnagyobb magyar gondolkodók és írók közé, nem pedig azért, hogy nevével takaródzva hagymázas gondolatokat irogassanak.

  9. obama szerint:

    Nagyapó!
    Tudomásom szerint Takács József az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki az alapító okirat szerint munkáltatói jogokat is kapott, s az intézmény fenntartóját képviselte. (Ezért nevezték igazgatónak)
    Deme Gábor az általános iskola igazgatója volt, Avarkesziné pedig mint az általános iskola igazgatóhelyettese dolgozik jelenleg is.

  10. miska72 szerint:

    “Mélyen hallgat Avarkeszi Dezső MSZP-s igazságügyi államtitkár felesége, Tóth Erika a brutális kettős gyilkosságról elhíresült csepeli iskolában betöltött szerepéről. Annyit közölt: nem kíván nyilatkozni az ügyben.”

    Ezt már megszotuk.
    Nem kívánt nyilatkozni.
    Nem kívánt a kamerák elé állni.
    Nem értük el.
    Nem veszi fel a telefont.
    Ki van kapcsolva.

    Nem kíánt nyilatkozni? Csak az a baj, hogy ez NEM KIVÁNSÁGMŰSOR!

    Az Avarkeszi.hu oldalon azt írja: egyedül neveli két egyetemista lányát. Ezzel szemben parlamenti oldalán az szerepel: nős, felesége általános iskolai tanár. Legfrissebb, tavalyi vagyonnyilatkozatában az áll, házas, felesége Tóth Erika. Ellentmondásos az is, hogy miből finanszírozzák az alapítványi iskolát.

    HOPPÁ! Egy IGAZSÁGÜGYI ÁLLAMTITKÁR aki feltételezhetőnen NEM MOND IGAZAT? IGEN IGEN!
    Melyik párthoz is tartozik?
    MSZP? IGEN IGEN!

    Harmadik kérdés: MIBŐL ÜZEMEL AZ ISKOLA?

    Ugyanis az iskola “állítolag NEM kapott álami támogatást.
    Weszelovszky Károly a távirati irodával korábban azt közölte, hogy kizárólag állami normatívából áll össze az évi százhúszmilliós
    120.000.000 Ft költségvetésük.
    Támogató Alapítvány – közölték lapunkkal a szaktárcánál. Az iskola tavaly három pályázaton nyert pénzt a minisztériumtól, alig másfél millió forintot.1.500.000 Ft

    120.000.000 Ft
    – 1.500.000 Ft
    ———————
    118.500.000 Ft

    Honnan van a 118.500.000 Ft ?

    Melyik állami intézménytől kapták a 118.500.000 Ft-ot?
    Miért nem vállalja az intézmény, hogy Ők adták a pénzt?

  11. miska72 szerint:

    Tisztelt Csaba!

    Ez jó kérdés volt. “Nem fizetnek a pedagógusoknak és a kisegítő személyzetnek? Hogy is van ez?

    Ingyen oktatták a tanárok a diákokat?
    Margit nekem itt valami nem NÓÓÓRMÁLIS!
    És ingyen a tanárok még MINŐSÉGI oktatást is adtak?
    És dupla semmivel fizették a túlórákat is? 🙂

  12. miska72 szerint:

    Wass Albert barátja:

    Szerintem Ő Avarkeszi felesége.
    Vagy nem?
    Ki tudja?
    Az is lehet hogy az iskola vezér igazgatója?
    Vagy ő is egy igazgató helyettes?
    Vagy biztonsági őr?
    vagy nevelő tanár?
    Ki tudja?

  13. miska72 szerint:

    Új filmet forgatnak Csepelen. A bárányok hallgatnak után, az elvtársak hallgatnak. 🙂

  14. Ellus szerint:

    Kedves obama!
    (Úgy írom, mint te) Tájékozódj, légy szíves! A kir.hu oldalon (hivatalos, minisztériumi regiszter) szerepel:
    OM azonosító: 200768
    Intézménynév: Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola
    Székhely: 1212 Budapest, Széchenyi út 93
    Intézmény vezetője: Deme Gábor
    Ellátott feladatok: általános iskola; szakiskola; szakközépiskola;
    A fenntartónál: T.J. mint az alapítvány képviselője szerepel.
    Ha megnézed a nonprofit.hu-t
    Alapítványi adatok:
    “Tevékenységi körök Többcélú és egyéb oktatás, támogatás
    Kapcsolattartó Deme Gábor (kapcsolattartó)
    Képviselő(k) Weszelovszky Károly
    Kuratóriumi/testületi/választmányi tagok n.a.”
    Erre varrjál gombot!
    Ne zsibbasszál azzal, hogy ha egy alapítvány a fenntartó, akkor automatikusan igazgató lesz a kuratórium elnöke, vagy a képviselő/elnök stb. Nézd meg a Közoktatási törvény – intézményvezetők kinevezésének feltételei fejezetet.

  15. Gordon szerint:

    Na a “kapcsolattartó” most új “kapcsolatokat” létesíthet egy másik helyen.

  16. Ellus szerint:

    Cégek is pengethettek ún. “képzési támogatást”

  17. Ellus szerint:

    Az ado.hu oldalról:
    “Az eddigi bér-és járulék jellegű támogatások részben beolvadtak az új támogatásba, részben pedig megszűnnek. Az új bértámogatás csak a meghatározott, hátrányos helyzetűnek minősített személyi kör foglalkoztatásához, legfeljebb 12 hónapig folyósítható, maximum a munkabér és járulékai együttes összegének 50, illetve 60 százalékáig. Emellett megmaradt a munkaerőpiaci program keretében nyújtható bérköltség-támogatás is, amely a munkabér és járulékai 100 %-os folyósítását teszi lehetővé.” 2007. jan.1-től hatályos.

  18. Wass Albert barátja szerint:

    Hátrébb az agarakkal, hogy a bögöly – vagyis önmagad – csípjen meg.
    Én legalább egy – általad is elismert, hiszen te nevezed így -írózseni nevével takaródzom nem pedig egy undorító vérszívó rovarral mint Te.
    Pusztán a kíváncsiság hajtott, hogy egy olyan képen, ahol láthatóan ismerősök- barátok beszélgetnek mi indíthat egy embert arra, hogy ne lehessen felismerni. Az az analógia – csak neked Bögöly: hasonlóság- jut az eszembe, amikor mutatják a tv-ben a bírósági tárgyalásokon a bűnözőket bevezető rendőrök kitakart arcát. Az általam ismeretlen hölgy – valamiért nem akar a képen látható másik két uriemberrel -uriemberrel??- együtt látszani
    Én nem minősítettem, hanem egy kérdést tettem fel. Ha tudod, hogy ki a titkos személy, akkor elégítsd ki a kiváncsiságomat, az oktatást nem kérem!!

  19. Ellus szerint:

    Példák az Adótrükkök c. könyvből:
    Képzési költségek a szakképzési hozzájárulás terhére
    A szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett munkáltató a saját munkavállalói képzésére fordított költségeket elszámolhatja a szakképzési hozzájárulás terhére. Az elszámolható költségek mértéke 2007. január 1-jétől képzésben résztvevőnként és képzési óránként nem haladhatja meg a minimálbérnek a 12 százalékát, azaz 2007-ben a 7860 forintot.
    Akkor számoljunk: 7860*600=4 716 000 (szorozzuk meg 12-vel, mertennyi van egy évben) =56 592 000
    Szép?

  20. obama szerint:

    Kedves Ellus!

    Kicsit alaposabbnak kellene lenned, mielőtt megpróbálsz földbe döngölni. Na akkor itt vannak a tények, adatok, melyek egyébként nyilvánosak, bárki által elérhetőek:
    Az alapító okirat XVI. pontja “Az iskola igazgatóját a fenntartó kuratóriuma írásban bizza meg a vezetői teendők ellátására határozott időtartamra (4év). Felette a munkáltatói jogokat a kuratórium elnöke gyakorolja.
    2006.Július 17. Takács József
    Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató
    Alapítvány Kuratóriumának elnöke
    fenntartó

    Alapító: Karalyos Istvánné
    Az Alapítvány kuratóriumának elnöke: Takács József
    Tagjai: Maczkó László, Ladányi Lőrinc, Kosik György, Papp Ibolya
    Felügyelő bizottság elnöke: Weszelovszky Károly
    Tagjai: Tóth Tiborné, Deutsch György, Csonka Kálmán, Pálfay Rita
    és folytathatjuk a ki-kicsodát!!!

  21. obama szerint:

    Ellus!
    Én azt nem állítottam, hogy az alapítvány kuratóriumi elnöke igazgató lett volna, hanem azt, hogy Deme volt az igazgató, s a munkáltatói jogokat felette a kuratórium elnöke gyakorolta, ezzel kapcsolatosan idéztem az alapító okiratból!
    Egyébként a teljes anyag megtekinthető:
    http://www.kir.hu/intezmeny/intreszl.asp?om10kod=200768
    és a kiskönyvre kell kattintani, ott vannak a dokumentumok!

  22. felirat szerint:

    a képaláírás lemaradt: – Te pedig vazze, most hazamész vacsorát főzni és hallgatni fogsz a sikkasztásról!

  23. Ellus szerint:

    Kedves Barack!

    Te megindokoltad, miért nevezték T.j-t “igazgatónak”. Nem kell mentegetni azokat, akik félretájékoztatnak. Valóban, a KIR-en fent vannak az általad említett dokumentumok. Miért nem tudták ugyanilyen alapossággal feltenni a nonprofit.hu-ra? Ott adományokra jelentkeznek a civilek, de attól még korrekten illik közölni az adatokat. Ja, vannak bevételi adatok, és úgy már nem OK, ha csak az hiányzik?
    A Kir-es adatok szerint egyébként 1684 diákjuk volt. Lehet ez?

  24. Gigi szerint:

    Amennyiben a hölgy a képen nem közszereplő – mint amennyire a megboldogult és a gyanúsított az -, akkor a szerkesztőknek le kell takarniuk az arcát, ahogy tették helyesen. Akár köze van hozzájuk, akár nem.

  25. hollósi szerint:

    Gigi! A képen nem az Avarkeszi látható? Gyakran találkozhattok!

  26. Jeniszej szerint:

    Nagy bűvész iskolák ezek a szóban forgó csepeli alapítványi iskolák!
    Hatszáz fős iskola anyagi helyzete úgy mondják nagyon szarul áll.
    – A legminimálisabb támogatást kapják.
    – Problémás gyerek tanításához, speciális tanárok helyett, képesítés nélküli
    vagy jobb esetben gyorstalpalón végzett tanítókat alkalmaztak feketén.
    – Ezt olvastam valahol – és ezeket zsebből fizetik.
    – ilyen olyan igazgatok és azok rokonságának serege, szorgoskodik talán jelképes fizetség-ért.
    Nem hagy nyugodni az a kérdés, és mégis miből tudták lenyúlni ezeket a nagy lóvékat.
    A belső viszály, a leszámolás milyen eddig általunk nem ismert okok miatt lett végrehajtva.
    Az idáig megismert okok szinte nevetségesek!
    A megismert tények alapján, az az érzésem, hogy ez a leszámolás csak a jéghegy csúcsa.
    A valódi ok itt a csepeli alapítványi iskolák körül valami más!
    Okosabbak, majd a most folyó vizsgálat után leszünk.
    Bízzunk az igazságszolgáltatásban

  27. Wass Albert barátja szerint:

    Gigi!
    Deme közszereplő- mostmár igen?! Nem hiszem, hogy a képen “látható” hölgy tiltakozna, ha felfednék kilétét. Közben megtutam az illető nevét, sőt az is biztos információ, hogy a szocialisták nagy családjához tartozik és dolgozott- dolgozik az iskolában. A kép hátterében a falon mszp-s logóval ellátott fotók vannak, tehát nyilván nem a templomban készültek. Akkor miért nem vállalja az arcát? Annyira nem lehet megborzongtató, nincs kint a 18- as karika sem!

  28. obama szerint:

    Azért az érdekes, hogy nem beszél senki Kovács Ildikóról, aki gazdasági felelős volt az iskolában és a gyilkosság után felfüggesztették! Valamit csak tudhatott, valami köze lehett az ügyhöz nem?

  29. Mózsi szerint:

    Bízzunk abban Obama, hogy a rend őreinek eszébe jut a felvetésed.
    Egyébként,ha olvasnák a rendőrök a fórumozók véleményeit-felvetéseit, lehet, hogy segítségükre lenne.

  30. Jeniszej szerint:

    Nem akartam elhinni az egyik Luzernnak, aki azt halotta valahol, hogy ehhez az alapítványhoz tartozó szakképző iskolában, egy szakoktatóknak vagy segédoktatónak fizuja tisztán két- háromszáz ezer forint-ót is elérheti.
    Mondtam is neki te, álmodozol!
    Lehet ebben valami igazság? – ha ilyen csóró az alapítvány.
    Azt felelte a luzer, – kérdéssel válaszolva – mit gondolsz a semmiből tudott a Döme koma ilyen nagy pénzeket leszakítani?
    Azért ezen lehet gondolkodni!
    Az igazságszolgáltatás gondolom mindenre, megadja a választ, hogy mi is lehetett a gyilkosság valódi indítéka!

  31. infósferi szerint:

    Még a végén kiderül, abból éltek , hogy szombat-vasárnap zárva tartottak
    ( társadalmi munkások bevonásával).

  32. asdf szerint:

    Szilveszternek egy kis off olvasnivaló (a címhez kapcsolódik kicsit, bár csak annyi kötődése van csepelhez, hogy MSZP-sről szól a dal):

    http://index.hu/gazdasag/magyar/vertes9192/

  33. munkásököl szerint:

    @bögöly:
    “A fotó feltehetően még az “ügy” előtt történt. ”

    Hát valószínű, mert a sitten talán csak nincs ennyi MSZP-s plakát a falon… Vagy igen? 🙂

  34. Nibiru szerint:

    A “titokzatos” nő, minden, TV-ben bemutatott fotón szerepelt.
    Nem tudtak olyan képet mutatni, amelyiken ne lett volna rajta, de a temetésről készült, – TV híradóban bemutatott filmrészletben is jól látható.
    Egyébként gondolom, rajtam kívül is sokan ismerik!

  35. Eliza szerint:

    Az összefonódások, disznóságok működnek Csepelen is!

  36. Nahát! szerint:

    Már a szemünket is kilopnák!
    Az a szép, amikor a “barátok” ölik egymást!

Itt lehet hozzászólni !