A szifiliszes Lenin így késte le a saját forradalmát

Rubikon, Inforadio.hu, Csepel.info, Múlt-kor.hu

A szifiliszes Lenin így késte le a saját forradalmát

Kevesen tudják, hogy Vlagyimir Iljics Lenin orosz politikus, a kommunista ideológia és a forradalmi eszmék alapján felépülő szovjet rendszer megalkotója 1917. november 7-én lekéste a sokáig nagy októberi szocialista forradalom névvel illetett bolsevik hatalomátvételt, mert csak a győzelem kivívása után érkezett vissza finnországi száműzetéséből Pétervárra – derül ki a Rubicon e témában megjelent visszaemlékezéséből.

1924. január 21-én, a hivatalos dokumentumok szerint negyedik agyvérzése következtében, valósában azonban szifiliszben vesztette életét Vlagyimir Iljics Lenin orosz politikus, a kommunista ideológia és a forradalmi eszmék alapján felépülő szovjet rendszer megalkotója. Lenin egészségi állapotának drasztikus romlása miatt már 1922 decemberében lemondott hatalmáról, visszavonult az aktív politizálástól, és haláláig egy Moszkva közelében található szanatóriumban élt.

A Volga partján fekvő Szimbirszkből származó Vlagyimir Iljics Uljanov politikai pályafutása 17 esztendős korában, 1887-ben kezdődött meg, ebben az évben ugyanis bátyját egy III. Sándor cár (ur. 1881-1894) elleni merényletben való részvételéért halálra ítélték. Fivére elvesztésének hatására Lenin szintén a marxista eszmék híve lett, és miközben engedélyt nyert az ügyvédi praktizálásra, komoly energiát fektetett a mozgalom szervezésébe, így 1895-ben ő is a cári hatóságok kezére, majd Szibériába került. Szabadulását követően a politikus Nyugat-Európába utazott, ahol Szikra néven megalapított folyóiratában és más műveiben kidolgozta a bolsevik programot megalapozó kommunista ideológiát.

Az emigrációban Lenin álnevet használó politikus 1903-as Mi a teendő? című művében nyíltan szakított a marxista irányzattal, ebben ugyanis felülbírálta a Tőke szerzőjét, és a marxi vízióval szemben azt hirdette, hogy a világforradalmat nem várni, hanem – egy arra alkalmas élcsapat segítségével – “megcsinálni” kell, az új társadalmi rendet pedig elsőként nem a fejlett indusztriális társadalmakban, hanem a periférián található Orosz Birodalomban kell megvalósítani. Lenin az 1917-es februári forradalomig következetesen ezt az álláspontot képviselte, aminek következtében kettészakította az Oroszországi Szociáldemokrata Pártot, illetve igyekezett a maga elképzelései szerint alakítani az 1905. évi oroszországi forradalmat. Az ügyvéd az első világháború alatt megrendezett zimmerwaldi konferencián a nyugat-európai szociáldemokratákkal is igyekezett elfogadtatni nézeteit, ám a “testvérpártok” nem támogatták Lenin véres és erőszakos forradalmi vízióit.

Paradox módon a politikus éppen II. Miklós cár világháborús ellenfelétől, Németországtól kapott hathatós segítséget, a központi hatalmak ugyanis az 1917 februárjában kirobbanó pétervári forradalom után úgy döntöttek, Oroszországba küldik Lenint, hogy a lehető legnagyobb mértékben fokozzák az ott eluralkodó zűrzavart. A kommunista ideológus be is váltotta a központi hatalmak reményeit, ugyanis áprilisi téziseinek meghirdetése után 1917 júliusában a bolsevikok élén megpróbálkozott a hatalom erőszakos átvételével. Jóllehet, a Kerenszij vezette Ideiglenes Kormány meghiúsította a vörösök puccskísérletét, a polgári kormányzat hibái – a fronton elszenvedett vereségek, a növekvő munkanélküliség és a közeledő államcsőd – lehetőséget teremtettek a bolsevikok számára a rendszer lassú aláásására. Lenin ekkor finnországi száműzetésben élt, “jobb keze”, Lev Davidovics Trockij szervezői képességeinek hála azonban a vörösök a nyár során Pétervár, valamint számos más nagyváros munkástanácsában – az ún. szovjetekben – is többséget szereztek, a bolsevik katonatanácsok megszervezése és a hadsereg szimpátiájának elnyerése után pedig 1917. november 7-én sikeres puccsot hajtottak végre Péterváron.

A szocialista érában “nagy októberi szocialista forradalom” névvel illetett hatalomátvételt Lenin ismét “lekéste”, hiszen a győzelem kivívása után érkezett csak vissza Pétervárra, a későbbi politikai folyamatok irányításában azonban már annál meghatározóbb szerepe volt. Trockijjal az oldalán november 7-én este a Szmolnijban erőszakkal keresztülvitte, hogy a főhatalom a bolsevik többségű Összoroszországi Szovjetek Tanácsának kezébe kerüljön, melyet “kézi vezérléssel” gyakorlatilag ő maga irányított. Lenin az 1900-as évek elején meghirdetett programjával összhangban rendkívül agresszívan ragadta meg a hatalmat, az alkotmányozó nemzetgyűlés 1918. januári feloszlatásával, és a rivális pártok betiltásával pedig meg is kezdte a szocialista rendszer felépítését. Ennek megfelelően – a népbiztosok tanácsán keresztül – az orosz ideológus egy személyben koordinálta a politikai ellenfelek megsemmisítését, a fehérek, illetve a világháborúban győztes antant hatalmak elleni polgárháború hadmozdulatait, a hadikommunizmus, majd – 1921 után – a tervgazdaság bevezetését, a szovjet diktatúra sikeres kiépülését. A lenini vízió ugyanakkor nem valósult meg maradéktalanul, hiszen a központi hatalmakkal megkötött 1918. márciusi breszt-litovszki béke, majd a lengyelek elleni háborúban elszenvedett vereség megakadályozta a forradalom világméretű kiterjesztését. Jóllehet, a Szovjet-Oroszország lehetőségeihez mérten támogatta a Kun Béláék által vezetett magyar, illetve a bajor tanácsköztársaságot is, az 1921-es – lengyelekkel megkötött – rigai béke után bele kellett törődnie a “világforradalom” elhalasztásába.

Az 1922. december 30-án kikiáltott Szovjetunió rendszerének konszolidációjának idejére ugyanakkor az ötvenes évei elején járó politikus egészsége drasztikusan megromlott, amit későbbi életrajzírói Fanny Kaplan 1918 augusztusában elkövetett merényletére vezettek vissza. Bár Lenin szerencsésen túlélte az eszer-párti nő támadását, a gyilkossági kísérlet során egy golyó a nyakába fúródott, amit a műtét kockázatai miatt sohasem távolítottak el testéből. A politikus 1922 májusában kapott a hivatalos párttörténet-írás szerint először agyvérzést, a decemberben bekövetkező második roham után pedig úgy döntött, a konszolidálódó szocialista rendszer megőrzése érdekében visszavonul a hatalomból. Jóllehet, a súlyos beteg Lenin hosszú ideig Trockijt tekintette örökösének, 1922 decemberében úgy döntött, hogy hatalmát Sztálinnak adja át, igaz, politikai végrendeletében figyelmeztette párttársait a grúz származású férfi kegyetlenségére és politikai ambícióira. A férfi a visszavonulása után megkezdődő hatalmi harcokba ugyanakkor már nem tudott beleszólni, miután ugyanis bevonult egy Moszkva melletti szanatóriumba, 1923-ban újabb agyvérzést kapott, melynek következményeként megnémult és teljesen magatehetetlenné vált. Vlagyimir Iljics Uljanov végül 1924. január 21-én, egy negyedik roham során hunyt el – legalábbis halálának hivatalos verziója szerint.

Lenin halála után az általa megalapozott szovjet rendszer legfőbb szimbólumává vált; kultuszát kiválóan jelzi, hogy a halála után összeülő pártkongresszus a Vörös téren, egy mauzóleumban jelölte ki végső nyughelyét, ahol bebalzsamozott holtteste mindmáig megtekinthető. A politikus ugyanakkor sok szempontból hasonló sorsra jutott, mint az általa felülbírált Marx, nevében ugyanis a Kamenyev, Zinovjev és Sztálin által alkotott trojka, majd az 1930-as évekre egyeduralomra törő grúz származású politikus Vlagyimir Iljics Leninre hivatkozva egy minden addiginál erőszakosabb diktatúrát és korlátlan személyi kultuszt épített ki.

A szifiliszes forradalmár

Vlagyimir Iljics Uljanov, más néven Lenin nem a korábban hitt agyvérzésekbe, hanem egy párizsi prostituálttól elkapott szifiliszbe halhatott bele – derült ki egy kutatásból.

A hivatalos dokumentumok szerint Lenin agyvérzés következtében 1924 januárjában, 53 évesen halt meg. Helen Rappaport történész szerint azonban csak azért erőltették ezt a diagnózist, mert hivatalosan nem voltak hajlandóak megmagyarázni, mi lehet a férfi mániákus és dühöngő viselkedése mögött. Ezt azért sem szorgalmazták, mert a bolsevik vezetés többsége is hasonló betegségben szenvedett, ám őket azonban legtöbbször nem hagyták nyilvánosan szerepelni.

A történésznő nemrég megjelent, Conspirator: Lenin in Exile című könyve szerint Lenin 1902-ben, Párizsban kaphatta el a betegséget. A kutatónő Ivan Pavlov egyik véletlenül, 1928-ban elejtett mondata („a forradalmat egy szifiliszes robbantotta ki”) alapján eredt az ügy nyomába. Pavlov egyébként a rendszer más tagjaival ellentétben kezdetben szabadon nyilváníthatott ki hasonlókat, mert Lenin tudományos sikerei miatt garantálta a sértetlenségét. Pavlov akkor azt is elmondta, hogy az orvosok között nyílt titok volt Lenin szifilisze, ám azt hivatalosan sosem dokumentálták.

Rappaport azonban nem első elméletével: korábban mi is bemutattunk egy 2004-es kutatást, amelyben az orvosok következtetésüket többek között azzal támasztották alá, hogy az orosz bolsevik forradalom vezéralakját salvarsannal kezelték, ezt a gyógyszert pedig abban az időben kizárólag a szifilisz ellen használták. Az akkori kutatások szerint Lenin egyes életrajzírói is utaltak arra, hogy kezelő orvosai gyanították: páciensük ebben a betegségben szenved, de egyikük sem gyűjtötte be az esettel kapcsolatos összes információt.

Lenin emellett nem az első szifiliszes vezető a történelemben: egyesek szerint VIII. Henrik, Rettegett Iván, Adolf Hitler sőt még Napóleon is ebben a kórban szenvedett.

Forrás: Inforadio.hu, Múlt-kor.hu

22 hozzászólás “A szifiliszes Lenin így késte le a saját forradalmát” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    sic transit gloria mundi (Így múlik el a világ dicsősége)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. piacos szerint:

    Ez a nagy dicsőség is el fog múlni ne aggódj és biztos nem fog ennyi ideig tartani.

  3. grün szerint:

    Nem értem a hörgést!
    Ady, Munkácsy, Ferenc Jóska stb. mind szifiliszben haltak meg!
    Sőt, ha jók a zértesüléseim Sissi , a magyarok bálványozott királynéja is elkapta!
    Bár már hatékonyan kezelhető, de fityeszesek vigyázzatok, seggnyalással is terjed! 😛 😀

  4. piacos szerint:

    Hát azért Erzsébet királynét ilyesmibe belevonni, azért elég alpári dolog. Nem tudom, hogy hol találtál erről ‘irodalmat’ de azért eléggé elszomorító.

  5. felix szerint:

    Sajnos.
    http://vilagszep.postr.hu/post-015

    Sissi kínosan ügyelt arra, hogy soha ne mosolyogjon, így sokan igazolva látták a búskomorság tényét. A valóság azonban teljesen más volt, hiszen férjétől – annak különféle kalandjai következtében – nemi betegséget kapott. Ferenc Józsefen nem látszódtak a tünetek, de Sissi fogai elfeketedtek vagy kihullotta

  6. piacos szerint:

    És ugye erről volt nevezetes. Elképesztő.

  7. joságos szerint:

    Piacos! Ferenc József életrajzában. Szerző Henry Hamilton.

  8. Lovas szerint:

    Sok tízmillió ember halt meg Lenin szifilisze miatt.

  9. piacos szerint:

    Értem és szerinted erről volt nevezetes, ezért szerették az emberek? Esetleg Neked Mátyás királyról csak a füst dó, meg az ablak adó jut az eszedbe? Ha így van, az nagyon elszomorító.

  10. grün szerint:

    Lovas!
    Akár csak Hitler szifilisze miatt!

  11. grün szerint:

    piacos!
    “A megtörtént dolgokat meg nem történtté tenni nem lehet csak a mindenkori politika igényeihez igazítani!”
    Pár év múlva ugyanígy kitárgyaljuk a Vezír skizóját is! 😛

  12. piacos szerint:

    Tehát ha Hitlernek és Adynak is szifilisze volt, akkor az ugyan az a kategória? Még jó, hogy nem a náthát hozták föl példának.

  13. piacos szerint:

    Grün: Na de. hogy valakinek Siissiről a szifilisz jusson eszébe…

  14. grün szerint:

    piacos!
    És Leninről?! 😛 😀

  15. piacos szerint:

    Grün: Igaz 🙂 Bár én nem hozakodtam elő a lenini analógiával, nekem is máshonnan ismerős a fickó neve.

  16. grün szerint:

    piacos!
    Kíváncsi lennék ki volt az a beteg elme, akinek egyáltalán Lenin nemi betegsége ugrott be és miről?!
    Csak nem november hetedikéről?!
    .
    Ezzel az erővel megtárgyalhattuk volna a zsidó vallás és a korai kereszténység összefonódását Jézus körülmetéltségének fényében! 😛 😀

  17. piacos szerint:

    Grün: Teljesen igazad van. Nem tudom mi kellene ahhoz, hogy egyesek függetleníteni tudják a napi politikát az éppen aktuális hírektől. Remélem Gera Zoltán halálának a híre nem megy le ilyen mélységekbe.

  18. grün szerint:

    piacos!
    Volt Neki Kossuth-díja!
    Akkor még a m1 híradóba is belefér!

  19. piacos szerint:

    Hát ez már kezd ismét napi politika lenni. Gondolom Bajorra gondolsz. Én ugyan nem rajongtam érte de az biztos, hogy a halálának a híre benne kellett volna, hogy legyen a híradóban. Sokan szerették. Kár, hogy ezeket az embereket kimondottan egy ‘oldalhloz kötik’.

  20. nagyapó szerint:

    No de? Lekéste a forradalmat, vérbajos volt, no meg tömeggyilkos. Egy undorító féreg a történelemben. Az eetásak mégis rajonganak? Igaz a csepelieknek zsíros kenyeret kínált.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  21. joságos szerint:

    Piacos! A 13:33 h.sz.-ben kérdezte.

  22. […] A legenda szerint volt rá példa, hogy a magát a Szovjetunió vezetőjévé felküzdő szifiliszes német ügynök tenyerébe zsíros kenyeret tettek a csepeli munkások – de ez az 1980. március 8-a biztosan […]

Itt lehet hozzászólni !