Kálvária a Tamariska-dombon

Csepel.hu

Kálvária a Tamariska-dombon0001

Kálvária helyet adtak át és szenteltek fel a Tamariska-dombon október 10-én. A megfeszített Krisztust, jobbján és balján a két latort a kereszten ábrázoló faszobrokat a csepeli önkormányzat állíttatta. A domborműveket Sárossy Tibor festő- és szobrászművész készítette.

Az átadáson a Csepeli Lelkészi Kör nevében Kispál György és Ulrich Ágoston plébánosok vezették a liturgiát. György atya Lukács evangéliumából a keresztre feszítés példázatát olvasta fel, majd egy tanúságtevő ember Krisztushoz vezető útjáról szólt. A plébános emlékeztetett arra, hogy a dombtető korábban sokáig „bűntanya” volt, mostantól azonban a keresztút utolsó állomását jelképezi a rendbe tett terület.

Kálvária a Tamariska-dombon02

Kálvária a Tamariska-dombon03

Az előzetes tervek szerint a keresztút további állomásait családok felajánlásával szándékoznak a kezdeményezők – Németh Szilárd polgármester és Borbély Lénárd alpolgármester – megépíteni.

A kálváriát Ulrich Ágoston áldotta meg és szentelte fel.

Forrás: Csepel.hu

18 hozzászólás “Kálvária a Tamariska-dombon” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Remélem ezeket a zalkotásokat a Imre téren kivágott fákból riszájklingolta Csepel faszobrásza!
    Itt az ideje a Tamariska dombot átkeresztelni előbb Mariska, majd később Szűz Mária dombra! A Vezír által kijelölt keresztény vagy keresztyén értékeknek megfelelve! 😛 😀

  2. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Ez mind Csepelen? Az a kőrakás jól néz ki
    Ajánlok egy jó szobrászt, azt hiszem csepeli, de ebben nem vagyok biztos.

    Rékasi Konrád a neve, igazi művész van kiállított műve téren Budapesten.

  3. grün szerint:

    Szabadságharcosok útja mindig rögös!
    De egy őshonos, mondhatni törzsökös iparost nehéz ám kinyomni!
    Semmit sem jelent valakinek egy téren kiállított műve!
    .
    Sokra megyünk a “Karcsi kocsma előtt kiállított, szájfestészettel alkotott Nagy Magyarországot ábrázoló művel, melyhez a Alföldet zöldborsó és némi sárgarépa segítségével én pöktem, a Dunát és a Balatont az interkontinenciával küzdő öreg hugyos Józsi, mégis egy faragott térképet tettek ki a fentebb említett laikustól egy templom kertben!
    Csak ennyit az igazi művészetről! 😛 😀

  4. gyula szerint:

    Féreg komcsik vagytok!

  5. Manci szerint:

    Jelenlegi csepeli vezetés jut eszembe okt.12.-én délelőtti tájba, miközben az alkotásokat nézem. Remélem 12.-e mindenre választ ad.

  6. ebihal szerint:

    gyula!
    Család hogy van?

  7. nagyapó szerint:

    Van egy meghatározott csoport, akik minden magyar, keresztény ünnepbe igyekeznek belerondítani. Ugye emlékszünk amikor egy kókler a honfoglalás millecentenáriumi ünnepségén ötezer éves múltjával igyekezett zavart kelteni. Ugyanezt csinálja a csepeli maffiabal.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  8. helyi szerint:

    Felesleges pénkidobás!!Már megint, ennek aztán mi a haszna??? Szégyen gyalázat ez a pénzszórás, amit művelnek a ma még hatalmon lévők!

  9. ebihal szerint:

    Épp azon gondolkodtam, hogy ez még hiányzik oda!

  10. Dfk szerint:

    Ella: gondolom holokauszt emlákműről is ezt mondanád.

  11. felix szerint:

    Szemétláda!
    Miért nem mersz nyíltan zsidózni?
    Így nem fogsz megfelelni a jobbiknak.

  12. grün szerint:

    Dfk!
    “holokauszt emlákmű”?!
    .
    A zsidók sokkal praktikusabb gondolkodásúak a keresztényeknél!
    Ők kőből szoktak emléket állítani, ami a fánál maradandóbb és elég bajos eltüzelni.
    .
    Persze lehet, hogy a németek 1945-ös haderő átcsoportosítására állított, Szabadság téri máig felavatatlan kompozícióra gondolsz, aminek a zsidókhoz semmi köze!
    Azt valóban le kellene bontani!

  13. felix szerint:

    Már csak azért is mert művészileg értéktelen.

  14. grün szerint:

    felix4
    Még maga a “művész” sem tudta elmagyarázni a mondanivalóját!
    Az pedig egy emlékműnél lényeges lenne, hogy üzenete legyen az utókor számára!
    Anélkül akár egy villanyoszlopon ülő madár is lehet, alatta egy védekező szárnyas emberalakkal! ! 😛 😀

  15. grün szerint:

    felix, bocsika nem számozlak! 😛

  16. Gordon szerint:

    Kedves Manci! (2014. október 11., szombat – 13:24)

    A válasz megszületett. 😀

  17. ebihal szerint:

    Gordon!
    De a lehetőség ott van!

  18. […] 2014. október 10-én avatták fel azt a csepeli Kálváriát, melynek dísze a Tamariska domb tetején felállított Jézus szobor. A megfeszített Krisztust, jobbján és balján a két latort a kereszten ábrázoló faszobrokat a csepeli önkormányzat állíttatta. A domborműveket Sárossy Tibor festő- és szobrászművész készítette. […]

Itt lehet hozzászólni !